Április a császármetszés hónapja – ez alkalomból sok cikket, bejegyzést osztanak meg a közösségi oldalakon ebben a témában, amivel az anyatársadalmat is megosztják.
A hozzászólások között legtöbb helyen azt olvasom, hogy az anyukák szerint ezekkel az írásokkal generálják az ellentétet, egyébként nem létező jelenség, hogy a természetes úton szült nők megítélnék, vagy akár lenéznék a császárosokat.
Pedig sajnos nekem is, és biztos, hogy minden császáros anyukának a környezetében van legalább egyvalaki, aki szerint a császár nem szülés, nem teljesítmény, könnyebbik út, sajnálatra méltó mind az anya, mind a gyerek, aki nem tudott természetes úton világra jönni. Annak ellenére, hogy a legtöbb esetben nem az anya választása, hogy milyen módon tud életet adni.
Nekem két császáros szülésem volt, amit egyáltalán nem éltem meg traumaként. A harmadik fiamat pedig természetes úton szültem, de nem azért, mert annyira ragaszkodtam ennek az élménynek a megtapasztalásához, ha bármi kockázat felmerült volna, megbékéltem volna egy harmadik császárral is.
Nem is azért írok erről, mert úgy érzem, hogy ezzel teljesítettem be a női princípiumot, hanem pont azért, mert én a császáros gyerekeim mellett is már betöltöttnek éreztem anyai minőségemet.
De most, hogy mindkét típust átéltem, tapasztalatból tudom megcáfolni azokat a tévhiteket, amik hozzájárulnak a császár szülés devalválásához.
- Nehezebben fog menni a szoptatás
Sokáig abban a tévhitben éltem, hogy a mellméret és a szoptatási képesség, valamint a tejmennyiség egyenes arányban áll egymással, szóval ha valaki, hát én mondhatjuk, hogy nem voltam túlinformálva, sem rákészülve az anyatejes táplálásra.
Ennek ellenére mindkét császáros babámmal már az első próbálkozást siker koronázta, köszönhetően annak is, hogy bababarát kórházban szültem, ahol minél előbb lehetőséget biztosítottak a kontaktusra.
Miután a műtőből kitoltak, szinte azonnal a kezembe adták a kisbabámat, és 0-24 órában a császáros anyukák mellett is ott lehettek. Ez sokat számít, hogy könnyen beinduljon a tej, a szülés módja azonban nem determinál kudarcra.
- Gyengébb lesz az immunrendszere
Orvosi tanulmányokkal nem tudok vitatkozni, így nem is kérdőjelezem meg, hogy a szülőcsatornán áthaladt babák emésztőrendszerébe bekerülnek az anya bélflórájának hasznos baktériumai, az immunrendszerüket erősítve. De hogy ezzel szemben a császáros babák gyengébb ellenálló képességűek, betegeskedők lennének, azt tapasztalatból tudom cáfolni.
Az én két nagyfiam egy kezemen meg tudom számolni, hányszor volt hosszabban beteg (az immunrendszer gyengeségével összefüggésben), nem azok az ősztől tavaszig taknyos típusok, és nem is allergiásak. A gyerekorvosunkat szerintem fel se ismernék, ha szembejönne velük.
Nem evidencia, hogy a császárral született gyerekek gyengék, betegesek lesznek.
- Nem lesz elég kitartó
Egyes elméletek szerint a császárral született gyerekek – mivel nem küzdik végig magukat a szülőcsatornán – akaratgyengék, kevésbé kitartóak lesznek.
Ennyi erővel lehetnének pont emiatt küzdő szelleműek, törtetőek, hogy kompenzálják, ami a születésükkor elmaradt…
De én nem hiszem, hogy földi létünk ennyire korlátolt lenne, hogy már a születésünk pillanatában megpecsételődne, milyen emberek leszünk. Már az első néhány évben is rengeteg külső impulzus ér bennünket, ami befolyásolja, formálja a személyiségünket: az életkörülmények, a szülői minták, a testvérek, kortársak, az intézmények nevelő hatása, stb., a felnőttkori tudatos személyiségfejlesztésről nem is beszélve… a születés módja csak egy a számtalan tényező közül.
Hosszú út áll még előttük, de azt már most látom, hogy a két nagyfiamból se az akaratosság, se az önbizalom, se a kitartás nem hiányzik.
- Nehezebben alakul ki a kötődés
Ha a szülés önmagában elegendő lenne a kötődés kialakulásához, nem hallanánk annyi szomorú hírt magukra hagyott újszülöttekről.
Azt bizton állíthatom, hogy nem kötődök kevésbé a császárral született fiaimhoz, mint a természetes úton születetthez.
Az anyaság ennél sokkal összetettebb dolog, hiszen akkor is érezhet valaki anyai szeretetet, ha sehogyan sem szül, hanem például a nem vér szerinti gyermeke iránt.
Azzal viszont egyetértek, hogyha a császár traumatikus, és az anya szülés utáni depresszióval küzd, nehezebben tud a gyermekéhez (és bárkihez) kapcsolódni, amíg ezt a traumát fel nem dolgozza.
De ez nemcsak a császárra, hanem bármilyen rossz szülésélményre is igaz, hiszen van, akit pont a hüvelyi szülés visel meg.
Szerintem nem maga a császáros szülés, hanem az ahhoz kapcsolódó, ilyen és ehhez hasonló általánosítások, sztereotípiák, előítéletek, megbélyegzések járulnak hozzá, hogy a császáros anyukák önértékelési válságba kerüljenek.
Remélem, egy kicsit segíteni tudtam ennek a ködnek a feloszlatásában, ezzel zárva a császármetszés hónapját.