Október a mellrák elleni küzdelem hónapja. A rózsaszín szalag ilyenkor mindenhol felbukkan – de a legfontosabb mégis az, hogy mit teszünk mi, nők önmagunkért. Elmegyünk-e szűrésre, odafigyelünk-e magunkra, beszélünk-e erről a lányainknak, anyáinknak, barátnőinknek?
Én például különösen érintettnek érzem magam, mert denz emlőm van. Ez nem betegség, hanem egy anatómiai sajátosság: az emlőszövetem sűrűbb, kevesebb benne a zsírszövet. Emiatt a képalkotó vizsgálatokon – például mammográfián – nehezebb átlátni, és a daganat akár el is bújhat a sűrű szövetek között. A denz emlő emellett önmagában is kissé növeli a mellrák kockázatát.
Éppen ezért nagyon figyelek: fél évente elmegyek emlőultrahangra, és évente mammográfiára. Nem mindig kényelmes, de a lelki békém és az életem sokkal többet ér.
Döbbenetes számok – miért fontos a megelőzés?
-
Világszerte évente 2,3 millió nőnél diagnosztizálnak mellrákot, és kb. 670 ezer nő veszti el miatta az életét.
-
Magyarországon évente 7 500–8 000 nő kapja meg a diagnózist, és közülük kb. 2 000–2 500 hal meg a betegség következtében.
-
Egyre több a 40 év alatti beteg, vagyis nem igaz, hogy „ez csak az idősebbek problémája”.
-
Nyugat-Európában a nők 70–80%-a jár szűrésre, Magyarországon alig 30% – pedig a szűrés életeket ment.
A statisztikák ridegek, de valójában életeket, arcokat, családokat rejtenek maguk mögött.
Mammográfia: előnyök, hátrányok, tévhitek
Sokszor olvasom kommentekben: „külföldön már nem alkalmazzák, mert káros, hogy összepréselik a mellet.”
Ez tévhit.
A valóság:
-
A mammográfia a világ legtöbb országában, így Magyarországon is a legfontosabb szűrési módszer 40 év felett.
-
Apró, tapinthatatlan elváltozásokat is kimutat, amit sem önvizsgálattal, sem ultrahanggal nem biztos, hogy látni lehet.
-
A sugárterhelés minimális, nem jelent egészségügyi kockázatot.
-
Az összenyomás kellemetlen, de szükséges ahhoz, hogy tiszta képet kapjanak, és a lehető legkevesebb sugárzással dolgozzon a gép.
Hátrányok:
-
Denz emlő esetén kevésbé pontos → ilyenkor az ultrahang kiegészíti.
-
Rövid ideig kellemetlen érzést okozhat.
Mikortól javasolt?
-
Magyarországon 45–65 év közötti nőknek kétévente jár ingyenes mammográfia az állami szűrés keretében.
-
Magas kockázatnál (családi halmozódás, BRCA gén, denz emlő) fiatalabb korban és gyakrabban is ajánlott.
-
40 év felett mindenképp érdemes rendszeresen járni.
Ingyenes lehetőségek Budapesten – 2025 október
Ha Budapesten élsz, most különösen könnyű élni a lehetőséggel, mert több kerületben is szerveznek ingyenes mammográfiás vizsgálatokat, itt van 3 példa:
🔹 Erzsébetváros (VII. kerület)
-
Időpont: 2025. október 18., 20., 21. (8:00–16:30)
-
Helyszín: Erzsébetvárosi Egészségügyi Szolgálat
-
Feltétel: kerületi lakcím, beutaló szükséges, előjegyzés ajánlott.
🔹 Újbuda (XI. kerület) – Szent Imre Kórház
-
Folyamatosan elérhető szűrés, októberben külön kampánnyal.
-
Feltétel: XI. kerületi lakcím.
🔹 Október 16-16. Madách tér, bejelntkezés: 06305718032
Illetve egyeztess a háziorvossal, mert ő bármikor az EESZT-be fel tud írni beutalót, lehet hogy várni kell, de legalább legyen meg az időpontod!
Közösségi erő – kérünk téged is!
Budapesten tehát több helyen is biztosított az ingyenes szűrés. De szeretnénk, ha ez a lista még teljesebb lenne!
👉 Ha tudsz akár Budapesten, akár vidéken 2025 októberében ingyenes vagy kedvezményes mellrákszűrési lehetőségről, írd meg kommentben, hogy más nők is élhessenek vele.
Cselekedj most!
✔️ Nézd meg, mikor voltál utoljára szűrésen – ha több mint egy éve, kérj időpontot!
✔️ Oszd meg ezt a cikket a barátnőddel, anyukáddal, testvéreddel – lehet, hogy éppen neki mented meg az életét.
✔️ Állíts be emlékeztetőt a naptáradban évente ismétlődő vizsgálatra.
Egyetlen vizsgálat életeket menthet. A tiédet is.