Quantcast
Kezdőlap Programajánló A gyerek első jogsija – Kresztergomban jártunk

A gyerek első jogsija – Kresztergomban jártunk

Kovács Móni

Nem tudom Nálatok mi a helyzet, de a környékünkön rendszeresen tűnnek fel elektromos kisautókat vezető gyerekek, akik után jobb esetben sietnek a szülők, rosszabb esetben „távirányítós” módszerrel irányítják a csemetét, hogy ne legyen belőle komolyabb közlekedési baleset a járdákon. Vagy még ezt sem. A fiam pedig minden egyes alkalommal sírva könyörög, hogy vegyünk mi is egy ilyen kocsit, mert ki szeretné próbálni.

Mivel se fölösleges 50.000 Ft-unk, se helyünk, ahol tárolhatnánk ezt az egyébként akár 8 éves korig is használható járgányt, ezért minden alkalommal elmondom neki, hogy nem veszünk ilyet. Legutóbb megígértem neki, hogy elviszem egy helyre, ahol kipróbálhatja az autót. Így találtam rá a Kresztergom weboldalára. Talán a nevéből is kiderül, hogy az élményért Esztergomba kell utazni, amit mi egy kicsit sem bántunk.

A szolgáltatás pontosan azt kínálta, amire nekünk szükségünk volt: egy rövid oktatás, majd pedig negyedórányi (oktatással együtt 30 perc) önfeledt kocsikázás.

Szombaton délután „foglaltam” időpontot, vasárnap délelőtt 10 órára. A képernyőn felugrott ugyan, hogy sikeres foglalás, de – bár megadtam az e-mail címem, és telefonszámomat is – semmilyen írásos visszajelzés nem érkezett, hogy oké, mehetünk.

Egy felspannolt gyerekkel azért kicsit izgultam, nehogy újabb csalódást okozzak neki, ezért vasárnap reggel már 8-kor telefonáltam. Semmi. Telefonáltam 9-kor. Semmi. Mivel 10-re volt időpontunk, nem voltam benne biztos, hogy odaérnénk időben, de azért készülődtünk, maximum várost nézünk – gondoltuk. No, 10 perccel később csörgött a telefon, hogy minden rendben, mehetünk.

Kis kavarodás után végül megérkeztünk – rossz helyre. A cím Mátyás Király utca 30. ami egy kreszpályához vitt bennünket, de mindenki jobban jár, ha a Tesco parkolójába megy egyenesen, ugyanis a kis oktatópálya annak a végében helyezkedik el. Megnyugtattak bennünket: megvárnak.

És tényleg. Végtelenül kedves fiatalember fogadott bennünket, kaptunk egy rövid eligazítást, hogy mi és hogyan fog történni, illetve megadtam a gyerek adatait, akiről kép is készült, hogy a vezetés végén átvehesse az első jogosítványát. Az egész program egyébként – tanítással, vezetéssel, jogosítvánnyal együtt 2.800 Ft-ba kerül, ami szerintem egészen barátságos ár.

Egy tapasztalt úriember már meg is kezdte a fiunk oktatását: bekötötte a biztonsági övet, elmagyarázta az autó működését (nyomod a pedált megy, nem nyomod megáll), majd kezdetét vette az oktatókör. Mivel egy profi oktatóról beszélünk, aki régebben felnőtteket tanított, biztosak lehettünk benne, hogy jó kezekben van. Végtelen szeretettel és türelemmel magyarázta a majdnem 5 éves fiunknak a közlekedési táblákat: elsőbbség adás kötelező, körforgalom és annak szabályai, stop tábla, a jelzőlámpa működése, útszűkület, zebra, stb.

A pályán „benzinkút” is van, ahol még a tankolást is eljátszotta Zalánnal, sőt, a kocsiját is „lemosta”. Vicces és nagyon leleményes megoldás egyébként, hogy a benzinkút valójában egy szódagép, így a kihelyezett műanyagpoharakba tankolhattak szódát azok, akik megszomjaztak az egyébként rekkenő hőségben.

Hamar eltelt az oktatás, és a negyedórás vezetés, ahol persze már mi, szülők kísérgettük a gyereket, és magyaráztuk neki az aktuális közlekedési helyzeteket, szabályokat, és persze segítettünk, ha az autó nem arra ment, amerre kellett volna. Utána még volt lehetőségünk egy további 20 perces autózásra – 2.500 Ft felárért.

Nagyon szuper program ez a gyerekeknek, nem csak azért, mert nagybetűs ÉLMÉNY nekik, hogy ők vezethetnek egy autót, egyedül, hanem azért is, mert létfontosságú, hogy megismerjék a közlekedés alapvető szabályait, hogy tudják: figyelni kell egymásra, és a táblákra is.

Mi biztosan ellátogatunk még, és szívből ajánljuk Nektek is, hogy menjetek. Néhány nappal indulás előtt jelentkezzetek be, és készüljetek naptejjel, kalappal és sok folyadékkal, ha nyárra tervezitek a programot. Szerencsére a Tesco tényleg nagyon közel van, így a hétvégi nagybevásárlást is megejthetitek. Mindenki nyer! 🙂

Kép forrása: kresztergom.hu

Ez is tetszeni fog