Quantcast
Kezdőlap Ajánló Átállunk a sötét oldalra

Átállunk a sötét oldalra

pottyos

Designváltás fiúszobában.

Bármennyire is szeretném lassítani az idő múlását, kisfiaim kezdenek kinőni a babás korszakból, az intézmények és a média csatornáin keresztül pedig szép lassan befolynak az életünkbe a kedvenc rajzfilmhősök és egyéb bálványok. A tavaly még micimackós plüssre áhítozó gyermekem érdeklődése egy birodalmi lépegető sebességével száguld a csillagrombolós legók irányába – az apja legnagyobb örömére.

Megérett tehát a gyerekszoba is a designváltásra. Sötétben világító csillagok eddig is díszelegetek a szoba falán, illetve a plafonon, már csak a háborús vonalat kellene valahogy belevinni, gyerekjáték lesz.
A férjem biztosan örülne, ha a gyerekek (pontosítás: a 30 év alatti gyerekek) mostantól ebben az ágyban hajtanák álomra a fejüket:

én pedig, őszintén szólva, annak is örülök, ha egyáltalán elalszanak valahol, akárhol.
Ahogy szörföztem a neten, egyre izgalmasabb dolgokra bukkantam Star Wars-témában, és arra jutottam, hogy az igazán fanatikus (szülők) gyerekek esetében nem lehet elég korán kezdeni a Darth Vader maszkok és lézerkardos motívumok 3D-s megjelenítését.

Ennek a kiságynak a tulajdonosa is biztosan nyugodtan alszik, boldog tudatlanságban, egészen addig, amíg el nem kezd majd a szőnyegen kúszni.

Visszatérve a realitás talajára, azt hiszem, én még nem állok készen arra, hogy a gyerekeim ártatlanságát feláldozva végleg átálljunk a sötét oldalra.
Leszámítva persze a tényleges sötétítést, ami az egyébként nem sokat és nem szívesen alvó fiaim ágyban tartásának kulcsfontosságú záloga.
Nem lenne tökéletes a mi galaxisunk se, ha pont sötétítőből nem létezne Star Wars-os verzió:

A Velux-nak köszönhetően nemcsak a tetőtéri ablakok tökéletes árnyékolását, de egyúttal a jedik világának gyerekszobába csempészését is megoldhatjuk.
Következő lépésben a zsiráfos és markolós gyerekágyneműket fogom Chewbaccás – Yodásra cserélni, hátha ezzel is vonzóbbá teszem számukra az esti takarodót, aztán pedig a fogkeféket fogjuk lézerkardra váltani.
Az Erő legyen velünk, fiús anyukákkal!

Képek forrása: Pinterest; https://www.veluxshop.hu

Ez is tetszeni fog