Quantcast
Kezdőlap Ajánló Programajánló ünnepi készülődésre

Programajánló ünnepi készülődésre

pottyos

Két héttel karácsony előtt már szinte minden csak az ünnepről, az ünnepre való készülődésről szól. Reméljük, hogy azért egy-egy fél napot a kikapcsolódásra is szántok, hisz ebben az időszakban is számos izgalmas a karácsonyhoz kötődő vagy attól teljesen független családi program is található a kínálatban.

Karácsonyi ajándékkészítés a NEMSULIBAN
Hogyan szervezzük a karácsonyi bevásárlást, hogy a gyerekek se unatkozzanak közben? Például úgy, hogy beneveztek a Nemsuli különleges karácsonyi foglalkozására advent 3. hétvégéjén. A december 16-án, szombaton délután 15.00 órakor kezdődő, 6 éves kortól ajánlott eseményen a gyerekek elkészíthetitek szupertitkos ajándékukat anyának, apának, nagymamának vagy akár nagypapának, majd szakképzett drámapedagógus vezetésével karácsonyhoz köthető meséket hallgathatnak, és a játék sem marad el! Előzetes jelentkezés szükséges.

Karácsony a Nagytétényi Kastélyban
Ha valamikor, akkor az előttünk álló szombaton vagy vasárnap érdemes lesz ellátogatni a Nagytétényi Kastélyba is, ahol nem csak a december 2. óta megtekinthető hagyományos karácsonyfa kiállítást és a különleges hintaló kiállítást csodálhatjuk meg, de az Édes hétvége eseményein is részt vehetünk. A két nap során többek között torkoskodhattok a Levendula Játszóház és Alkotóműhellyel, részt vehettek A pajkos paripa útja és A kastély angyala családi nyomozójátékon, meghallgathatjátok Levente Péter koncertjét, vagy alkothattok a különböző műhelyfoglalkozásokon is.

ARANYszombat a múzeumban
Biztosan hallottatok már az Arany János emlékévről, amelynek keretében a költő születésének 200. évfordulóját ünnepelendő, számos helyszínen rendeznek ehhez kapcsolódó eseményeket 2017-ben. Az egyik ilyen helyszín a Magyar Természettudományi Múzeum, ahol még az év végéig megtekinthetitek az Aranyba foglalva kiállítást, amely bemutatja, hogy miként jelenik meg a természet Arany János költészetében. Most ez a kiállítás egy családi délutánnal is kiegészül, amelyen fellép a Hahó együttes, meghallgathatjátok a Családi kört több különböző előadásban, de lesz preparálás, sőt malomkőhajítás is.

Jazz, improvizáció és sok-sok nevetés
Az ünnepi készülődésből természetesen a zene sem maradhat ki. Sok nevetés, humor, lehetetlen improvizációs helyzetek, virtuóz megoldások és sok jó zene: hazánk egyik legnépszerűbb jazz-zenekara, a Modern Art Orchestra és az improvizáció egyik legtapasztaltabb színházi képviselője, Kálloy Molnár Péter közös szórakoztató családi műsort mutatnak be a BMC-ben. Az Amerikából jöttem a színház és humor erejével hozza közelebb a jazz műfaját a jövő zenehallgató közönségéhez. Emellett természetesen még az sem kizárt, hogy a gyerekeket elkísérő szülők is jól szórakoznak majd…

Ingyenes szabadtéri adventi programok
Az adventi időszakban hetente szemezgetünk a vásárok családi programjaiból, így összeköthetitek a kellemest a hasznossal. A Hegyvidéki Adventen szombaton Korzenszky Klára és Bársony Bálint, vasárnap az Iszkiri együttes zenél a gyerekeknek. A Városháza parkban a Pesti Magyar Színház zenés gyerekműsorát és az Aranygyapjú Társulat adventi gyerekkoncertjét élvezhetitek a fűtött Üvegházban. Rákosmentén szombaton 4-től a Kolompos zenél. A Vörösmarty téren vasárnap délelőtt a Maszk Bábszínház előadását nézhetitek meg, Józsefvárosban pedig vasárnap délután nem más, mint az Alma együttes lép fel.

Forrás: Szélforgó

Ez is tetszeni fog