Sarah Ockwell-Smith, a népszerű brit gyereknevelési szakértő, számos könyv szerzőjének meglepő cikke arról, hogy miért nem baj, ha gyermekünk nem alussza át az éjszakát és miért az, hogy mindenki ezt várja tőle.
Alvás. Nincs még egy olyan szó,ami ennyi érzelmi reakciót váltana ki ilyen sok szülőből. A kisbabák alvására épült több millió fontos iparág gyógyszerészeti, zenés és egyéb tárgyakkal árasztja el az üzletek polcait, a békés éjszakák ígéretével csábítva az újdonsült szülőket. A világon szakemberek ezrei keresik a kenyerüket sebezhető és kialvatlanságtól kimerült szülők kihasználásából azzal, hogy megtanítják az újszülötteket és a kisgyerekeket átaludni az éjszakát. Ezt tetőzve pedig, a média rendszeresen tesz közzé olyan kutatásokat, melyek bemutatják, hogyan vezetnek az át nem aludt éjszakák a párkapcsolatok felbomlásához.
Az alvás nagy ügy mai modern társadalmunkban, mindamellett pedig csábító pénzkereseti lehetőség is. Mégis, vajon fajunk annyira eltévedt volna, hogy örökre arra vagyunk ítélve hogy az idegösszeomlás szélén álljunk csemetéink első három évében? Vagy gyermekeink alvási szokásai arra késztethetnek bennünket, hogy jobban megértsük fejlődés biologiánk szabályait? Ha a szülők tényleg ismernék az átlagos kisbabák és kisgyerekek alvási viselkedését, akkor a ‘tökéletesen elégedett baba, aki éjjelente 12 órát alszik’ illúzióját rég felváltotta volna egy valósághűbb, bizonyítékokon alapuló tudásanyag, ami megváltoztana mindent. Megváltoztatná, hogyan viszonyulunk a gyerekeinkez, megváltoztatná az anyaság minőségét és megváltoztatná a támogatást, amit a fiatal szülőknek nyújtunk. Nem túl drámai azt mondani, hogy ezáltal megváltozna az egész világ is. Jelenleg, mint társadalom, nem támogatjuk a fiatal családokat. Mindössze egy századdal ezelőtt, elfogadott volt anyának lenni, jogosan tekinették olyan fontos munkának, mint ami valójában. Ma állandó nyomás alatt vagyunk, egyszerre kell kívánatos anyukának lennünk tökéletes alakkal, egy tökéletes házban, tökéletes ruhákkal és tökéletes munkával. Ám ennek az ideálnak egyszerűen nem lehet megfelelni, miközben ki kell elégítenünk csecsemőnk igényeit is. Valamit fel kell adni ebből, és sajnos, nagyon gyakran, ez a gyermekeink szükséglete. Alvásra szoktatjuk a gyermekeinket azért, hogy könnyebben illeszkedjenek modern életünkbe, becsapjuk magunkat azzal, hogy azt hisszük, az utódunkkal van a gond és nem vesszük észre az igazi problémát: a diszharmóniát a kisbabák elsődleges szükségletei és a modern világ elvárásai között.
A kisbabák és a kisgyermekek nem úgy alszanak, mint a felnőttek, hanem sokszor felébrednek és ez teljesen normális. Amikor a kisbaba az anyaméhben van, felveszi az anya bioritmusát, de a születés után magára marad és a testének legalább 4 hónapra van szüksége, hogy megközelítse ezt az akkori állapotot, aminek az elérése akár iskolás koráig is elhúzódhat. És ez még nem minden: nem csak hogy hiányoznak azok a hormonok, amik a felnőtteknél az alvást szabályozzák, de az alvási ciklusuk is teljesen különbözik, körülbelül fele annyi ideig tart, mint egy felnőtté. Egy kisbaba kétszer olyan gyorsan megy kersztül egy alvási cikluson, mint egy felnőtt, ami azt jelenti, hogy legalább kétszer annyiszor ébred fel éjszakánként, mint mi és valójában 25 percenként kerül egy éberebb alvási fázisba. Tehát így valószínűleg 25 percenként teljesen felébred, ha valami felriasztja őt.
Ráadásul, a csecsemőknek és a kisgyerekeknek még alulfejlett az agyuk elülső, racionális és analítikus gondolkozásért felelős része, csak úgy, mint az érzelmi reakciókat szabályozó rész, ami azt jelenti, hogy még nincsenek az érzelmi önszabájozás képességének birtokában, vagyis nem képesek saját magukat megnyugtatni. Ám a könyvekben oly sokszor említett ‘önnyugtatás’ képessége csak egy mítosz, hogy a szülők jobban érezzék magukat. Az érzelmi önszabályozás megerősítésének igazi kulcsa, hogy reagáljunk, amikor szüksége van rá, így idővel az agy kialakítja azokat az ösvényeket, amelyek az igazi önnyugtatáshoz kellenek.
A mai kutatások kimutatják, hogy a 15 hónapos gyerekek legalább egyharmada rendszeresen felébred, az ‘aludjuk át az éjszakát’ ötlete pedig nem reális gondolat a legtöbb gyermek számára 2 éves kora előtt. Ha az álmatlan éjszakák ilyen gyakoriak kisgyerekkorban, miért tekintjük problémának, ha nem alszanak egész éjszaka, miközben ők teljesen normálisan viselkednek? A kisgyerekek ‘megjavítása’ helyett nem inkább magunkon kellene változtatnunk?
Ha reális elvárásaink lennének, akkor ráébrednénk, hogy nem a gyermekeinket kellene trenírozni, hanem a szülőknek egy támogató közösséget kellene felépíteniük, ahol a szülői feladatokat tisztelik és elismerik, ahol az anyákat maximálisan támogatják, így ők életük legfontosabb munkájára koncentrálhatnak: hogy felneveljék kisbabáikat. Hogy nyeri el az anyaság újra a tiszteletet? Először is az elvárásainkon kell változtatnunk, szerencsére ebben a tudomány a mi oldalunkon áll, hamarosan nem lehet majd figyelmen kívül hagyni a kutatásokat. Mi anyák pedig képesek vagyunk az alapoktól újraképezni magunkat, mert, ha van erejük, az anyák bármire képesek.
Forrás: www.sarahhockwell-smith.com
Fordítás: Horváth Orsolya
Képek: Pinterest