A stresszt és a túlterheltséget a gyerekek kirohanásokkal, düh- vagy hisztihamokkal tudják feldolgozni. Mi lenne, ha ahelyett, hogy azt kérdeznénk: „Mi a baj a gyerekemmel?” Azt kérdeznénk: „Mi történik a gyermekemmel?”
A kisgyermekek a bolygó leghitelesebb teremtményei, és egyben vitathatatlanul a legkevésbé meg nem értett lények is. A felszínen látjuk a dührohamokat, a dacot és a határok feszegetését. Csodálkozunk, hogy miért ennyire ragaszkodóak, manipulatívak és motiválatlanok. De sokkal több történik, mint amit szabad szemmel látunk. Ebben az életszakaszban fejlődik a gyerekek agya a leggyorsabban: másodpercenként körülbelül 700 új idegkapcsolat jön létre. Ez a biológiai folyamat az, ami nagyban megmagyarázza a korosztályhoz kapcsolódó nagy érzelmeket és a kihívást jelentő viselkedést.
Gyermeked és a kötődés
A gyermekek születésük pillanatától kezdve egy alapvető kérdésre kezdenek el választ keresni: „Biztonságban vagyok-e?”. A kérdésre a választ a mindennapi tapasztalatokból kapják.
- Megvigasztalnak, amikor sírok?
- Megetetnek, amikor éhes vagyok?
- A gondozóm melegséget, szeretetet és gondoskodást mutat felém?
- Kielégítik-e a szükségleteimet?
Ha a válasz ezekre a kérdésekre „nem”, akkor a gyermek agya alkalmazkodik a környezetéhez. Az agytörzse megnő, és a stresszre jobban reagál, ami segíti a helyes és gyors védekező reakciók kialakulását, például a harc vagy a menekülés. Mivel a környezetük azt kommunikálja, hogy a világ nem biztonságos, és a gyerekekbe kódolva van a túlélés, ezért fokozott készültségbe kerülnek, folyamatosan észlelik a fenyegetéseket, és reagálnak rájuk.
Ha a válasz ezekre a kérdésekre „igen”, akkor a gyermek agya biológiailag olyan idegi kapcsolatokat alakít ki, melyek alapján elvárja ezt a szoros kötődést. Azok a gyerekek, akik biztonságban érzik magukat, képesek tanulni, és a képalkotó eljárások azt mutatják, hogy a biztonságos kötődésű gyerekeknek több energiájuk van a prefrontális kéreg – az agynak az olyan végrehajtó funkciókért felelős része, mint az impulzuskontroll, a problémamegoldás és az érzelemszabályozás – növekedésére.
Tanulmányok kimutatták, hogy a biztonságos kötődéssel rendelkező gyermekek nagyobb valószínűséggel vállalkoznak önálló feladatokra, mivel tudják, hogy van egy biztonságos kikötő – vagyis Te – ahová visszatérhetnek.
A gyermeked és a dührohamok
Szülőként hajlamosak vagyunk arra, hogy a hisztit, dührohamot ellenségnek tekintsük. Úgy érezzük, hogy le kell állítanunk őket, de ezzel az anyatermészet egy másik isteni tervét akadályozzuk. A gyerekek ezekkel a kirohanásokkal csökkentik a stresszt és a túlterheltséget.
Hadd magyarázzam el:
A gyerekek teljesen működő agytörzzsel születnek. Ez az agynak az az alsó része, amely a szükségletek kielégítéséért felel. Ha úgy tűnik, hogy a gyermeke nagyon énközpontú, az azért van, mert az. Ez egy újabb túlélési eszköz.
Tegyük hozzá, hogy a gyerekek és a tizenévesek az információkat az amigdalájukkal dolgozzák fel, ami az érzelmi rész. Ez azért van, mert a prefrontális kéreg – a logikai rész – még fejletlen (és körülbelül 25 éves korukig nem lesz teljesen érett), tehát még mindig nagyon primitív és erősen épül.
Ha belegondolunk, a kisgyermekeknek kisgyermeki agyuk van, fiatal és szorgalmas (idegkapcsolatokat képez!), a tizenéveseknek pedig tizenéves, szeszélyes és éretlen agyuk. Ez a biológia, nem pedig választás kérdése.
Nem kérhetjük folyton, hogy a kisgyermekeink és a tizenévesek felnőttek módjára viselkedjenek, mert (még) nem rendelkeznek azokkal az érett agyi struktúrákkal, amelyek támogatják ezeket a készségeket.
Ez azt jelenti, hogy a kisgyermekek nem manipulálhatnak, amikor sírnak, mert a manipulációhoz szükség van a stratégiák kialakításának és a tervezésnek a képességére – ezek a prefrontális kéreg funkciói.
Ez azt jelenti, hogy a tizenévesek, akik visszabeszélnek vagy elbújnak a szobájukba, keményen dolgoznak azon, hogy megértsék a világukat, és inkább felnőttnek érzik magukat – olyan aggyal, amely éppenséggel többet érez, mint gondolkodik.
A dührohamok és a büntetés
Tehát, ha a dühkitörések nem rosszak, és valójában a fejlődő agy jelei, akkor miért leszünk tőle mégis olyan idegesek? Miért zavar ennyire bennünket?
A következő a helyzet: a gyerekeink érzelmei és viselkedése olyan részeket éleszt fel bennünk, amelyek a saját fiatalkorunk óta gondosan el vannak zárva. ilyenkor elkezdünk apró suttogásokat (vagy óriási kiabálásokat) hallani, amelyek azt mondják nekünk, hogy nem vagyunk elég jók, és jobb, ha megjavítjuk a gyerekeinket is, hogy többé ne tegyék azt a nemkívánatos dolgot, amit épp csinálnak.
