Quantcast
Kezdőlap Könyvajánló Manfréd és Anton – a bestseller gyerekregény sorozat

Manfréd és Anton – a bestseller gyerekregény sorozat

Pöttyöslabda

Téti István új műfajt teremtett a Manfréd és Anton könyvekkel, melyek nem csak elbűvölik a 6-12 éves korosztályt, hanem úgy tanítanak számukra valódi értékeket, hogy azok észrevétlenül válnak jellemük részévé.

A Manfréd és Anton kalandjai könyv futótűzként kezdett terjedni 2018-ban Magyarországon, aztán megjelent határon túli könyvesboltokban, itthon számos iskolában kötelező olvasmány lett, UNICEF Fiatal Nagyköveti ajánlást kapott, az USA-ban pedig egy kiadó már dolgozik az angol nyelvre fordításon. Nem sokat kellett várni a folytatásra: a novemberben érkező Téli szünet a tavalyi karácsony egyik sikerkönyve lett. Az idén márciusban megjelenő harmadik kötet pedig sok szülő szerint a legfontosabb gyerekkönyv az iskolások számára, hiszen a modern nebulók aktuális problémáit boncolgatja, miközben a sorozatra jellemző egyedi stílusával, magával ragadó történeteivel egyre nagyobb tömegeket hódít meg. A sorozat kötetei között nincs szoros összefüggés, mindegyik önálló műnek tekinthető, így bármilyen sorrendben olvashatók a könyvek.

A Manfréd és Anton weboldalon rengeteg szülői és pedagógusi vélemény található, valamint bele lehet olvasni a könyvekbe.

MANFRÉD ÉS ANTON KALANDJAI

A történet elején az iskolakezdés előtt álló Manfrédot és vadóc öccsét, Antont ismerhetjük meg. A két fiú kalandos események során tanulja meg, miért fontos a szófogadás és a szülők tisztelete, miként kerekedjenek felül a félelmeiken és hogyan viselkedjenek a lányokkal. Laura, az elbűvölő szomszéd kislány szintén kulcsfigurája a Manfréd és Anton könyveknek, általa nyerhetünk betekintést a lány gyermekek lelki világába. Fontos mondanivalója a műnek a kitartás, a célokért való küzdelem, a bátorság és a bajtársiasság. Megjelenik a könyvben a jó és a rossz párharca, az igazságtalanság (hiszen az élet nem mindig tündérmese) és a felelősség. Az utolsó fejezetben Manfréd már az iskolapadban ül, ahol kezdetét veszi élete nagy kalandja.

MANFRÉD ÉS ANTON – TÉLI SZÜNET

Ez a tél olyan hihetetlen kalandokat tartogat, amikre még a két sokat tapasztalt testvér, Manfréd és Anton sincsenek felkészülve. Szembe kell nézniük a zord vadonnal, a jeges mélységgel, a felbőszült bestiával, a havas szakadékkal, a környék leggonoszabb bandájával, és végig kell küzdeniük a nagy bajnokságot. Az is kiderül, hova vezet a kincses térkép, mire képes egy éles balta, milyen váratlan meglepetéssel készül Laura, nem beszélve a titokzatos pincéről az iskola alatti tiltott helyen. Ámulatba ejtő eseményekből és varázslatos csodákból sincs hiány ebben a letehetetlen gyerekregényben. A lányok lélegzetelállító tánca, a fiúk kőkemény csatái, a családi együttlétek meghittsége, a veszély és a szépség teszi színessé a felejthetetlen téli szünetet.

MANFRÉD ÉS ANTON VILÁGA

A Manfréd és Anton világa méltán nevezhető napjaink egyik legfontosabb gyerekkönyvének. Hiszen olyan aktuális, nagyon is valóságos problémákat feszeget, mint a digitális világ káros hatásai a gyerekekre; az iskolai pletykák, gúnyolódások következményei; a pénz és az értékek fogalmával kapcsolatos alapvető ismeretek hiánya. Mindezekre a kisiskolások nyelvén, izgalmas, szórakoztató történeteken keresztül világít rá és ad megoldást a szerző. A mű érzékletesen nyújt betekintést a fiúk és lányok lelki világába, és a különféle szituációkban szinte minden gyerek magára ismerhet, ezáltal pedig azonosulni tud a szereplőkkel.

Manfréd és Anton új kihívásokkal néz szembe. Bonyodalmak, félreértések, veszély, kaland, izgalom és sok tanulság vár a két testvérre. Féktelen száguldás, békésnek induló erdei séta, iskolai pletykák, egy veszedelmes folyó, kemény munka és két világ szembenállása gondoskodik róla, hogy ne legyenek unalmas napjaik.

Vélemények, beleolvasás, megrendelés itt.

Ez is tetszeni fog