Kezdőlap Ajánló És Te hova teszed a gyereket nyáron?

És Te hova teszed a gyereket nyáron?

pottyos

Hamarosan itt a hosszú, forró nyár és az idén megfogadtam, hogy nem hagyjuk utolsó pillanatra a nyári program kitalálását, és a nyaralás lefoglalását. Mert mindig ez van. Olyan távolinak tűnik a nyári szünet, de igazából Húsvét után hihetetlenül felpörögnek az események és pillanatokon belül ki fog törni a 10 hét iskolai szünet, mi meg itt állunk és kapkodunk, hogy ki mit csináljon, hova menjen, ahol jól is érzi magát, és lehetőleg valami izgalmasat, érdekeset is csinál közben.

Bár bevallom attól nagyon távol vagyunk, hogy a nagy közös családi nyaralást lefixáljuk, mert van aki a tengerhez akar menni, és van aki a hegyekbe, az idén biztos, hogy mindkét lányommal újra elmegyünk az English School of Budapest (ESB) táboraiba.

Év közben is nagyon szeretnek járni az angol iskolába, mert fantasztikus tanárokkal tanulhatnak angolul, anyanyelvi környezetben, miközben egy remek közösség tagjaivá is válnak, de tavaly nyár óta hallgatom az áradozásukat arról az egy hétről, amikor igazán kötetlen formában lehettek együtt a tanáraikkal, ismerkedhettek meg új gyerekekkel, miközben 3D-s műalkotásokat készítettek az egész család legnagyobb örömére.

Bár most is lesz 3D-s művészeti hét, az idén nagyon nehéz volt választani, mert olyan széles a táborkínálat. Szinte egész nyáron, hetente más és más témával készülnek a gyerkek számára, de végül az örök slágerre, a drámatáborra és a nagyon izgalmasan hangzó bűvésztáborra esett a választásunk.

Ami fantasztikusan bejött az ESB-ben a gyerekeimnek, az a befogadó légkör, a kedves anyanyelvi tanárok, az izgalmas aktív foglalkozások, és amit én szülőként nagyra értékeltem: hogy az egész hét az angol jegyében telt, a tanárokkal csak angolul lehetett beszélgetni, és akár hiszitek, akár nem, már egy hét után érződik a kiejtésükön valami, nem is tudom mi… talán valami eredeti angolság

Ha nektek is van kedvetek becsatlakozni egy vagy két hét mókába angolul, nézegessétek meg a témákat a linken és gyertek el, nem fogjátok megbánni, sőt, biztosra veszem, hogy annyira megszeretitek őket, hogy év közben, délutáni programot is kipróbáljátok.

http://gyermekangoltanfolyamok.hu/tanfolyamaink/nyari-programok/

Ez is tetszeni fog