A napokban hallottam egy történetet, ahol két kismama beszélgetett, és mikor egy harmadik személy is be akart csatlakozni, kikérte magának az egyik mami, hogy csak annak van szava, akinek van placentája. De kinek van placentája? Az anyának vagy a babának? Mit tudunk róla? Van olyan, hogy köldökzsinór vér? Mi az a késleltetett köldökellátás és a lótusz szülés? És minek erről beszélni?
Egy időben nagyon mentek azok a félpszichológiai, félspiritiszta módszerek, amikkel minden második emberről kiderítették, hogy van egy elveszett (ti. méhen belül elhalt) ikertestvére, és erre vezethető vissza minden baja. Na jó majdnem mindem baja. A mai ultrahang technológiával már 5-6 hetesen nagyon jól látszik, ha egy várandósság ikerterhességnek indul, és ez alapján láthatjuk, hogy statisztikailag milyen gyakori az ikres várrandósság valamint az egyik embrió, vagy később magzat elvesztése. Mindebből levonhatjuk a következtetést, hogy korántsem olyan gyakori, hogy minden második emberről kiderülne: elhalt az ikertestvére… és mégis igazuk lehet.
Nem minden második, de minden ember elveszití a születéssel saját genetikilag pontosan egyező „párját”, ez pedig a méhlepény, az a szerv, ami napjainkban méltatlanul kevés figyelmet és megbecsülést kap ahhoz a csodához képest, amit véghezvisz…
Visszatérve a kezdeti hölgy megszólalásához: bizony neki sem jutott volna szó, mert a placenta a babáé. A zsinór is. És a benne lévő vér is (erre később visszatérek). Persze az anyai szövetbe ágyazódik, de a méhlepény a baba genetikai mása, ugyanazokból a kezdeti sejtekből alakul ki, mint a baba.
Forrás: Facebook oldal
A placenta a baba szűrője, táplálója és sokkal több is. Részt vesz a hormontermelésben, védelmezi a babát, aki pedig előszeretettel használják méhen belüli párnának. Keringésének épsége erőteljesen befolyásolja a baba tápláltságát, fejlődési lehetőségeit (ezért nézik a szüléshez közeledve flowmetriával a köldökzsinór és placenta keringését, épségét).
Ugye mondtam, hogy a gyermekkel azonos a genetikája, a másolata… nos régen a magyar nyelvben a méhlepényt a gyermek mássának hívták és rengeteg szokás kötődött hozzá, melyek tájegységenként különböztek. Nekem a kedvencem, amit egyesek a mai napig követnek (köztük mi is a legkisebb fiamnál), hogy fát ültetnek a lepényre. Az is meg volt adva a néphagyományban, hogy fiúéra körtét, lányéra almát, arra a fiúra, akit papnak szántak, diót kellett ültetni.
Mintha régen jobban tisztelték volna ezt a csodát, amit ma gond nélkül dobnak a biológiai hulladékok közé megsemmisíteni… Jobb helyeken megmutatják előtte az anyának, hogy nézze, ez táplálta bent a picit. Rosszabb esetben még a lepényszakot is kifelejtik a szülésfelkészítők során említeni, hogy bizony a baba kibújása után a placentát is meg kell szülni (magyar protokoll szerint fél órán belül). Ezt egyébként nagyban segíti, ha a baba bőrkontaktusba kerül a szülés után és ott is marad, mert az anyában ennek – és a korai szoptatásnak – köszönhetően magasan maradó oxitocinszint hatására könnyebben válik le.
Persze a méhlepénnyel kapcsolatban is vannak a mi kultúránktól távolabbi szokások, és vannak olyan „új” trendek, melyek mások számára akár rémisztőnek tűnhetnek, miközben komoly orvosi és biológiai alapjuk van. Ide tartoznak a placenta elfogyasztásának különböző módjai. Az állatvilágban gyakorlatilag alapnormának tekinthető, hogy az anya állat megeszi a placentát miután elrágta a zsinórt, és tetszik vagy sem, a szülés az embernél is egy ösztönös, biológiai történés (kellene hogy legyen). A placenta tele van tápanyaggal és olyan hormonokkal, melyek segítik az átállást a gondozói magatartásra. Épp ezért egyre gyakoribb, hogy a baby blues csökkentésére valamint a posztpartum/szülés utáni depresszió megelőzésére porított placenta kapszulát fogyasztanak kismamák. De egyre terjed a méhlepény elfogyasztásának többi módja is, sőt már létezik ilyen témájú recepteskönyv is… Ízlés dolga, de a méhlepény mindenképp egy csoda.
