Mi egy olyan család vagyunk, ahol a női túlsúly dominál és bizony néha előfordul, hogy a sok csacsogó lány között nehezen jutok szóhoz. Úgy alakult, hogy 2 csodaszép, okos, nyitott és cserfes kislány apukája lehetek – és ez boldoggá is tesz. Lányaim most 8 és 9 évesek, imádnak beszélni és a világ legtermészetesebb dolga, hogy szinte folyamatosan csivitelnek 🙂
Mi egy olyan család vagyunk, ahol a női túlsúly dominál és bizony néha előfordul, hogy a sok csacsogó lány között nehezen jutok szóhoz. Úgy alakult, hogy 2 csodaszép, okos, nyitott és cserfes kislány apukája lehetek – és ez boldoggá is tesz. Lányaim most 8 és 9 évesek, imádnak beszélni és a világ legtermészetesebb dolga, hogy szinte folyamatosan csivitelnek 🙂
A hölgykoszorú 3. tagja párom, aki nőiségét ilyen módon is kifejezve szintén imád csacsogni. Közös estéink, reggeleink lányok zsibongó hangjától hangosak, így nem egyszer nehezen jutok szóhoz. Imádom hallani, hallgatni őket, de bizony előfordul, hogy mire szóhoz jutnék már el is felejtettem, mit szerettem volna mondani. Ilyenkor arra gondoltam: de nehéz az apa sors! Nálunk ugyanis demokrácia van és igyekszem nem belefojtani a szót senkibe, nem alkalmazok erőt, hogy apai mivoltomnak érvényt szerezzek: nálunk -bár olaszos, hangos család vagyunk- a szeretet a fontos. És a türelem fontos, amely jó dolog, de egy idő után már nem bírtam és azon kezdtem agyalni, miként lehetne erre megoldást találni – és akkor bevillant egy ötlet.
Épp előállt a már leírt szituáció: lányaim teljes beleéléssel mesélték napi ovis kalandjaikat (akkoriban 4-5 évesek lehettek), mikor hirtelen felpattantam és -felhasználva lányaim rajzeszközeit- intenzíven rajzolni kezdtem: mégpedig egy szív formát, melyet pirosra színeztem és körbe vágtam. Ezt követően egy vékony drót darabbal hozzá erősítettem egy fadarabhoz. Az immáron kiszínezett szivecske egy feliratot is tartalmazott: „Szeretlek, szót kérek!”
Kép: illusztráció, forrás: Pinterest
Amikor a tábla elkészült és felmutattam nagy volt a derültség és azóta nem kell többé senkit túlkiabálnom, ha -otthon- szót kérek: csak előveszem a szivecske táblát, felmutatom és mindenki elhallgat 🙂 A történetben külön öröm: a lányaim is előszeretettel elmesélik barátnőiknek. Szóval happy end a vége! Minden apukának, akinek csacsogó kislányai vannak azt tudom javasolni: élvezzék ki ezt az időszakot és ne bánkódjanak, ha nem ők vannak a középpontban, vagy nem úgy, ahogy ők szeretnék. Egy kis kreatívitás és a szeretet mindent megold!
Tóth László