Egy barátnőm ajánlotta nagyon, akinek az ízlésében nagyon bízom, úgyhogy emiatt kezdtem neki Roxie Nafousi Manifesztáció című könyvének – pedig magamtól valószínűleg sosem vettem volna kézbe. Hosszú ideig a cím miatt is idegenkedtem tőle. Manifesztáció – nekem ez mindig valami ezoterikus dolognak tűnt, amiben elég erősen kívánni valamit, aztán az univerzum majd elintézi helyetted. Ebben sosem hittem, és most sem hiszek.
Aztán mégis a kezembe került mindkét rész, és teljesen mást kaptam, mint amire felkészültem.
Igen, vannak benne részek, ahol az univerzumról beszél, ezeket én is átlapoztam, mert nem az én asztalom. De ha ezt a réteget leveszed róla, marad alatta egy nagyon jól felépített önismereti könyv, tele olyan feladatokkal, amik tényleg leültetnek magaddal beszélgetni. És ez nálam meglepően jól működött.
Utánaolvastam, mások mit gondolnak róla külföldön, és sokan pont ugyanerre jutottak. Nem attól változott meg valami az életükben, hogy kértek valamit az univerzumtól, hanem attól, hogy először fogalmazták meg magukban pontosan, mit is akarnak – és utána tényleg tettek is érte nap mint nap. Ez a kettő között óriási a különbség, és szerintem ez a könyv titka, nem a “vibrálás”.
A legnagyobb hatása nálam a naplózás volt. Ezerszer nekifutottam már ennek korábban is – veszek egy szép füzetet, két-három napig lelkes vagyok, aztán elfogy az időm meg a kedvem, és a füzet visszakerül a polcra, ahol gyűjti a port. Most először történt meg, hogy nem azért ülök le esténként pár percre, mert kellene, hanem mert jólesik. Segít rendszerezni, ami aznap történt velem, min múlt, miért vagyok hálás, és mi az az egy apró lépés, amit másnap megléphetek.
Éppen ezért nem is manifesztációs könyvként ajánlanám. Sokkal inkább egy önismereti könyvként, ami tudatosabb gondolkodásra tanít. Nem ígéri, hogy egyik napról a másikra megváltozik az életed – viszont folyamatosan arra terel, hogy vállalj felelősséget a saját döntéseidért. Nekem ez volt a legerősebb üzenete.
Olvasás közben az is eszembe jutott, hogy szeretjük azt hinni, a sikeres emberek egyszerűen szerencsések. Pedig lehet, hogy csak sokkal tisztábban látták, mit akarnak, ezért előbb észrevették azokat a lehetőségeket is, amik mellett más simán elsétált volna. A pszichológia ezt régóta tudja, csak nem így hívjuk. Nevezheted manifesztációnak, nevezheted tudatosságnak – a lényeg ugyanaz: ha tudod, merre tartasz, könnyebb meglátni az odavezető utat.
Nem mondom, hogy mindennel egyetértek a könyvben, és azt sem, hogy mostantól minden más lesz. De azt igen, hogy adott pár olyan eszközt, amit tényleg be szeretnék építeni a mindennapjaimba. És ha egy könyv ennyit el tud érni – akkor már megérte elolvasni.