És el is érkeztünk a köldökellátásig, a zsinór kérdéséig. Már szinte nincs olyan magára valamit adó szülészet az országban, ahol ne hallottak volna a késleltetett köldökellátásról, azaz arról, hogy a zsinórt csak akkor vágják el, amikor már nem pulzál. Ugyanakkor ezt a gyakorlatot sem mindegy hogyan alkalmazzák. A zsinór pulzálása a közepén kezd el csökkenni, de a teljes áramlás leállásához percek kellenek. A minimum várakozási idő 1 perc, az ajánlott, a 3 vagy több. A szakmai véleményem, hogy ha nem indokolja semmi ellenkezőjét, akár megvárható a placenta megszületése is. Ezt nevezzük lótusz szülésnek.
És hogy ez miért jó? Mert a születés pillanatában a baba vérének közel harmada a placentában van, ami, ha késleltetik a köldökzsinór elvágását, még visszajuthat a babába, ezzel csökkentve az anémia, a vérszegénység valószínűségét, valamint segítik feltölteni a gyermek vasraktárait, ami meghatározó előnyt jelenthet az első hónapokra.
Tehát amikor a különböző őssejtbankok bombáznak minket a köldökzsinór vér levétellel, tegyük hozzá magunkban hogy olyan nincs, hogy köldökzsinór vér. Az a baba vére.
Amikor pedig elvágják a zsinórt (ezt gyakran az apák teszik, ami egy szép jelképes cselekedet is), a kint lévő rész (mert azt is tudatosítsuk, hogy a zsinór a baba pocakjának belső oldalán is folytatódik, hisz belekötődött a keringésébe, és ez a bejárat záródik a szív felé a szülés során és az azt követő órákban) összepöndörödik pár nap alatt és leszárad. Sok szülő nagyon aggódik, hogy vizes lesz a csonk, elfertőződik a köldök, stresszeli magát az ápoláson. Az egy, amit kerülni kell, hogy ázzon a vízben, vagy alá menjen a kaki. Az, hogy picit vizes lesz, nem baj. Leginkább békén kell hagyni. Ha ápolni akarjuk minden szakember kb mást és mást mond: betadin, alkohol, octenisept… szerintem hagyjuk békén/hallgassunk az általunk megbízhatónak vélt szakemberre.
Még két érdekesség: gyakran hallom, hogy milyen veszélyben volt a baba amiatt, hogy a nyakán volt a zsinór. Ez azért az esetek 90%-ában, egy nagyon erős tévhit, ami nemcsak azért káros, mert az anyában bűntudatot kelt, hogy valamit esetleg ő rosszul csinált, vagy nem alkalmas arra hogy természetes úton szüljön, hanem azért is mert a tápláló köldökzsinórhoz negatív szuggesztiókat társít. Egy egészséges, normális köldökzsinór a nyakon sem okoz problémát, ha nem abnormálisan rövid, és csomók sem szoktak bajt jelenteni alapesetben. Annyiszor biztos nem, mint ahányszor ez elhangzik. A köldökzsinór nem öl, hanem életet ad is összeköt. A baba egészen addig, ameddig meg nem születik, a zsinóron keresztül kapja az oxigént, így az nem fojtja meg, a légzése a gravitációs hatástól, a külső levegőre érkezéstől, az arcának bőrén észlelt légnyomástól indul be.
A másik érdekesség, hogy a zsinór hason belüli része, ami nem szárad le úgy, mint a csonk, körülbelül a baba három hónapos korára szívódik fel, ami – milyen érdekes – pont az az időszak, amikor el szokott múlni a babák hasfájása, amikorra beáll egy napirendjük, amikorra „megszilárdulnak” ebben a kinti világban.
Forrás: https://m.facebook.com/aszelfikentul/