Már egy hónapja vagyunk bezárva Spanyolországban a koronavírus miatt. Hullámvölgyek jönnek és mennek, de alapvetően pozitív vagyok, és igyekszem kihasználni a váratlanul ránk szakadt rengeteg időt. A háztartásvezetés és a háromévesem szórakoztatása mellett magamra is több idő jut (főleg alvásidőben persze), belevágtam hát olyan dolgokba, amiket eddig mindig csak halogattam. A varrógépem éppen a karantén elrendelése előtt érkezett meg, minden nap gyakorlok rajta, készül a nyári ruhatárunk, és végre kipróbáltam azt, amire évek óta nemet mondtam, mert nem voltak hosszú óráim, amiket be tudtam volna áldozni: hennával festettem hajat!
A Pöttyöslabda csoportban a lányok már nagyon várják a beszámolómat, amit három hét után végre nyugodt szívvel írhatok meg, hiszen látom a hatását.
Elmesélem hát, hátha segítek azoknak, akik még nem jártasak a henna világában.
Tizennyolc éves koromtól tarkítják ősz hajszálak a vállig érő hajamat, az évek múlása pedig nem kíméli a fejemet sem: a halántékom már teljesen fehér(lenne) mindkét oldalon. Nem mondom, hogy könnyen beletörődtem a megváltozhatatlanba, de megadtam magam a a természet erejének- és bevallom, a rengeteg és nagyon erős szálú sörényem kárpótol a veszteség miatt. Mivel sötét hajam van, nem tartozom azon szerencsés- és gyönyörű- nők közé, akiknek jól áll a teljesen ősz hajkorona, festenem kell hát, ha elégedett akarok lenni a tükörképemmel.
A fiam születése óta az életem minden területén átvette az irányítást a tudatosság. Hogy mikre gondolok, majd egy másik írásomban elmesélem, most csak a környezettudatosságot és a természetességet emelném ki. Odafigyelek a testem jelzéseire, egészségesen étkezem és sportolok (amatőr szinten, de kitartóan csinálom), és szépen fokozatosan áttértem a természetes összetevőjű kozmetikumok használatára. A váltás meghálálja magát, látom és érzem a hatását a bőrömön. A natúrkozmetikumok persze nem ugyanabban az árkategóriában mozognak, mint a szupermarketekben kaphatók, de az idő engem igazolt: hosszútávon megéri a befektetés.
A fejbőrömmel már több, mint egy éve szenvedtem: viszketésrohamok törtek rám, és hiába cserélgettem a samponokat, balzsamokat, nem javult a helyzet. Hajfestéket váltottam hát, fodrászhoz jártam festetni egy speciális, parabén- és szulfátmentes festékkel, de mindig bennem volt a kétség, hogy jól teszem-e. Tudtam, hogy a henna lenne a legtermészetesebb és legkímélőbb hajszínezési forma: az viszont, hogy kavargatni, főzni, csűrölni kell, a felvitele nem egyszerű, utána pedig órákig kell a hajon hagyni elrettentett attól, hogy megtegyem a lépést.
Egészen három héttel ezelőttig. Akkor azonban már nem tudtam elmenni az esedékes időpontomra a fodrászhoz, a koronavírus négy fal közé szorított bennünket. Hirtelen felindultságból tehát azt mondtam: most vagy soha, jöhet a henna, hiszen akár egész nap a fejemen dunsztolódhat!
Interneten megkerestem azt a színt és márkát, ami a leginkább közel állt hozzám, megrendeltem, és amint megérkezett, el is kezdtem a procedúrát.
Azt vártam, amit fentebb leírtam: mindent beterítő pasztát, órákig szöszmötölést, de óriási meglepetésben volt részem. Ugyanolyan, mintha bolti hajfestéket kentem volna magamra! Az elkészítés tíz percig tartott, csak vizet kellett forralni és botmixerrel összekavarni: ugyanolyan krémes állagú, mint a tartós festék, éppen ezért a felviteli eljárás is pontról pontra megegyezik. Nagyjából negyven perc alatt el is készültem vele, aztán pedig műanyag zacskót és sapkát húztam a fejemre, és három órán keresztül hennával a fejemen játszottam a fiammal. A lemosása persze nem volt egyszerű folyamat, többször át kellett öblítenem, de az eredmény minden plusz kört megért: már vizesen is látszott, hogy ez bizony működik!
Bevallom őszintén, nem követtem pontról pontra a javaslatot: mivel sok az ősz hajszálam, először tiszta hennával kellett volna előkészíteni a hajamat, de azt nem vállaltam be, hiszen kétszer annyi idő lett volna. Először piros színű hennával alapozni, utána pedig a kiválasztott színt, esetemben a gesztenyebarnát felvinni. Én egyből a barnával kezdtem, és nem bánom a döntésem.
Először a használati útmutatóban leírtakat betartva hagytam levegőn megszáradni, azóta viszont ugyanúgy kezelem, mint mindig: megmosom és hajszárítóval megszárítom.
A képen én vagyok retus és szűrők nélkül:)
IMÁDOM! Csodaszép, természetes színe lett, és igen, befedte az ősz hajszálaimat! Mivel természetes hatású, látszik az árnyalatkülönbség, de annyira szép az átmenet, hogy egyáltalán nem zavaró, nyugodtan merem copfba kötni a hajamat, nincs két fehér sáv a halántékomon. Csak világosabb barna árnyalatú, natúr hatású hajtincsek.
A kisfiam minden nap elmondja, hogy milyen szép vagyok az új hajammal, zabálnivaló kis nőcsábász- már ő is észreveszi a különbséget! Természetes, gyönyörűen, egészségesen csillogó, erős hajam lett.
A rég áhított színen kívül pedig elértem végre azt, amiért hónapok óta küzdöttem: nem viszket a fejbőröm!
Teljesen a hatása alatt vagyok még ennek a -számomra- csodának, és verem a fejem a falba, hogy miért nem próbáltam ki hamarabb… Ugyanaz a folyamat, mint egy normál otthoni hajfestésnél, az eredmény azonban nagyságrendekkel szebb.
Mostantól csakis hennával fogom festeni a hajamat. Drágább, mint a bolti hajfesték, de megéri a különbség.
A cikkem nem reklámnak készült, de tudom, hogy úgyis meg fogjátok kérdezni a henna márkáját, leírom hát ide: a Khadi termékcsaládot kezdtem használni. Spanyol webshopból rendeltem, de Magyarországon is kapható. Nem ajánlok konkrét online boltot, keressetek rá, és azt az opciót válasszátok, amelyik nektek a legjobban tetszik, de javaslom, hogy előbb ássátok picit bele magatokat a hennás hajápolás világába: ez az indiai módszer rengeteget lehetőséget rejt magában, a piac tele van jobbnál jobb termékekkel.
Ne féljetek tőle, vágjatok bele! A természetesség idővel meghálálja majd magát, a hajatok pedig hálás lesz a törődésért.