Drága Nagymamák!
Az unokáitok nem a gyerekeitek. Nem azért jöttek a világra, hogy titeket boldoggá tegyenek – de még csak azért sem, hogy bennünket, a szüleiket örvendeztessék meg. Azért vannak itt, hogy éljenek! Hogy életükben keressék és megtalálják céljaikat, és magukon felülemelkedve végül eljussanak a beteljesülésig, és végül leéljenek egy szép, kerek életet.
Nem azért születtek, hogy a cuki képeiket megosztva besöpörjétek mások dicséreteit, esetleg végighurcoljátok őket a munkahelyen, mint egy dísztárgyat, hogy mindenki megcsodálhassa őket. Büszkék vagytok rájuk, megértjük, de a gyerekeknek is van személyiségük, és valószínűleg tiltakoznának mindazellen, amit műveltek velük. Mi, a szüleik mindenképp.
Büszkék vagytok az unokáitokra – de vajon kitől tanulnak ezek a csöppségek? Bizony jól esne, ha a gyerekeiteket dicsérnétek inkább, amiért önmagukat nem kímélve jó munkát végeznek, és szerethető, kedves, értelmes kis embereket nevelnek. Persze tudjuk – szülőnek lenni nem kiváltság, és különösképpen nem érdem, hiszen bárkiből lehet anya vagy apa. És tudjuk, hogy titeket sem dicsért meg senki… Sajnos. De talán ideje szemléletmódot váltani.
A gyermekeitek jó eséllyel már felnőttek – és lám, saját családjuk van. Vonuljatok a héttérbe méltósággal, és örüljetek az együtt töltött óráknak, perceknek, amikor találkozhattok velük. Ne követelőzzetek, ne avatkozzatok bele az életükbe.
Amikor új család születik, nagyszülő is születik. Bizonyára nehéz szó nélkül nézni a kirepült gyerekek mindennapi vívódásait, harcait, esetleg veszekedéseit. De kérünk titeket: ne szóljatok bele a hétköznapokba!
A szülők a legjobbat akarják a gyermekeiknek. Tájékozódnak, mérlegelnek, megbeszélnek, majd döntést hoznak. Higgyétek el, hogy ki fogják kérni a véleményeteket, ha szükségesnek tartják.
És nem, a nagymamák nem tudnak mindent jobban! Csak mert az éveitek száma több, mint a miénk, nem jelenti, hogy bölcsebbek, okosabbak vagy akár tapasztaltabbak lennétek. Mindannyiunk mögött más-más életút áll.
Tartsátok tiszteletben a szülők véleményét – a gyerekeitek véleményét! Az isten szerelmére, hát egykor ők voltak a szemetek fénye, most meg képesek vagytok összeveszni velük, amiért az unokáitoknak nem adhattok egy tejszeletet? Ha a szülők úgy döntöttek, hogy a gyerek nem ehet édességet – ne tömjétek vele a hátuk mögött. Ha úgy döntöttek, nem eszik húst, ne süssetek neki fasírtot hétvégére, mert szerintetek szüksége van az állati fehérjére.
Miért keresitek mindig a támadási felületet? Miért nem elég jók a mai szülők? A gyerekeitek? Tényleg úgy hiszitek, hogy ti találtátok fel a spanyol viaszt, és amit mi, a gyerekeitek csinálunk, az csak hóbort, trend, vagy egyszerűen hülyeség?
Ha viszont így van, vajon milyen munkát végeztetek ti a nevelésben? Milyen a viszonyotok a gyerekeitekkel? Gyakran látogatnak titeket? Önszántukból? Vagy a telefont se emelik fel, mert már megmérgeztétek a viszonyt?
És végül: mi, mai anyák – vajon mi is ilyen nagymamák leszünk? Szeretném hinni, hogy nem. Ahogy sok más dologban, a nevelésben is folyamatos a változás. Fejlődünk, megpróbáljuk kihozni magunkból és a legrosszabb helyzetekből is a maximumot. Talán a ti időtökben nem volt még ekkora a nyomás. Ami biztos, hogy más volt akkor anyának lenni, és másmilyenek voltak a ti nagymamáitok is.