Más is van úgy, hogy elérzékenyül, akárhányszor kinő a gyerek egy ruhácskából, rugdalózóból, vagy ha nem ér már végig rajta a takaró?
Mert én megsiratok szinte mindent, amit ki kell pakoljak a fiókból, mikor már nem lehet tovább rászuszakolni a kicsire. Viszont van valami, ami segít kitolni a babakorszakot, ha máshogy nem is, de látszólag. Ez a valami pihepuha, minden olyan tulajdonsággal bír, amivel a kuckós-ölelős babaholmik. Színeiben, formájában, tapintásában, minőségében is megőrzi azt a törődést, amivel a tökéletes megoldást keressük mindenből a babáinknak és akár még ovis korban is tökéletesen helytállnak.
Na, most már nem húzom tovább a szót, ez a bizonyos valami nekem a Liliputi Puhatalpú Csizma. Biztos hülyének néztek, hogy mit kell ennyit beleképzelni egy csizmába, de esküszöm, hogy nem őrültem meg! A nagyfiam régi puhatalpú csizmáit most a kislányom hordja. Persze látszódnak a nyomai a rosszalkodásnak, kanapén ugrálásnak, kertészkedésnek, vagy a fogzós rágcsálásoknak, szóval fogalmazzunk úgy, hogy ez a bizonyos első csizma némileg rusztikus hatású, de még mindig puha és még mindig alaptagja az őszi-téli ruhatárnak. Rengeteg élményünk kötődik hozzá. Emlékszem, bizonytalanul fogadtam anno, mert hiszen puha, bőr talpa van, nem a megszokott téli hótaposó. Akkor ez most csak egy puccos mamusz? Lehet ezt egyáltalán kint hordani? Olvastam, hogy persze, száraz időben a mínuszokban is hordható kint, nade ez tényleg így van? Aztán egy nagyobb sétáról úgy értünk haza, hogy az én hótaposós lábam nyirkos kék csonttá fagyott, míg a fiamé száraz és meleg volt. Innentől kezdve nem volt kérdés, hogy ez a csizma nem csak szép, de állandó társunk is lesz a téli időszak alatt.
Nem is tudom, hány megfázást úsztunk így meg! Úgy mozog benne a gyerekem, mintha mezítláb lenne, nem véletlen, nagyjából úgy is érzi magát. Szeretem nézni, ahogy keresi az egyensúlyát, imbolyog, popsijára huppan vagy lábujjhegyre áll, hogy nagyobb legyen. Az ortopéd orvosok is a puhatalpúakat tartják a legjobb gyerek cipőnek, de télre nem könnyű ilyet találni.
Viszont gyárthatnák nagyobb méretben is, mondjuk nekem (haha), mert bevallom, mindig irigyeltem ezt a gyapjúbéléses melegséget a pici lábukon, próbálkoztam szőrös felnőtt benti cipőkkel, de azok sosem ütötték meg ezt a szintet. Szóval visszakanyarodok a szentimentális műsoromhoz, hogy mindig sírok, ha kinő valamiből valamelyik gyerek. Ezek a csizmák őrzik nekem a babaillatot, az első lépéseket, az ugrálásokat a levélkupacokban, de még a dackorszak toporzékolásait is.
Csak azt nem tudom, akkor mi lesz, ha már egyik gyerekemre se lesz jó… Ja, de. Tudom. Sírás. Az lesz.