A napokban egy kétéves kislány halála rázta meg az országot. Miske neve örökre összeforr ezzel a szomorú üggyel. Ha nem hallottál róla: itt olvashatsz részletesebben a hírről.
Anyaként szinte felfoghatatlan belegondolni is, a híreket olvasva kicsordul a könnyem, összeszorul a gyomrom. Miért?!
Közben eszembe jut az is, hogy mi van ha a hír eljut a gyerekeimhez is, akár a suliban, akár a social mediában?
És akkor ott a kérdés: mit mondjunk nekik? Hogyan adhatunk biztonságot, amikor mi magunk is elveszítjük a szavakat?
Ne a részletekről, hanem az érzésekről
A gyerekeknek nem a történet részleteire van szükségük, hanem arra, hogy értsük, figyeljünk és jelen legyünk.
-
Ha kérdeznek, válaszoljunk egyszerűen és őszintén, a koruknak megfelelően.
-
Ha hallgatnak, ne sürgessük őket. A csend nem közöny – sokszor éppen az emésztés része.
-
Egy mondat, amit mindig elmondhatunk:
„Nem tudok mindenre választ adni, de itt vagyok veled.”
Hogyan mondjuk életkor szerint?
-
Óvodás kor (3–6 év):
Ebben a korban a gyerekek nem értik a hírek részleteit, de nagyon érzékenyek a hangulatokra. Elég egyszerű szavakat használni.-
„Láttam, hogy hallottad, miről beszéltünk. Valami nagyon szomorú történt, és ettől sok ember szomorú. Ha szeretnél kérdezni, itt vagyok.”
-
Ha megijed: „Tudom, hogy most félelmetesnek tűnhet. De biztonságban vagy, anya és apa mindig vigyáznak rád.”
Kisiskolás kor (7–10 év):
Ők már sok mindent hallanak az iskolában és a neten is. Gyakran konkrét kérdéseket tesznek fel, de még nem tudják kezelni a részleteket.-
„Igen, történt valami rossz dolog, és sok felnőtt is szomorú vagy dühös miatta. Ez azért is fontos nekünk, mert szeretnénk, hogy mindig tudd: ha valami ijesztőt hallasz, elmondhatod nekünk.”
-
Ha azt kérdezi: „Velünk is történhet ilyesmi?”: „Nagyon ritkán történnek ilyen dolgok. A mi feladatunk, hogy vigyázzunk rád, és ezért beszélgetünk most is erről.”
Felsős, kamaszodó gyerekek (11–13 év):
Ebben a korban már képesek összefüggéseket látni, és gyakran maguktól hozzák fel a témát.-
„Hallottam, hogy beszélgettetek az iskolában a hírről. Ez tényleg nagyon szomorú, és sok kérdést vet fel. Mit gondolsz róla te?”
-
Ha dühös: „Értem, hogy mérges vagy, teljesen normális így érezni. Én is dühös vagyok, hogy ilyesmi megtörténhet.”
Kamaszok (14+):
Ők már szinte felnőttként gondolkodnak, és sokszor kritikusak is. Fontos, hogy partnerként kezeljük őket, és nyíltan beszéljünk a rendszer hibáiról is.-
„Ez a tragédia sok mindent megmutat arról, hogy a világban nincsen mindig rend. Mit gondolsz, miért történhetett?”
-
„Én is úgy érzem, hogy a rendszer hibás, és sokszor nem védi meg a gyerekeket. Fontos, hogy erről tudjunk beszélni, mert ha dühösek vagyunk, azzal is jelzünk: ez így nincs rendben.”
💡 Lényeg: nem kell kész mondatokkal készülni, elég, ha egyszerűen, őszintén reagálunk arra, amit a gyerek mond, kérdez, vagy épp elhallgat. A kulcs a nyitottság és a jelenlét.
-
Mi szülők sem vagyunk tökéletesek
Nekünk is szabad szomorúnak, dühösnek vagy tanácstalannak lennünk. A gyerekeknek nem hibátlan szülőkre van szükségük, hanem olyanokra, akik kimondják: „Én is nehezen értem, de itt vagyok neked.”
A rendszer hibája is
A WMN.hu is megírta: ez a tragédia nem egyedi eset, hanem a gyermekvédelmi rendszer hiányosságait mutatja. Egy olyan háló, ami túlterhelt, és gyakran nem tudja megvédeni azokat, akik a leginkább rászorulnának.
A Hintalovon Gyermekjogi Alapítvány évek óta figyelmeztet erre. 2024-es gyermekjogi jelentésük is arról szól: a gyerekek védelme nem lehet politikai játszma, hanem közös felelősségünk.
A legfontosabb üzenet a gyerekeknek
Akár kérdeznek, akár hallgatnak, akár dühösek, akár szomorúak: tudják, hogy nincsenek egyedül. Hogy van mellettük felnőtt, aki meghallgatja őket, aki biztonságot ad, és akire számíthatnak – akkor is, ha a világ néha ijesztő.