Quantcast
Kezdőlap Könyvajánló Bartos Erika legújabb könyvei az életszakaszokról a legkisebbeknek – Hogyan lesz a kisbabából dédszülő?

Bartos Erika legújabb könyvei az életszakaszokról a legkisebbeknek – Hogyan lesz a kisbabából dédszülő?

pottyos

Bartos Erika – a Pro Familiis  díjjal kitüntetett meseíró – két új könyvet jelentetett meg Te is voltál kicsi, dédpapa? és Te is voltál kicsi, dédmama? címmel.
Végtelen szeretettel meséli el történetein keresztül az ismeretlenül is ismerős szereplőkkel, hogyan lesz a kisbabából dédszülő.  

A kisgyerekek lelki érése az egyik legfontosabb és legszebb folyamat fejlődésük során. A finomhangolású gyereklélek felfogja a külvilág rezdüléseit; már a legkisebbekben is, önkéntelenül benyomások, emlékek születnek. A legapróbbak is a folyton változó, formálódó világ részeseivé válnak.
Bartos Erika a tőle megszokott, megnyugtató, finom és szeretettel teli hangon mutatja be az életszakaszokat, teszi érthetővé a gyerekek számára az életkori szakaszok változásának szépségeit.  A mosolygó kisbabából hirtelen óvodás lesz. Alig tanuljuk meg a jelét az óvodában, már iskolába megy, majd kamaszodik és egy szempillantás alatt felnőtt lesz. Az élet pedig „hozza és osztja” a szerepeket. A felnőttből szülő lesz, aki rácsodálkozik az újszülöttre, majd az unokáira és dédunokáira. Mégis hogyan történik mindez? Hogyan következik a gyerekkor után a felnőttkor, az időskor? Hogyan érlelik lelkünket a jó és rossz élmények?
 
Szeretettel ajánljuk az írónő elbűvölő könyveit:
Te is voltál kicsi dédpapa?
Te is voltál kicsi dédmama?
 
Csomagban, most 15% kedvezménnyel

Ez is tetszeni fog