Quantcast
Kezdőlap Ajánló Az ESB egy egyedülálló mini-brit iskola Budapesten

Az ESB egy egyedülálló mini-brit iskola Budapesten

Pöttyöslabda

Ebben az interjúban Gulyás Eszterrel, az ESB English School of Budapest programigazgatójával új programjukról, az iskolaelőkészítőről beszélgetünk.

Az ESB egy egyedülálló mini-brit iskola Budapesten, amely innovatív programot nyújt olyan tanulóknak, akik magyar iskolákba járnak. Lehetővé teszi a gyerekek számára, hogy saját nemzeti oktatási rendszerük összes előnyét kihasználják, és mindezt délutánonként angol oktatással vonják össze.

Először is meséld el nekünk, hogy milyen korcsoportnak szól ez a program!

G.E.: Azoknak az óvodásoknak szól, akik már a határán vannak az iskolába lépésnek, akiknek nem szeptembertől mennek iskolába, hanem szeretnének még egy évet a biztonságos talajon eltölteni. A program lényege éppen az, hogy megkönnyítse az átmenetet az óvodából az iskola kicsit komolyabb légkörébe.

Heti hány alkalommal van az angolóra?

G.E.: Ugyanúgy, ahogy a összes többi programunk, ez is illeszkedik a gyerekek órarendjéhez: heti kétszer két órában van a foglalkozás. Ez kétszer hatvan percet jelent, szerdán és pénteken 16.00 és 18.00 között. Ennél a korosztálynál még nem hosszú feladatokat kell elképzelni, hanem öt, maximum tíz perces intervallumokra van felosztva az óra, és két rövid szünet is van beépítve.

Hogyan épül fel egy óra?

G.E.: A gyerekek megérkeznek és ráhangolódnak arra, hogy itt most egy angol foglalkozás fog történni. Mindenki elmondja, hogy éppen milyen hangulatban van, kiválasztja a mosolygós vagy éppen sírós arcocskát, kicsit elbeszélgetnek az éppen aktuális dolgokról a tanárokkal, és utána elkezdődik a játékos, mozgalmas foglalkozás. Folyamatos mozgás van az osztályban.

A gyerekek a program alatt elsajátítják az alapvető angol szókincset: megtanulják a színeket, a számokat, a legfontosabb kifejezéseket, eligazodnak az osztályteremben. Az alapvető utasításokat mint például “Ülj le!”, “Állj fel”, “Hozd ide”, megértik és biztonsággal használják.

Ez a foglalkozás igen speciális, mert két tanárral fut. Az egyik egy angol anyanyelvű diplomás tanár, a másik pedig egy szintén diplomás fejlesztő pedagógus, aki ugyan nem angol anyanyelvű, de tökéletesen beszéli a nyelvet. Eredetileg úgy terveztük, hogy a program kétnyelvű lesz, de a szülői igényekhez igazodva végülis teljesen eltolódott az angolhoz, magyarul nem beszélnek a teremben.

Mi várható a programtól a szemeszter végére? Miben fognak fejlődni a gyerekek?

G.E.: A szemeszter végére a már említett angol alapszókincs biztonságos használatán túl nagyon sok változás várható. A fejlesztő pedagógus segítségével egy olyan tananyagot dolgoztunk ki, amiben a legfontosabb fejlesztendő területekre fektettük a hangsúlyt: a finommotoros készségeket aktivizáljuk, a vonalvezetést, vonaltartást gyakoroljuk, mert ugye a résztvevő gyerekek még nem tudnak írni. Gyakoroljuk a síkban és térben való tájékozódást, feljesztjük a kognitív készségeket: a figyelem, az emlékezet, a különféle gondolkodási műveletek, az analízis- szintézis mind- mind előkerülnek a foglalkozáson. A matematikai és logikai gondolkodásra nagy hangsúlyt fektetünk, az érzelmi érés, a szociális érzékenyítés is központi témája a programnak. A gyerekek megtanulnak egymásra figyelni, türelmemmel végighallgatni a másikat, együttműködni.

Jelenleg négy gyerek vesz részt a kurzuson, a jövőben is igyekszünk ezt a kis létszámú csoportot fenntartani. Mivel ez az első szemeszter, még konkrét eredményeket nem tudok mondani, de a tanárok visszajelzései alapján hatalmas fejlődésen mentek keresztül a gyerekek: sokkal jobban összpontosítják a figyelmüket és a vonalvezetésük is látványosan jobb lett, nagyon ügyesek.

Helyileg hol vannak az órák?

A II. kerületben, a Tárogató úton tartjuk az órákat, de tervezzük,vhogy a XII. kerületben, az Apor Vilmos téren lévő központunkban is indítunk kurzust.

Mennyibe kerül a program?

A program 204 000 Ft-ba kerül egy trimeszterre, ez egy három hónapos időtartamot jelent, összesen 48 óra, vagyis 4250 Ft egy hatvan perces foglalkozás.

Hol lehet beiratkozni?

Személyesen a Tárogató út 2-4.-ben lévő központunkban, a +36 20 555 9851- es telefonszámon hétköznap 10.30 és 18.00 között, vagy az info@englishchool.hu e-mail címen.

Angol anyanyelvi tanáraink képzett oktatók, akik az angol- és walesi nemzeti tanterv legjobb gyakorlataira alapuló kereszttantervi megközelítéssel tanítanak. Ez azt jelenti, hogy a nyelvtan, a betűzés, hangzástan és szókincs fejlesztése beépül olyan speciálisan kiválasztott ismeretterjesztő témakörökbe, melyekben könnyen és szívesen elmélyülnek a gyerekek. Az Alapozó csoportokban a gyerekek számos gyakorlati témán keresztül tanulnak meg kommunikálni. A Haladó csoportokban a gyerekek a tudomány – és humán tárgyakkal ismerkednek meg. Ezáltal képesek lesznek használni, mind általános, mind pedig tudományos célokra is az angol nyelvet. A gyermekek angol tudásának fejlesztésén kívül célunk a kommunikációs és kognitív készségek fejlesztése, főleg a kritikus és kreatív gondolkodásé, iPadokon történő kutatásokon, csoport- és osztályszintű projekteken, digitális technológia felhasználásával megtervezett és előadott prezentációkon és együttműködő/versenyző interaktív táblán történő tanuláson keresztül. Tantermeink élénkek, a tanítás figyelmüket teljesen leköti: a foglakozások a paradicsom mumifikációjától kezdve egy párt digitális politikai kiáltványának és kampány-közleményének készítésén át, akár egy, a kelta istenek emberi ábrázolására alkotott múzeumig terjed. Két iskolahelyszínünk között Skype kapcsolaton keresztül tesszük lehetővé a csoportok közötti projekteket.

Bővebb információt a www.gyermekangoltanfolyamok.hu weboldalon találhatnak az érdeklődők.

Ez is tetszeni fog