Mindannyian jól emlékszünk, hogy a COVID beköszöntével milyen szigorítások léptek életbe a gyermekorvosi látogatásokat illetően. Lázas beteg gyerekkel nem mehettünk rendelőbe, de bármi más miatt is először telefonáltunk, vagy e-mailt írtunk, és ha távgyógyításban megoldható volt a probléma, akkor úgy orvosoltuk. Minden szülő kicsit gyerekorvossá avanzsált, ha addig még nem lett volna az.
A szigorítások már 2020-ban megszűntek, de rengeteg helyről hallom – és magam is ezt tapasztaltam – hogy a gyermekorvosok azóta is fenntartják a „távgyógyítás” intézményét, ami mindamellett, hogy felháborító, még teljesen jogellenes is, hiszen minden beteg gyermeknek joga van ahhoz, hogy a gyermekorvos megvizsgálja – ezt jobb, ha Ti is észben tartjátok.
„A háziorvosi és a házi gyermekorvosi ellátásban a koronavírus-járvány első hulláma során elrendelt korlátozó intézkedéseket az emberi erőforrások minisztere már két éve, 2020. május 4-étől visszavonta, így az alapellátásban semmilyen, a betegellátást, illetve a betegekkel való személyes találkozást érintő intézkedés nincs hatályban.„ (Forrás: koronavirus.gov.hu)
Vannak esetek, amikor magam is úgy gondolom, hogy fölösleges orvoshoz cibálni a gyerekeket. Például egy banális nátha, vagy egy 1-2 napig tartó láz, hányás, hasmenés esetén tényleg szükségtelen orvosnak látnia a gyerekeket. DE, ha a tünetek elhúzódnak, vagy a szülőnek bármivel kapcsolatban aggodalma merül fel, és szeretné, ha a gyerekét rendesen megvizsgálná és ellátná az orvos, akkor igenis legyen rá lehetősége.
Az én gyerekeim is össze-vissza betegek, főleg az iskolás nagyfiam. Én egy ideig tűrtem ezt a távgyógyítós módszert, de azért párhetetne ragaszkodtam hozzá, hogy hallgassák meg a mellkasát. Egy 3 éves korában nehezen diagnosztizált tüdőgyulladás miatt különösen parás vagyok a köhögéses tünetek miatt. Szóval a kisfiam mellkasa és a háta megtelt kiütésekkel, valószínűleg gyógyszerallergia miatt. Éppen antibiotikumot és köptetőt is szedett, így mindent azonnal leállítottam, és e-maileztem a dokinak – eléggé megijedtem, persze, mert van az ismeretségi körömben olyan, akinek gyógyszertől Steven-Johnson szindrómája lett – és hát nem kívánnám azt senkinek. Szóval ment az e-mail, de mivel a telefonom éppen szervizben volt, még csak fotót sem tudtam küldeni.
Számomra egyértelmű volt, hogy bemegyünk szépen, és megvizsgálják a gyereket, de legnagyobb megdöbbenésemre NEM EZ TÖRTÉNT. Jöttek a gyógyszernevek, a kúrák, meg a recept a felhőbe.
Én meg csak ültem kővé dermedve. Elpattanhatott bennem valami, mert összecsomagoltam a gyerekeket, és 20 perc múlva már a rendelőben ültünk.
Az asszisztensnő meglehetősen leereszkedő hangnemben közölte velem, hogy már leírták, hogy mi a terápia. Akkor saját magamat is meglepve ordibálni kezdtem, hogy mégis mi alapján állapították meg, hogy mi a gyerek baja, ha még fotót sem láttak róla, és hogy elegem van ebből az eljárásmódból. Természetesen megkaptam a szokásos: „nem kötelező ide járni” lózungot az orvostól. „Dehogynem kötelező…” válaszoltam. Azt már nem meséltem el, hogy a környék összes gyerekorvosával próbálkoztam már: vagy hozzá nem értés miatt váltottam le őket, vagy nem is vállaltak bennünket, mert tele vannak (innen tudni, hogy jó dokik…).
Szó szót követett, végül megvizsgálták a gyereket, a terápia maradt az eredeti, és idegtől remegve mentünk haza.
Sajnos hallottam már mástól is, hogy van, akit arra kért a gyermekorvosa, hogy fotózza le a gyerek torkát, megint másokat pedig egyszerűen nem is akarnak fogadni. Nem egy praxisról van szó, nem egy gyermekorvosról, hanem egy nagyon is általános jelenségről ma Magyarországon, amelynek a lényege, hogy a gyerekeket egyszerűen nem akarja megvizsgálni a gyermekorvos. Ha pedig ezt szóvá mered tenni, akkor elég egyszerűen elintézik annyival: nem kötelező idejárni, szabad orvos választás van. Na persze, mintha lenne miből válogatni.
Nektek mi a tapasztalatotok? Kellett már kiabálnotok az orvossal, hogy megvizsgálja a gyereketeket? Vagy meg vagytok elégedve a távgyógyítással? Esetleg Nálatok soha nem is volt ilyen? Írjátok meg kommentben!