3,6 millió forint gyűlt össze a Pampers és a Rossmann közös kampányában, amelyet a Koraszülöttekért Országos Egyesület (KORE) a koraszülött kisbabák, ápolóik és családjaik támogatására fordíthat
Budapest, 2018. augusztus 15. – Véget ért a Pampers és a Rossmann közös jótékonysági programja, amelynek során összesen 3,6 millió forint gyűlt össze, amelyet a Pampers a Koraszülöttekért Országos Egyesületnek adományoz, a Rossmann pedig ugyanebben az értékben saját márkás termékekkel támogatja az Egyesületet.
Az adománygyűjtő akció annak az országos kampánynak a részeként zajlott, amelynek során a Pampers elindította az ország kórházainak koraszülött osztályait (PIC) támogató programját. A program keretében a PIC osztályokat különleges, kifejezetten koraszülött kisbabák számára tervezett pelenkáival lát el térítésmentesen. Elsőként a Semmelweis Egyetem II. sz. Szülészeti és Nőgyógyászati Klinika Perinatális Intenzív Centruma kapta meg az első adag koraszülött pelenkát.
„Az általunk gondozott nagyon éretlen koraszülöttek ápolásában hatalmas segítség a legkisebbek igényeihez adaptált pelenkák hozzáférhetősége. Az adományként kapott speciális kialakítású, többféle koraszülött méretben hozzáférhető pelenkákat a nővérek nagyon hamar megszerették „Aprótalp Falva lakói” (Semmelweis Egyetem II.sz. Szülészeti és Nőgyógyászati Klinika Koraszülött Intenzív Osztályán ápolt koraszülöttek) és szüleik nagy örömére. – számolt be a tapasztalataikról Dr. Kocsis István egyetemi docens, az osztály vezetője. – Köszönjük, hogy az adomány hozzájárult a gyorsabb gyógyulásukhoz!”
A jelenleg is futó adományozási program célja, hogy év végéig az ország összes koraszülött osztállyal rendelkező kórháza megkapja legalább az első negyedéves pelenkamennyiséget, amelyet aztán minimum egy évig biztosítanak a kórházak részére.
A Pampers és a Rossmann közös kampányának célkitűzése az volt, hogy a Koraszülöttekért Országos Egyesület közreműködésével még több koraszülött kisbaba, szüleik és gondozóik támogatásához járuljanak hozzá.
„Nagyon örültünk a Pampers és a Rossmann kezdeményezésének, mert ebből az adományból nemcsak a szakemberek érzékenyítő programjára tudunk majd fordítani, de a PIC osztályokat is segíthetjük eszközadományokkal. A Rossmann termékeket pedig a koraszülésben érintett családok között szeretnénk szétosztani.” – mondta el Földvári Nagy Zsuzsanna, az Egyesület elnöke.
„Nagy örömünkre szolgál, hogy a társadalmi felelősségvállalás fontosságát a P&G együttműködésével erősíthettük. Büszkék vagyunk arra, hogy ilyen sokan csatlakoztak a kezdeményezéshez, és álltak ki a jó ügy mellett.” – mondta Kurucz Fanni, a Rossmann kommunikációért felelős specialistája.
„Szeretnénk megköszönni vásárlóink részvételét a programban. Elsősorban az ő segítségüknek köszönhető a siker.” – tette hozzá Takács Noémi, kategória menedzser.
A boltokban futó program mellett a Pampers közösségi játékot hirdetett a hivatalos Facebook oldalán is. A felhívásban kisbabák fotóit várták #legkisebbbabák hashtaggel ellátva, és a 3 hónapig tartó kampány során közel két és félezer fotó érkezett, amely a Pampers-től így további 500.000 forint támogatást jelent a KORE számára.
„Azért esett a választás a KORE-ra, mert ők az ország egyik legjelentősebb koraszülött kisbabákat és szüleiket segítő nonprofit szervezete. Fő célkitűzésük a koraszülésben érintett családok megsegítése, a korai fejlesztés fontosságának hangsúlyozása és nem utolsósorban a kórházi koraszülött osztályok támogatása. – mondta Balogh-Simon Zsófia, a P&G babaápolási kategóriájának menedzsere. – A Pampers fő célja a babák egészséges fejlődésének maximális támogatása. Bízunk benne, hogy ezzel az összesen több mint 4 millió forinttal mi is hozzájárulhatunk a kiemelt törődést és ápolást igénylő legkisebb babák gondozásához.”