Quantcast
Kezdőlap Ajánló Programajánló sok világnaphoz

Programajánló sok világnaphoz

pottyos

Ezen a héten rengeteg jeles nap van a naptárban. Március 21. a Bábszínházi Világnap és a Költészet Világnapja, március 22. a Víz Világnapja, március 23. a Meteorológiai Világnap, és március 25-ére esik a világ legnagyobb önkéntes környezetvédelmi eseménye, a Föld Órája. Heti ajánlónkban találtok ezekhez kapcsolódó programokat is, valamint figyelmetekbe ajánlunk egy nagyobbaknak szóló ingyenes klassz családi műhelynapot, egy kisebbeknek szóló ingyenes dalos-ringatós eseményt is és egy hagyományőrző programot.

A Bábszínházi Világnap idén is hétköznapra esett, de sebaj, hiszen hétvégén is remek bábelőadásokat nézhettek meg szerte a városban. Mi most egy népszerű bábost, Fabók Mancsit szeretnénk bemutatni nektek, aki budapesti születésű létére tökéletesen elsajátította az erdélyi bábszínházak nyelvi és formai világát. Most hétvégén ti is meggyőződhettek erről. Szombaton a MOM Kulturális Központban lép fel A székely menyecske meg az ördög című előadásával, vasárnap pedig a Bethlen Téri Színházban adja elő A háromágú tölgyfa tündére című mesét.

A Víz Világnapja kezdeményezés célja, hogy felhívja a figyelmet a vizek fontosságára, legyen szó természetes vizeink védelméről vagy a sok helyen még mindig nem mindenki számára biztosított jó minőségű ivóvízről. A túrázást kedvelő családoknak ez alkalomból egy Tápió-vidéki kirándulást ajánlunk, amely során a Nagykáta melletti Sós-tavakat ismerhetitek meg. A nyugalmasabb programra vágyóknak pedig a Csillaghegyi Közösségi Ház víz világnapi délutánját halászléfőzéssel, kvízjátékokkal, családi táncházzal.

A LittleBits legószerűen összerakható egységeit mágnessel lehet egymáshoz illeszteni, amelynek eredményeképp áramköröket tudtok létrehozni. Az elektronikát így szinte játszva tanulhatják meg a gyerekek és a felnőttek is garantáltan élvezni fogják az ezzel töltött perceket. Ezen kívül megismerkedhettek még a 3D nyomtatással, a robotépítéssel, a lézervágással és textillel is kísérletezhettek a Makerspace ingyenes családi műhelynapján. Ne felejtsetek el regisztrálni az eseményre!

A Dúdolj! Ringass! Táncolj! egy interaktív népzenés foglalkozás, mely zeneterápiás szemlélettel átitatva fókuszál a szülő-gyermek kapcsolatra. Zenével, mondókákkal, ölbéli játékokkal a kisebbek, tánccal, mozgásos játékokkal a nagyobbak, hangszerekkel, hangkeltő eszközökkel mindenki a zenei folyamat részesévé válhat. A Magyarság Házában havonta egy vasárnap délután ingyenesen próbálhatjátok ki a 0-3 éves gyerekeknek és szüleiknek ajánlott programot. Az eseményt Paár Julianna zeneterapeuta és Csiki Gergely néptáncpedagógus vezeti, a talpalávalót pedig a Kortárs Népzenei Társulat szolgáltatja.

Egy új kezdeményezésről is hírt adunk a héten. A Magyar Kereskedelmi és Vendéglátóipari Múzeumban kerül megrendezésre az I. Történelmi Kézműves Vásár és Hagyományőrző Találkozó. Az eseményre összehívják a magyar hagyományőrző közösség apraját és nagyját, a rómaiaktól egészen a 19. századig, azzal a céllal, hogy találkozóhelyet teremtsenek számukra és egyben a nagyközönségnek is bemutatkozhassanak. A rendezvényen múzeumi belépő megváltásával lehet részt venni.

Forrás: Szélforgó

Ez is tetszeni fog