Quantcast
Kezdőlap Ajánló Anyák dolga – Családi nap

Anyák dolga – Családi nap

pottyos

Álmodtunk egy nagyot, létrehoztunk egy alapítványt és gyorsan szerveztünk is egy eseményt, mely pont a nemzetközi nőnapra esik, úgyhogy duplán örülünk! Kisgyermekes családanyák munkaerőpiaci integrálásával és közösségbe lépésével foglalkozunk, ezért szeretnénk megmutatni, hogy minden hely lehet gyermekbarát. Városszerte pop-up napokat szervezünk olyan helyeken, amiket mi is nagyon szeretünk!

Program:

1. Kerekasztal-beszélgetés Bánhidi Dóra a Pandarte Blog írója, Boncsér Orsolya Fogd rá a jetire c. gyermekeknek szóló verseskötet szerzője és családi fotós,  Schwertner Janka a pici and the city designere, illetve Spuriga Dóra a Pöttyöslabda Blog írója részvételével.

A beszélgetés témája az, hogyan sikerült kisbaba mellett is saját vállalkozásba kezdeni, vagy azt folytatni, hogy inspirál az anyaság új dolgok megtanulására, régi álmok megvalósítására, milyen problémák merülhetnek fel ennek során és ezekre milyen megoldások születtek.

A beszélgetés célja, hogy inspiráljuk az édesanyákat álmaik megvalósítására, megmutassuk, hogy ez lehetséges, és egy jót beszélgessünk a saját tapasztalatainkról, ötleteinkről, megvalósításra váró, vagy már megvalósult projektjeinkről.

2. Beszélgetés a szülővé válásról Ócsai Dorka a Mommynity Blog írója és Kepes-Végh Ádám az Apávávált Blog írója részvételével.

A beszélgetés célja megmutatni az anyák és az apák szemszögéből is, hogy milyen örömök és kihívások elé állít a gyermek születése egy nőt és egy férfit, illetve milyen hatással van ez a párkapcsolatra. Megvitatjuk mindkét fél tapasztalatait, hogy teljes képet kaphassunk az szülővé válás folyamatáról.

3. Előadások a következő témákban: anya-gyermek kapcsolat alakulása, a gyermek igényei és a szülői gondoskodás, családi szerepek és kapcsolatok egyensúlya.

Két előadónk Dr Pelikán Anett (pszichiáter, családterapeuta-jelölt, IBCLC) és Hortobágyi Ágnes (klinikai szakpszichológus-jelölt) a Szent János Kórház Baba-Mama Programjának munkatársai, a pszichologia szemszögéből vizsgálják a családi kapcsolatok alakulását.

Az esemény folyamán Mom’s & Kid’s fotózás lesz, ahol Fekete András készít portréfotót a családokról. Célunk, hogy mindenkiről készüljön egy szuper kép, melyet az ebben a témában induló fotóblogunkon mottóval együtt megjelentetünk, ezzel egy vidám közösséget teremtve kisgyermekes szülők számára. A résztvevőknek később lehetősége lesz rá, hogy a képet letöltsék Facebook oldalunkról, vagy adomány fejében nagy felbontásban, retusálva, digitális úton megkaphassák saját használatra.

Előadóink:

Bánhidi Dóra – Pandarte

Bánhidi Dóra hét éve írja PandArte a blogot, amivel folyamatosan inspirálja az embereket a kreatív életszemléletre. Hogy ne csak online tegye mindezt, régóta szervez DIY workshopokat, ahol a résztvevők olyan izgalmas alkotói folyamatokba leshetnek bele, mint az ötvösség, a szitanyomás, a kerámia művészet, vagy éppen a virágkötészet. Tavaly ősszel elindította a Jógakalandot, ami teljesen egyedülálló módon, a jóga és a design szeretetének összefonódása. Azt szerette volna hogy a kisfiának és sok más gyerkőcnek átadhasson egy olyan szemléletmódot, ami a gyerekkorát izgalmassá, játékossá teszi, felnőtt korára pedig jó alapot biztosít a nyugodt és kiegyensúlyozott élethez. Meg is jelent az “Erdei jógakaland” mesekönyv, ami igazi kalanddá varázsolja a jógázást a gyerekek számára.

Kepes-Végh Ádám – Apávávált

“Kétgyermekes apuka vagyok. Amikor gyerek voltam kukás szerettem volna lenni, aztán kamionsofőr. Később ügyvéd. El is kezdtem a jogi egyetemet, majdnem be is fejeztem. A szakácsképzést azt befejeztem, de abban a szakmában sem dolgoztam egy percet sem. Más lett a munkám, és más a hivatásom is. Nappal egy multinacionális cégnél foglalkozom információbiztonsággal, esténként a mászóka, mesélőgép, vagy éppen égig érő óriás szerepében találom magam (mikor mit kíván a helyzet), altatás után pedig bloggerkedem. Családomon és a blogoláson kívül főzéssel és számítógépes játékokkal töltöm szívesen az időt. Az ‘Apávávált’ blog két éve, egy családi nyaralás alkalmával született, elsődleges célja egy jelenlévő, résztvevő apakép népszerűsítése, nem elhallgatva annak kihívásait sem.”