Tudatalattink így enyhíti saját kellemetlen érzéseinket, és erősíti meg a programozott gondolkodási sémáinkat.
Amikor úgy érezzük, hogy elvesztettük az irányítást a gyerekeink felett, akkor frusztrációt élünk meg, mert,
1.Nem mi irányítjuk a gyerekeinket, és ha mégis megpróbáljuk, az csak élethosszig tartó hatalmi harcokhoz vezet.
- Nem látjuk meg a gyermekeinkben rejlő jóságot, és amikor meggyőzzük magunkat arról, hogy a gyermekeink olyanok, amilyen címkét rájuk ragasztottunk, az agyunk elkezd megerősítő bizonyítékokat keresni, ami azt jelenti, hogy pontosan az általunk rettegett szerepekbe taszítjuk őket.
- Amikor a szülői szerepvállalás domináns hierarchiává válik, eltávolodunk a kapcsolatoktól. A nevelés tehát egy olyan dologgá válik, amit a gyerekeinkkel teszünk, ahelyett, hogy VELÜK EGYÜTT tennénk azt.
Amikor elkezdjük kihasználni a hatalmunkat, hogy saját igazunkat bizonyítsuk, megleckéztessük a gyerekeinket, vagy visszaszerezzük az uralmunkat, folyamatosan növelnünk kell az irányítás erejét, hogy fenntartsuk azt az illúziót, hogy egyáltalán bármit is irányítani tudunk.
Ezen túlmenően, a büntető intézkedések miatt Te és a gyermeked a kötélhúzás kötelének ellentétes végén maradtok – inkább ellenfelek, mint csapattársak vagytok.
Ráadásul a gyermek magára hagyása az elszigeteltségben, vagy érzelmi vagy fizikai bezárása bizonyítottan akadályozza az agy fejlődését.
Az elfenekelés, a szégyen, a hibáztatás és az elszigeteltségen alapuló taktikák nem tanítják a prefrontális kéreg készségeit. Amit viszont tanítanak, az néhány nagyon riasztó üzenet az önszeretetről és az önértékelésről. Önfeladáshoz is vezet – ahhoz a folyamathoz, amelynek során gyermekeink feladják önmaguk azon részeit, amelyeket mi „túl nagynak”, „túl soknak” vagy „nem elégnek” tartunk ahhoz, hogy megfeleljenek elvárásainknak, preferenciáinknak és igényeinknek.
A lényeg: Nem büntethetjük az agyat, hogy gyorsabban fejlődjön, de irányíthatjuk, hogy optimálisan fejlődjön.
A dühroham és fegyelmezés
Fontos, hogy ne feledjük, hogy bár a kisgyermekek vagy tinédzserek nevelése nehézkes lehet, gyermekeink egész lények, és nem csak a felszínen látható viselkedésük.
Ezért hatékonyabb, ha a büntetés helyett a fegyelmet fogadjuk el. A büntetés azt mondja, hogy ha a gyermekeink rosszat tesznek, akkor rosszak. Ez határozza meg őket. De bárki, aki valaha is ránézett egy kisbabára, tudja, hogy nincs benne semmi rossz.
A kisgyermekeink és tizenévesek ma is ugyanolyan csodák, mint az első napon, amikor először a kezünkbe vettük őket. És az alapján, amit az agytudományról tanultunk, nem arról van szó, hogy rosszul viselkednek, hanem arról, hogy rosszul érzik magukat, és még nem sajátították el azt a képességet, hogy ezeket az érzéseket kezeljék, kommunikálják a vágyaikat és szükségleteiket, kontrollálják az impulzusokat, vagy előre gondolkodjanak a következményekről.
A fegyelmezés a kapcsolaton keresztül irányítja az agy fejlődését, és a fent említett készségek közül sokat alakít.
Íme néhány gyakorlat az egészséges érzelmi készségek kialakításához otthon:
- Értsd meg a kiváltó okokat
- Mutass példát az önszabályozásra azáltal, hogy észreveszed és kezeled az érzelmeidet, mielőtt kapcsolatba lépsz a gyermekeddel.
- Oszd meg érzéseidet az „érzem” kijelentésekkel.
- Érvényesítsd gyermeke érzelmeit, mielőtt átirányítod a viselkedését.
- Állíts fel és tartsd be a meg nem alkuvó határokat, miközben rugalmas maradsz az alkuképes határokkal.
- Keresd a mindenki számára előnyös megoldásokat, amikor hatalmi harcba keveredsz a gyermekeddel vagy a partnereddel.
- Hozz létre napi érzés-ellenőrzéseket a család Nyugtató sarkának segítségével. Ez egy proaktív módja annak, hogy segíts megerősíteni a homloklebenyi áramköröket.
A kutatások azt mutatják, hogy az érzelmeink szavakba öntése aktiválja a prefrontális kéregállományt, időnként megnyugtatja a kiváltott amygdala-t, és megnyitja az utat az érzelmi szabályozás előtt. Mindez az egészséges agyi aktivitás idővel összekapcsolhatja a gyermek agyát, és javíthatja az érzelmek kezelésének képességét, ezáltal pozitívan befolyásolhatja a viselkedését.
Ha megértjük a gyermekpszichológiát és az agy fejlődését, gyermekeink már többé nem lesznek „szörnyű” kétévesek, háromévesek vagy szeszélyes tizenévesek. Ezek nélkül a címkék nélkül teret engedünk annak, akik a gyermekeink valójában, és biztonságos környezetet teremhetünk nekik, hogy hibázhassanak, tanulhassanak és fejlődhessenek.