Kezdőlap Ajánló Bogyó és Babóca 6. – Csengettyűk – „Amikor a kívánságok valóra válnak”

Bogyó és Babóca 6. – Csengettyűk – „Amikor a kívánságok valóra válnak”

Pöttyöslabda

A Bogyó és Babóca 6. – Csengettyűk címmel március 28-án jelenik meg a mozikban. Az egyik legsikeresebb magyar gyerekfilm-sorozat hatodik része, a korábbi mozifilmekhez hasonlóan, elsősorban a 2-6 éves gyerekeket szólítja meg.
Az idén 20 éves sorozatból készült mozifilm ezúttal is 13 részes meseválogatás, 13 új kaland a régi, jól ismert szereplőkkel, és néhány vadonatúj karakterrel. A film korhatár nélkül megtekinthető, így a legkisebbek számára első moziélménynek is kiváló.

A korábbi évadok epizódjaihoz hasonlóan a Bogyó és Babóca 6. – Csengettyűk is csupa olyan mesét tartalmaz, amely a korosztály tagjai számára ismerős élményekre, kihívásokra, érzésekre épül. A mesék nélkülöznek minden öncélú erőszakot, szándékuk szerint „szépre-jóra” tanítanak, a legkisebbek számára is jól követhetőek, könnyen befogadhatóak. A mesékben közös motívumként nagy hangsúlyt kap az együttérzés, a figyelem, a folyamatos törekvés mások kívánságainak, vágyainak teljesítésére.

A moziflim előzetese megtekinthető:

Országos rajzverseny

A mozifilm megjelenése alkalmából a KEDD Animációs Stúdió országos rajzversenyt hirdet óvodás csoportok számára.

A rajzverseny témája: „Bogyó, Babóca és barátaik”.

A részvételhez minden csoportból legalább 10 gyermek rajza szükséges. A képeket március 1-31-ig, digitális formában várjuk a rajzverseny.kedd.net oldalon található feltöltő linken.
A beérkező rajzokat a KEDD Facebook oldalára töltjük fel Óvoda/Óvodai csoport albumok alá ahol folyamatosan lehet szavazni az alkotásokra. A főnyereményt a rajzaira legtöbb “kedvelést” szerző óvodás csoport nyeri.

További részletek a rajzverseny.kedd.net weboldalon olvashatók.

Ez is tetszeni fog