Boncsér Orsolya- Szuzi és a naplopók

Egy 6 éves kislány anyukája, fotós, a Fogd rá a jetire c. gyermekeknek szóló verseskötet szerzője.
Képeinek fő témája a család és a családi kapcsolatok. 6 éve dolgozik családfotósként, képeit dokumentarista stílusban készíti, és közben folyamatosan vállal egyéb megbízásokat is.
A fotózás mellett szövegírással is foglalkozik. Azokat a munkákat kedveli a legjobban, amelyek a két készség összekapcsolódásából születnek.

Schwertner Janka – Pici and the City

“Schwertner Janka vagyok, budapest-imádó kétgyerekes anyuka. Ruhatervezés és idegenforgalmi pályákon mozogtam, de örök tervem nem hagyott sosem nyugodni, hogyan tudnám ezt a két irányt összekovácsolni. 2012-ben alapítottam meg a pici and the city babaruha-márkámat, ahol a városi babáknak tervezek olyan strapabíró pantallókat és kiegészítőket, mely alkalmazkodik a városi lét formavilágához és akadályaihoz. A pici and the city nadrágok mind koptatósak, kifejezetten négykézlábon járó, mászó babáknak és nagytestvéreiknek készülnek.
Saját showroomom a – the pici space – egy éve nyílt meg, ahol beleláthattok a tervezés és kivitelezés minden fázisába, illetve mama-workshopokon alkothattok együtt velem és más hazai tervezőkkel.”

Spuriga Dóra (Pöttyöslabda)

Spuriga Dóra vagyok, kétgyermekes anyuka. A PöttyösLabda weboldalamat a fiam születése után nem sokkal indítottam el, mivel tíz évig marketing-kommunikációs területen dolgoztam, így a tapasztalat megvolt ahhoz, hogy építsek fel egy saját weboldalt/brandet. Mára a PöttyösLabdát lassan 37000, főleg anyuka követi, de itt a fókuszban inkább a gyerek áll. Viszont tavaly elindítottam a másik weboldalamat is, mely elnyerte az Év Honlapja címet sport és életmód kategóriában, itt viszont az anyuka, a nő áll a középpontban, próbálunk kapaszkodót, tippeket adni, hogy mozgással mennyi minden meg tud változni az ember az életében, természetesen mindezt tapasztalat alapján, hitelesen. Ezek mellett szinte minden nap sportolok, és sokat túrázunk és utazunk a családdal.
 
Pelikán Anett

Családterapeuta-jelölt, IBCLC, a Szent János Kórház Baba-Mama Programjának munkatársa.

Hortobágyi Ágnes

Klinikai szakpszichológus jelölt, a Szent János Kórház Baba-Mama Programjának munkatársa.

Ócsai Dorka – Mommynity

“2009-ben lettem édesanya, gyerekkel együtt fejeztem be a magyar szakot és a színművészeti televíziós szakát. Ma rendezőként és producerként dolgozom. Azóta megszületett 2016-ban a kislányom is.
2012-ben hoztuk létre öten a Mommynity-t. Azért, mert a saját igényeink, helyzetünk és közlésvágyunk így diktálta. Öt édesanya, akik mind hasonló helyzetben vannak, de mégis mások. Szerettünk volna egy olyan elfogadó közösséget létrehozni, amelyben az anyák befejezik a rivalizálást, őszintén és segítő szándékkal támogatják egymást. Nagyon jó úton haladunk. A történeteink szóra bírtak sok-sok édesanyát és ledöntöttek tabukat. Szívöntöde fórumunkon vita nélkül beszélgetnek olyan kényes témákról, mint szülés, oltás, szoptatás stb…

Anyák Dolga Alapítvány

Környezetünk folyamatosan változik, melyben a technikai, informatikai fejlődésnek köszönhetően szemünk láttára alakul át hétköznapi életünk, a munkaerőpiac, az oktatás.  Egyre konkrétabb képet kapunk arról is, hogy a jövő generációjának milyen képességekkel, tudással kell rendelkeznie adott feltételek mellett.
Ezzel egyidőben egyre többen vagyunk, akiknek fontos a tudatos életvezetés, a közösségek szervezése, nyitottság az alternatív és új megoldásokra. Egyre többek életének alapvető eleme a környezetvédelem, a fenntarthatóság, a természet szeretete.  

A 21.századi családok újfajta problémákkal küzdenek, de új lehetőségek is állnak előttük.

Az alapítványt azért hoztuk létre, hogy segítsük ezeket a családokat.
Célunk, hogy olyan komplex megoldásokat biztosítsunk, melyek megkönnyítik a mindennapokat. Segíteni szeretnénk a családokat abban, hogy a mai feltételek adta lehetőségeket minél hatékonyabban, kreatívabban kihasználhassák.
Elsősorban a kisgyermekes anyák dolgának megkönnyítését tartjuk szem előtt. Ezáltal közvetetten az egész család életét segítő megoldásokat nyújtunk. Küldetésünk az anyák munkaerőpiaci reintegrációjának elősegítése és a közösségépítés.

Esemény link:
https://www.facebook.com/events/616154795382643/
Regisztráció:
https://www.comom.hu/popup-day/

Ez is tetszeni fog