Az Amerikai Gyermekgyógyászok Szövetsége legújabb tanulmánya szerint anyának és csecsemőnek egy szobában, de nem egy ágyban kellene aludnia az első hat hónapban, vagy optimálisan egy évig. A közös felületet azonban nem javasolják, a baba gyerekágyban aludjon, nem puha felszínen.
A bölcsőhalál és egyéb, csecsemőkre alvás közben leselkedő veszélyek elkerülésével indokolják kijelentésüket. Mint mondják, pontosan nem tudják, hogy mi okozza a bölcsőhalált, ezért van szükség az ilyen jellegű megelőzésre.
Egyszerűen arról is lehet szó, hogy a csecsemő még nem gyakorol olyan mértékű kontrollt a légzése fölött, ami biztonságos lenne, illetve egyes babák sebezhetőbbek, mint mások.
Az anya fizikai közelsége a babának is jót tesz, biztonságban érzi magát, ami már önmagában csökkenti a bölcsőhalál valószínűségét. Az egy térben alvás megkönnyíti a szoptatást is, ami, mint mondják, 70%-al csökkenti a bölcsőhalál lehetőségét.
Bölcsőhalálnak a csecsemő első évében hirtelen bekövetkezett halált nevezik. Gyakorisága az 1990-es években csökkent, amikor egyre nagyobb arányban hívták fel a veszélyekre a figyelmet, de most lassult ez a csökkenés, ezért került előtérbe a téma.
Hogy mivel magyarázzák az egy szobában alvás hatékonyságát? Pontos adatok nincsenek, sokan az anya hatodik érzékéről beszélnek, de az biztos, hogy könnyebb odafigyelni a babára, ha közelebb van.
Fontos viszont kihangsúlyozni az alvófelület milyenségét: egy felnőtt ágya nem alkalmas a csecsemőnek alvásra. A puha felület mellett a paplanok, párnák és lepedő is veszélyt jelent.
A bölcsőhalál elkerülését segíti még, ha a babákat a hátukra fektetjük és szilárd felületen altatjuk. Puha textileket, mint párna vagy pokróc ne tegyünk a gyerek ágyába. Ezek ugyanis gátolhatják a csecsemő légzését.
A szoptatás csökkenti a bölcsőhalál veszélyét, viszont arra fontos odafigyelni, hogy az anya ne aludjon el szoptatás közben. Ezt azért emelik ki, mert tudják, hogy az anya fáradt. Érdemes fotelben nem szoptatni, az a legveszélyesebb.
Forrás: cnn.com