Anyaság. Az egyik legnehezebb feladat, de csak nagyon kevesen értik, hogy miért.
Valójában nem a napi feladatok: a törődés, a puszi adás a legnehezebbek. Hanem önmagad odaadása. Szüntelen, állandó odaadás.
Soha nem adtál magadból ennyit senkinek. Annyira odaadó vagy, hogy már fáj, és akkor még tovább csinálod.
Elmész a határig, amikor már azt mondhatod: “odaadtam mindent, amim van”. Minden pillanatot, minden tulajdonod, minden részed. És akkor folytatod tovább.
Olyan szinten vagy odaadó, amíg úgy nem érzed, magadból vágsz ki egy darabot, és adod oda.
Addig adsz oda bármit, amíg már attól félsz, belőled nem marad semmi.
Odaadod minden kincsed, amiket jól elzártál.
Csak adsz, adsz és adsz.
Odaadó vagy hajnali 3-kor, amikor hallucinálsz a fáradtságtól, nekimész a falnak és a távirányítót a hűtőbe teszed.
Odaadó vagy, amikor már kiabálsz és azt érzed, hogy már nem tudod tovább, és akkor még folytatod.
És mindeközben úgy érzed, oda nem adnád ezt semmiért.
Ez teszi valóban nehézzé az anyaságot.
Úgyhogy sírj nyugodtan, ha úgy érzed, szükséged van rá. Próbálj kicsit elvonulni, bár valószínűleg nem tudsz.
Talán egy napon a gyermeked majd azt mondja, “köszönöm”, bár valószínűleg nem fogja ezt mondani egész addig, amíg nem születik neki is gyereke.
Úgyhogy csináld tovább. Folytasd.
Legyél odaadó.
Erről szól az anyaság.
Forrás: stuffmomssay.com