Az elmúlt éveket mind iskolásokkal töltöttem. Láttam a gyerekedet nagyon fáradtan, padra borulva aludni szünetben. Láttam, ahogy örült, mert elsőként választották a focicsapatba (pedig nem is ő a legjobb). Láttam azt is, ahogy áll a Krisztina téren, szemben a villamos és nem tudja, hogy átszaladjon-e a piroson. (Vakmerő gyerek átszaladt, óvatos gyerek ottmaradt. Vakmerő gyerek a villamosról integetett az óvatosnak, aki még 10 percet ázott az esőben és elhatározta, hogy legközelebb ő is átfut.) Láttam, ahogy kukába dobja a szendvicsedet, elbújik a szekrénybe becsöngetés után és nagyobbak tolakodnak elé a menzán a sorba, ő pedig meg sem mukkan.
Az iskola egy hatalmas gépezet, ahol sokszor jó lenni, sokszor nem. Mi, aggódó felnőttek pedig csak annyit tehetünk, hogy minél több szeretettel és minél közelebbről figyeljük azt a kisembert, aki évente 183 álmos reggelen lép be az iskolaajtón. Öt iskolakezdő tipp következik, hogy mindenkinek egy kicsit kevésbé fájjon.
1. Iskolasokk: egy létező fogalom
Emlékszel, amikor hazahoztad a kisbabádat a kórházból, pár hétig lelkes voltál, sterilizáltál, öltöztettél, mosolyogtál, aztán néhány hét múlva elfogyott az adrenalin és bőgtél, pizsamában maradtál egész nap és azt érezted, nem bírod? Az új helyzetekre igaz: a kezdeti lelkesedés után pár héttel jön a sokk, hiszen előtte minden jobbnak, könnyebbnek, egyszerűbbnek tűnt – a tanárok idén sem lettek jobb fejek, a csütörtöki órarend szörnyű, ráadásul úszás is lesz, ahol fürdőruhára kell vetkőzni és 10 perc van hajat szárítani.
Tipp: Élvezd ki a nyugodt, első napokat, de tudd: lesz ez még így sem. A gyereket pár hét után elfárad, beteg lesz, nem akar majd felkelni, utálja az új tanárát és fáj a hasa reggel. Varázsige nincs, a sokkot túl kell élni: irány a friss levegő, használjatok el egyet a szülő által igazolható napokból és egyetek fagyit minden nap (igen, lehet két gombóc).
2. Ismerd meg a szeretetnyelvét
Ma honnan tudtad, hogy szerettelek? – szerintem így hangzik az egyetlen fontos kérdés, amit anyukaként minden nap fel kell tennem, magamnak. Gary Chapman Az öt szeretetnyelv című könyve óta tudjuk, hogy minden embernek más és más a szeretetnyelve, azaz másként fejezi ki, hogy szeret, és máshonnan érzi, hogy szeretve van. Bár az iskolások mostanában megtévesztően hasonlítanak a felnőttekre, azért jobb, ha tudod, hogy az a borostás, kicsit büdös gimis vagy a női magazin mögött bujkáló elkent szempillaspirál még pont ugyanaz a baba, aki nyálas puszit adott és úgy hívott: mammma. A szeretetre minden egyes nap szükségünk van – ő ezt a világért sem fogja bevallani, így hát neked kell valamit villantani.
Tipp: A szeretet széles skálájából válogass és találd meg a sajátotokat: van, akinek egy bögre kakaó, másnak egy szendvics mellé rejtett cetli, van, akinek az, ha elviszed a menő kocsiddal suliba és csak 7.50kor száll ki, másnak pedig az, ha meghallja, hogy a telefonban a barátnődnek dicséred vagy leleplez, amint a Youtube-on a kedvenc zenéit hallgatod. Szeress kicsit látványosabban, nem is olyan nehéz.
3. Érezze magát jól utazás közben
Az, hogy valahogy eljut az iskolába és haza is kerül onnan, nem azt jelenti, hogy az utazás könnyen és boldogan telik. Az első napokban (vagy még előtte) kísérd el egyszer a sulihoz, akkor is, ha már néhány éve egyedül közlekedik, hiszen egy nyár alatt rengeteget változhat a közlekedés, átnevezték az összes járatot és a busz 5 perc helyett 8 percenként jár, ami nem mindegy. Nem az a lényeg, hogy negyedikesként már végig egyedül utazzon, hanem hogy magabiztosan és kényelmesen, félelem nélkül közlekedjen. És tök mindegy hogy a Zsófit már nem kíséri el senki – szegény Zsófi, nem biztos, hogy neki jobb.
