Quantcast
Kezdőlap Ajánló Apa mesél – folytatódik az Apa-sorozat

Apa mesél – folytatódik az Apa-sorozat

pottyos

Nagy sikerrel indult útjára a Családbarát Újbuda Program és a Felelős Szülők Iskolája közös előadássorozata, amely az apák családban betöltött szerepével foglalkozik. A február 14-én megtartott előadáson Böjte Csaba testvér több mint háromszáz fő előtt tartott beszédében a bizalmat, a megerősítést és az egymásra figyelés fontosságát hangsúlyozta. Az öt alkalomból álló, ingyenes programsorozat második előadását Kádár Annamária meseterapeuta tartja március 1-én 18 órakor, Apa mesél címmel. A kapcsolódó kerekasztal-beszélgetésen Víg Balázs kortárs meseíróval beszélget Tibenszky Moni Lisa, a Felelős Szülők Iskolája alapító-ügyvezetője, a program háziasszonya.

„Az előadás-sorozat célja egy párbeszéd elindítása, ahol megfelelő szakmai háttérrel kísérve beszélhetünk családról, a szülői szerepekről és feladatokról, nevelésről, a média hatásáról, a társadalmi elvárásokról, vagy éppen ezek megváltoztatásáról, mert erre minden eddiginél nagyobb szükség mutatkozik” – fogalmaz Dr. Molnár László, Újbuda alpolgármestere.

Tibenszky Moni Lisa, a Felelős Szülők Iskolája alapító-ügyvezetője, a program háziasszonya, az előadások moderátora hozzáteszi:„Nagy örömmel töltött el minket, hogy a februárban elindult apasorozatot igen nagy érdeklődés kíséri. Telt ház előtt zajlott le Csaba testvér előadása és az azt övező kerekasztal-beszélgetés is. A közönség soraiban szülők, nagyszülők, tanárok, nevelők is részt vettek. 2018-ban, a családok évében különösen időszerűnek tartjuk, hogy beszéljünk a család megtartó erejéről, a családi szerepekről. Fontosak az életmesék, de érzelmi feloldások is, amikről Kádár Annamária meseterapeuta fog beszélni a következő előadásunkon. A sorozatban velünk lesz még Léder László pszichológus, Varga István jövőkutató és Tari Annamária klinikai szakpszichológus is, akik szakmailag és emberileg is értékes gondolatokkal látják el a közönséget.

A februártól májusig öt előadásból álló sorozaton minden alkalommal új megközelítésből tárgyalják az férfi és apai szerepeket. A második alkalom Kádár Annamária Apa mesél című előadásával indul. „A mese mindig újrakezdődik, és benne mi vagyunk a királyfiak, királylányok és a sárkányok is. Ki ne fedezné fel magában időnként a hétfejű sárkányt – a saját félelmeinek, szorongásainak vagy akár saját belső boszorkányainak megtestesítőjét? A mesék szereplői tehát a saját életünk, belső lelki terünk szereplői; különböző személyiségrészeinket, vagy különböző élethelyzeteinkben betöltött szerepeinket is jelenthetik ”– vallja a meseterapeuta.

Tovább olvasom és regisztrálok >>

Ez is tetszeni fog