„Egy újabb mérföldkőhöz érkeztünk, azt hiszem” – kezdi Farkasházi Réka, aki nehezen tudja eldönteni, hogy pillanatnyilag az izgalom, a boldogság, vagy a büszkeség a legerősebb érzés, amely hatalmába keríti az…
Pöttyöslabda
-
-
Holdfényes SUP-ozással, éjszakai csobbanással és szolid partikkal készül a Strandok Éjszakáján a Dunakanyar legmenőbb, természetes vizű strandja, a Lupa. Az ingyenes program július 27-én, szombaton este 7-től indul és tart…
-
Idén, ugyan nem először, Békésszentandráson nyaraltunk. A festői szépségű Körös számos lehetőséget kínál a látogatói számára: a parton pecázással, a vízben úszással, vízibiciklizéssel, SUP-ozással, evezéssel üthetjük agyon az időt. Ebben…
-
Amióta felnőtt lettem, és benőtt a fejem lágya, megszerettem a sportot. Nem űztem semmi klasszikus értelemben vett sportágat, egy rövid szerelmem volt a futással, nem jártam konditermekbe, leginkább otthon edzettem…
-
Idén is nyaralunk, és nagyszülők ide, férj oda, mégiscsak úgy érzem, hogy anyaként – amíg ilyen kicsik a gyerekek legalábbis – egyszerűen nem jut nekünk nyaralás, pihenés. Este 10-kor altatok,…
-
Kevés dolog van, amit alaposabban tervezgetnénk, mint a nyaralás. Gyakran akad olyan is, aki improvizál, de sokan szeretik alaposan megfontolni, hogy milyen élményekkel gazdagodjanak az adott évben éppen. Az igazi…
-
Gyereket délután lefektetni nem könnyű feladat. Adott két ember: az egyik nagyon álmos, és bármit megadna azért, hogy aludhasson. A másik is fáradt, de bármit megtenne (és meg is tesz!)…
-
Biztos Te is számtalanszor hallottad már, hogy „Mindenki megérdemel egy második esélyt!” De vajon tényleg így van? Mindannyian követünk el hibákat, fejlődünk, tanulunk egész életünk folyamán. De én bizony úgy…
-
Alig várjuk, hogy nyár legyen, élvezzük annak örömeit, de gyakran előfordulhat, hogy bizony nagyon fáradtan ébredünk. Miközben ez az évszak szolgál arra, hogy szervezetünk feltöltődjön D-vitaminnal, pihenjünk, felfrissüljünk, az alvásunk…
-
Amióta az AliExpress megszűnt vámmentesen létezni, felbukkant a Temu, és olyan simán vette át a helyét, hogy szinte meg sem éreztük a hiányát. A tájékozottabbak busás hasznot húztak már az…