Quantcast
Kezdőlap Ajánló Mi a közös a gyereknevelésben és a fociban?

Mi a közös a gyereknevelésben és a fociban?

Pöttyöslabda

Beszédes Henrietta, gyereknevelési specialista, a Boldog Gyerek Alapítója, műsorvezető, két gyermekes édesanya saját gyereknevelési műsort gyárt a Tv2-n.

2021-ben hozta létre Boldog Gyerek nevű brandet, ami villámsebességgel lett népszerű a szülők körében, hiszen videós tartalmait mára több, mint 100 ezren követik és véleményezik.

Na de, hogy választ is adjunk a kérdésre, vagyis, hogy mi a közös a gyereknevelésben és a fociban?

Mindkettő esetében azt hiszik az emberek 99%-a, hogy ért hozzá, hátsó tudás nélkül.

Ezért az a célunk a műsorral is, hogy a neveléshez tudást adjunk és edukáljuk a szülőket, mindezt szórakoztatva tegyük.

Henrietta küldetése a gyereknevelésbe gyerekközpontúságot vinni, az önérdek helyett, ugyanis hiszi, hogy a szülő így tud magára is a legbüszkébb lenni és közben a gyerekek is talpraesett felnőttekké válnak, mert nem ölik ki belőlük azt az erőt, ami majd előre viszi őket az életben.

A műsorban többek között sztárvendégként fordul meg Rubint Réka, az Alakreform alapítója, edző, Czippán Anett, műsorvezető, Békefi Viktória, színésznő és még néhány ismert anyuka. Ők megosztják a saját anyasztorijukat.

Tartsatok velünk minden szombaton délelőtt, június 15-től, egészen július 20-ig. Majd legközelebb ősszel jelentkezik a műsor, de mindenekelőtt kapcsolj a TV2-re június 15-től.

Ez is tetszeni fog