Az iskolaérettség… Nehéz kérdés, jól tudom… Időről időre egy csomó kétségbeesett szülőt látok magam körül, akár az óvodában, akár a családban, akár baráti körben, akik már a nevelési év elején ezen a kérdésen görcsölnek. Aztán, ahogy a hónapok egyre haladnak előre, az aggodalmuk, a bizonytalanságuk egyre nő. Folyton csak pro-kontra listákat állítanak fel, miért kellene a gyereknek iskolába mennie vagy épp miért kellene még egy évet az óvodában töltenie. Pedig a válasz, véleményem szerint, egyszerűbb, mint ahogy azt sokan gondolják. Ha a gyereken egyértelműen látszik az, hogy elég érett az iskolához, akkor vinni kell, de ha kétségek merülnek fel, akkor én biztosan hagynám még egy évet az óvodában.
Ne legyen hiúsági kérdés!
Sok szülő hiúsági kérdést csinál abból, hogy az ő gyereke 6 vagy épp 7 évesen lesz-e első osztályos, és ez nagy hiba. Attól, hogy egy gyerek feladattudata, idegrendszeri érettsége, testi fejlettsége nem pont ugyanazon a szinten van, ahol a vele egykorúaké, attól az a gyerek nem rosszabb, nem butább, nem szégyellni valóbb. Amit az óvodapedagógián a leginkább belénk sulykolnak, az az, hogy minden gyermek más és más. A differenciálás épp ezért nem életkori, sokkal inkább a személyiséghez, érési tempóhoz kötött, vagyis egyéni.
A szülő jobban tudja?
Tavaly előtt történt a csoportomban, hogy egy 6 éves kisfiúnál nem javasoltuk még az iskolát. Több tényező is volt, ami miatt erre a következtetésre jutottunk, de mi egyértelműen, határozottan, fejlesztő pedagógus véleményét is alapul véve kijelentettük, hogy nem gondoljuk, hogy a gyerek iskolaérett. A baj az volt, hogy a barátja már iskolába készült, kérdés sem fért az iskolaérettségéhez. Az anyukával háromszor fogadóóráztunk, aki az egészet – nagyon rosszul cselekedve- magára vette, hiába mondtuk neki, hogy ez nem az ő hibája, és hogy valószínűleg rosszat tenne azzal, ha most elvinné. Nem nyugodott bele, mondanom sem kell , óriási balhé lett az egészből. A hátunk mögött megpróbálta beíratni a kisfiút, az intézmények vezetői értetlenül álltak az egész előtt. Az édesanya épp csak azt nem vette észre, hogy minket nem a rossz szándék vezérelt, sokkal inkább az esetleges kudarctól próbáltuk a kisfiút megmenteni. Végül az idő végül minket igazolt: a kisfiú a következő évben utol érte magát, beérett, igazi nagycsoportos lett, és most –első osztályosan- élvezi az iskolát, tud haladni a többiekkel, kitartó, van feladattudata, bírja a terhelést, egyszerűen iskolaérett lett.
Fogas kérdés
A saját testvéreméknek is azt javasoltam, mikor az unokaöcsémről volt szó, hogy hiába nagyon okos kisfiú, nagyon jó logikai készséggel, átlagon felüli memóriával, szókinccsel, egyszerűen van néhány dolog, ami miatt még nem mondható egyértelműen érettnek. Ilyen például az is, hogy a fogváltása még nem indult el, hiába 6 éves, és sokat olvastam arról, hogy az is az idegrendszer nem megfelelő érettségére utalhat. Zsófi barátnőmmel, aki szintén óvónő, jókat vitáztunk régebben az iskolaérettség kérdéséről, ő ugyanis egyértelműen kijelentette, hogy márpedig egy gyerek menjen 6 évesen iskolába, a tapasztalatok miatt azonban már ő is azon a véleményen van, mint én.
Mindennek rendelt ideje van
Tehát, ha bizonytalanok vagytok a kérdésben, mindenképp kérjétek ki az óvónő véleményét, hiszen mi megadott szempontok szerint figyeljük, készítjük a gyerekeket, higgyétek el, kompetensek vagyunk a kérdésben. Azon viszont semmiképp ne aggódjatok, mi lesz, ha a gyerek még egy évet marad óvodában, és esetleg 7 évesen kezdi az iskolát, mert többet árthattok azzal, ha idő előtt iskolapadba ültetitek. És arra a kérdésre, „De hát nem fog unatkozni? Nem fog visszafejlődni?”, azt szoktam válaszolni, és ebben hiszek: Meglehet, hogy az utolsó nevelési évben már egyre többször lesz „unalmas” az óvoda, de akkor ez lehet a tökéletes időpont arra, hogy eljárjon szakkörökre, külön foglalkozásokra, mert akkor már igazán igénye van rá! Szóval tartsátok szem előtt a bölcs mondást, amit nekem negyedik osztályban 25-ször kellett leírnom a technika füzetembe, mert órán csacsogtam: „Mindennek rendelt ideje van!”
Kovácsovics Fruzsi vagyok, 5 éve foglalkozom gyerekzenével, 4 éve dolgozom óvónőként. Nem vagyok szakértő, nem vagyok ’nagyöreg’, egyszerűen csak imádom a gyerekeket, imádom a szakmám, 4 év alatt sok dolgot tapasztaltam, és ezeket a tapasztalatokat szeretném most megosztani azokkal, akiket érdekel. Az óvoda, a gyerekek világa, óvónői szememmel.