Egy általános iskolai tanár mesél arról, saját tapasztalatai alapján milyen sokszor fordul elő, hogy egy szülő, bár jót akar, igazából mégsem jót tesz a gyermekével. Elég sok típust látott már, nézd meg, te nem tartozol el akaratlanul is valamelyikbe.
Az anyukák közt ott vannak a tyúkanyó típusok, a szabálykövetők, a felháborodók, a túl lelkesek és a túl passzívak. Egy azonban közös bennük: mindannyian a lehető legjobbat akarják a gyermeküknek, nem szeretnék azt látni, hogy valami fájdalmat okoz nekik, vagy frusztrálttá teszi őket. Ezért aztán sok mindent bevetnek, csak nem mindig látják, hogy hosszú távon ezzel nem biztos, hogy jót tesznek.
Mit kellene minden szülőnek gyorsan abbahagyni?
1. Kifogás-keresés
A tetteinknek következménye van, és a gyerekek minél hamarabb megtanulják ezt, annál könnyebben tudnak majd alkalmazkodni az életben szembejövő kihívásokhoz. Mégis, sokszor előfordul, hogy a gyerek lustaságáért vagy feledékenységéért az anya hoz kifogásokat a tanárnak.
Ne gyárts kifogásokat a tanárnak, hogy a gyereked miért nem írta meg a leckét: a te szüleid sem hívják fel a főnököd, ha rosszul teljesítesz a munkában, hogy mentegetni próbáljanak téged. És ha meg is tennék, a főnöködet valószínűleg ez a legkevésbé sem érdekelné.
2. Dolgok megcsinálása a gyerek helyett
Egyre gyakrabban találkozni olyan gyerekekkel, akik semmilyen döntést nem mernek önállóan meghozni, mert megszokták, hogy az anyjuk megmondja nekik, mit csináljanak. Amikor azonban anyuka nincs ott, mint például az iskolában, akkor ez nagyon buta helyzeteket szülhet. A gyerek a legtriviálisabb dolgokat sem csinálja meg, mert megszokta, hogy nem ő ad logikus válaszokat a helyzetekre, amiket tapasztal, hanem megmondják neki, mikor mi jön.
Ebből persze jönnek az olyan kifogások is, mint hogy nincs nálam a vonalzóm, mert anyukám nem pakolta be. Volt egy gyerkőc, aki megkérdezte a tanártól, hogy felhívhatja-e az anyukáját, hogy hozzon be WC papírt, mert nincs a mosdóban – nem jutott eszébe, hogy például papír zsebkendőt használjon a célra. Rengeteg az olyan anyuka, aki mindig, minden helyzetben elpakol a gyerek után mindent – ennek a gyerkőcnek később fel sem fog tűnni, amikor ott hagyja maga után a tálcát az étteremben, természetesnek véve, hogy azok majd maguktól elpakolódnak valahogy.
3. Jutalmazás mindenért
Sokan vezetnek be jutalmazási rendszert, hogy rávegyék a gyereket, hogy vegyen részt olyan dolgokban, amikben nincs kedve, vagy hogy motivált tudjon maradni, miközben nem ér el valódi eredményt. Kapsz ezt vagy azt, ha most eljössz ide vagy oda. Tessék, bár nem értél el jó eredményt a versenyen, kapsz egy elismerést, mert részt vettél.
Ez később visszaüthet, mert öntudatlanul is kialakul a gyermekben a folytonos dicséret és jutalmazás elvárása: márpedig a főnökétől nem fog elismerő oklevelet kapni, amiért ma is bejött dolgozni. Ez jelentéktelen dolognak tűnhet, de nem az. Valódi küzdelmet okozhat számára az ebből fakadó állandó elégedetlenség-érzés, aminek a gyökerét sem tudja meghatározni.
A díj mögött kemény és kiemelt munka kell álljon, díjat akkor kapunk, ha valóban jó eredmény értünk el, vagy ha olyat tettünk, ami túlmutat a kötelességeinken. A kötelesség elvégzése természetes, nem olyan dolog, amiért tapsot várunk. Megkönnyíted a gyermeked életét, ha ezt tanítod neki.
A fentiek mind jó szándékkal történnek, ám akik teszik, nem gondolnak bele, hogy ez milyen alapvető módon formálja a gyermekek személyiségét és hozzáállását a dolgokhoz. Az elvárások és természetes reakciók, amik ezek hatására kialakulnak, teljesen beépülnek, és gyökerük később visszakövethetetlen lesz. Ha most feladatoktól, fájdalmaktól, kisebb szomorúságoktól akarod is megkímélni a gyermeked, azt éred el vele, hogy később még nehezebben viselje ezeket. Hagyd, hogy átéljen kisebb kudarcokat, hagyd, hogy maga végezze el a feladatait, inkább segíts benne, hogy ezek jól menjenek neki.
Forrás: ScaryMommy