Tipp: Nappal, szép színes vénasszonyok nyarában közlekedni egy dolog, esőben, délutáni sötétben pedig egy másik. Amint rövidülnek a nappalok, indulj el vele újra, hiszen lehet, hogy a hetedik óra után már olyan sötétben kell hazabóklásznia, mint neked tíz éve, buli után (emlékszel még, ugye?). Iskolásként én egy kis csajos pink zseblámpát is hordtam a kabátomban és sosem bántam meg. Az aggódós lányok nevében mondom: iszonyú sötét tud lenni.
4. Nem csak játszik! – hadd pihenjen
Végezz el magadon egy kísérletet: kezdődjön nyolckor a napod és mondjuk, hét órán át csinálj mindig mást, 45 perces egységekben. Először számolj, utána olvass hangosan, jegyzetelj 45 percen át, szólalj meg egy vagy két idegen nyelven, énekelj, ugorj szekrényt, fuss időre, fess és alkoss felszabadultan. A köztes 15 percekben sem lehetsz egyedül: rohanj tömegben ételért, állj sorba a mosdónál, ismételj át jegyzeteket a következő „órádra”. Nagyjából ilyen egy iskolás napja, így amikor azon morfondírozol, hogy miért is fáradt a gyereked délután, pedig volt tesi meg ének is, akkor gondolj erre vissza.
Tipp: A délutáni pihenő nem csak a kisbabáknak és az időseknek jár, hadd pihenjen ő is. A pihenésnek rengeteg formája létezik: alvás, zenehallgatás, friss levegőn játék vagy magazinlapozás. Az igazi megoldás szerintem a briteknél ismert „power nap”, azaz 20-25 perces energizáló alvás (a szülőknek is érdemes tesztelni, hogy működik-e). Vagy csak az is elég, ha nem szólsz hozzá egy kicsit. Tudd: amit napközben csinál, az figyelmet, önfegyelmet és iszonyú sok rugalmasságot követel.
5. Kérdezz ügyesen
Mi volt a suliban? Semmi. Mi volt az ebéd? Tészta. Van házi? Van. Nem tanulunk a saját hibáinkból, pedig aki hülyeséget kérdez, az ne csodálkozzon, hogy unalmas választ kap – majd aztán lehet sóhajtozni a telefonba, hogy nem mesél a gyerek semmit az iskoláról. A faggatás eleve nem túl nyerő taktika, helyette érdemes legalább két módszert bevetni, ha valóban beszélgetni szeretnénk a gyerekünkkel. (Ha nem, az sem baj. Lehet csak úgy kifelé bámulni a busz ablakán, együtt, attól még senki nem rossz anya, hogy csönd veszi körül.)
Tipp1: Nem minden családban jön be és kissé felidézi a karácsonykor vetített, hóesésbe torkolló amerikai családi filmek világát, de egyszerűen elég ennyit megkérdezni: Mi volt ma a legjobb dolog? Mi volt ma a legrosszabb dolog? Tartsuk a gyereket annyira, hogy tud válaszolni erre is: akarsz mesélni róla? A nem pedig ennyit jelent: nem.
Tipp2: Maradj csöndben és ne kérdezd az iskoláról, legalább a vacsoráig. Mesélj a saját napodról, számolj be róla, hogy mit ebédeltél (ugye milyen izgi? Ja, nem?), és bízz benne, hogy egy idő után elmondja, ami tényleg fontos. Ha pedig nem, reménykedj abban, hogy a rendszer fordítva működik: az iskolában mesél az otthoni dolgokról, a vacsoráról, amit készítettél és a filmről, amit együtt nézetek. Hidd el, amit egy tanár mond: néha a suliban tényleg nincs semmi, az ebéd egyszerűen tészta és van házi, de kit érdekel. A lényeg úgyis a mama által csomagolt szendvics, amit már az első szünetben megevett, meg hogy az Anna néni végig rúzsfolttal a fogán tartott angolt és lehetett rajta nevetni.
Babics Anna, a HelloBubu magazin szerzője