Szinte napra pontosan egy éve indult el a Titkosügynök képző hétvégével az Apaépítő programok sora. Már több mint 15 hétvégén vannak túl és rengeteg új ötlettel kezdik a következő időszakot. Az Apa+én programjai keretében 18 apukát és 18 gyereket visznek magukkal. Minden apuka egy gyerekkel érkezik (6-12 éves korosztály), a hétvégéket képzett trénerek vezetik. A programok általában sport, szabadidő, túrázás, tudományok, művészet köré épülnek.
A hétvége így apa és gyermeke közös élménye, majd emléke. Kettejük kapcsolatát, kötelékét erősíti. És természetesen óriási hatással van a gyermekek bizalmára, önbizalmára, apaképére, önképére egyaránt.
Nagygyörgy Miklóssal, az Apaépítő egyik alapítójával beszélgettünk a most egy éves vállalkozásról, tapasztalatokról, élményekről.
Mi az Apaépítő alapkoncepciója?
A legfontosabb alaptételünk, hogy az apa-gyermek kapcsolat is egy párkapcsolat. A minőségi együtt töltött idő itt is nagyon fontos. Ahogyan egy jó házasságnak is alapja a közös élmény, vacsorák, utazások, egymásra figyelés, ugyanígy a gyermekünkkel közös élmények, kalandok, emlékek hozzák létre az erősebb kapcsolatot, és nem mellékesen építik a személyiségét.
Hogyan tudnak ebben segíteni az Apa meg én hétvégék?
A legfontosabb szabály, hogy egy apuka egy gyermekkel jöhet. Kettejük kapcsolatáról, élményeiről, emlékeiről szól egy-egy hétvége. Szombat reggeltől vasárnap délutánig vagyunk együtt. Minden hétvégénk ottalvós, hiszen így sokkal erősebb a kiszakadás, a fókusz. A család feladata csak annyi, hogy jöjjenek és élvezzék, minden mást mi leszervezünk. Egy-egy hétvége tematikája népszerű meséken, hősökön, vagy hagyományokon alapul: varázslók, titkosügynökök, rejtélyek, farsang, lovagok, mikulás. Mindig van benne valami kézműves program és sok-sok szabadtéri program, ügyességi játék.
Láthatom a gyermekemet más vele egykorúak között. Láthatok más apukákat, ők hogyan kezelnek egy-egy szítuációt, hogyan beszélnek a gyermekükkel. A gyermekkel közösen végrehajtott játékos kihívásokkal pedig egymás gondolkodását is sokkal jobban megértjük.
Mennyire nyitottak a mai apukák egy-egy ilyen eseményre?
A nyitottság folyamatosan nő. Minél több apuka – most egy év alatt több mint 140 – jön el a hétvégéinkre, ők hírét viszik mindennek. Hogy ez nem egy javító tábor, nem méri fel senki, hogy ki mennyi kakaót adott az elmúlt 5 évben a gyereknek, mennyit pöttyöslabdáztak. Csak élvezni kell közösen a pillanatot, játszani, barátkozni, nevetni. Sokan térnek vissza, és az új családok nagy része is ajánlás útján érkezik.
Akikben pedig van még egy kis „félelem”, nekik segítenek majd az 1 napos programjaink. Ahol belekóstolhatnak abba, hogy milyen kalandokra és közösségre számíthatnak egy hétvégén.
Milyen programokat terveztek őszre?
Egy pillanatra sem állunk meg, és folyamatosan gondolkozunk azon, hogyan tudnánk még több élményt, még tartalmasabb programokat kitalálni. Szeptember végén indul el a TEDxDanubiával rendezett új sorozatunk – Varázslóiskola, Űrhajós- és Szuperhős képző hétvégéink. Ezek majd természetesen jövőre is folytatódnak.
Október 19-én lesz az első 1 napos programunk, a Barlang titka küldetés, majd novemberben külön a 4-6 és a 7-12 éves gyerekeknek és apukáiknak szervezzük az Ünnepi előkészületek hétvégét, ahol mézeskalácsot sütünk, hajat fonni tanulunk és adventi koszorút is készítünk.
Az ünnepi előkészületek tavalyi összefoglalója:
https://www.facebook.com/apamegen/videos/315538685841395/
Látom, hogy a programjaitokra gyorsan elfogynak a helyek.
Szerencsére igen. Ezért szoktuk javasolni, hogy aki szeretne jönni, vegyen utalványt, mert az új programokról előbb értesítjük őket és az utalvány természetesen ajándéknak is tökéletes.
Mik a további terveitek 2020-ra?
Több egynapos programmal is készülünk majd. Szeretnénk megtalálni a megfelelő programokat nagyobbak számára is, mert nagyon sokan ott kerülnek csávába, hogy hol és hogyan kapcsolódjanak tinédzser gyermekükhöz.
Nagyobb hangsúly lesz az Anya+én hétvégéken is. Egy szó mint száz, lesz feladatunk bőven.