Quantcast
Kezdőlap EgészségJó, ha tudod.. Társkereső gyerekeknek

Társkereső gyerekeknek

Pöttyöslabda
társkereső gyerekeknek

Az internetbiztonság lerágott csont? Unjátok már, hogy állandóan ezzel traktálunk Titeket? Higgyétek el, nem hiába. Ha azt hitted már mindent tudsz az internetezés veszélyeiről, és már mindent láttál, amit lehetett, akkor most kapaszkodj meg. Olyan Facebook-csoportra hívták fel nemrég a figyelmünket, amitől majdnem elájultunk. És nem jó értelemben.

Bizony, a cím nem tévedés. Olyan csoportról van szó, ahol 8-14 éves gyerekek keresnek maguknak társat. A csoport nyitott, tehát a tartalmát bárki láthatja. Kezded már kényelmetlenül érezni magad, igaz? Jól is teszed, ugyanis továbbmegyek: a csoport hemzseg, igen HEMZSEG a gyerekek által feltöltött fotóktól. Magukról küldenek képet, és mi mást, mint elismerést várva kérdezik egymástól: „10/mennyi?”

A csoportnak jelenleg több mint 24.000 tagja van (!) és a legtöbben saját telefonnal rendelkező, unatkozó kiskamaszok, akik csetelésre, vagy éppen pasira/barátnőre vágynak. Egészen ijesztő, hogy már ilyen idős korban ezt a módját választják az ismerkedésnek, amikor még javában focizniuk kéne a haverokkal a játszótéren, vagy énekelni a barátnőkkel otthon az MTV-t (vagy bármelyik másik zenecsatornát) bámulva.

A csoport adminisztrátorai szintén gyerekek (vagy gyereknek álcázott felnőttek), akik vagy nem tudják, hogy milyen veszélyes dolog, amit létrehoztak, vagy pedig nagyon is tudják. A csoport már két éve létezik, rejtély, hogy miért csak most került jobban a figyelem középpontjába, de csak az utóbbi héten bővült 1352 taggal, ami egészen elképesztő szám, bár tegyük hozzá, hogy ebből rengeteg az aggódó szülő, aki különféle posztokkal igyekszik jobb belátásra téríteni a gyerekeket. A szülők kétségbeesetten jelentgetik a csoportot, mindeddig eredménytelenül. Az egyik adminisztrátor édesanyja pedig állítólag most tudta meg, hogy a gyermeke miben vett részt, és szintén mindent elkövet a csoport megszüntetése érdekében.

„Enyhén” aggályos

Hogy miért kétségbeejtő az ilyen és ehhez hasonló csoportok létezése, az bizonyára mindenki számára egyértelmű, de azért leírjuk: a pedofil szándékkal, gond nélkül becsatlakozó, akár gyerekprofillal rendelkező ragadozók számára ez maga a megtestesült paradicsom. Mindegy, hogy fiút vagy lányt szeretne becserkészni az illető, gond nélkül támadhat bármilyen kamuprofillal. Először csak privát csetelést kezdeményezhet, már itt is kérhet akár intim fotókat a gyerekektől. Később pedig ezekkel zsarolva a kiskamaszokat, személyes találkozóra is sor kerülhet.

FIGYELJ ODA!

Az egész jelenség nagyon ijesztő, már csak azért is, mert ha ez az egy csoport meg is szűnik, bizonyára létezik már most is 100 másik, amiről nem tudunk, és lesz is helyette másik, pláne hogy a gyerekek között szájról-szájra terjednek a csoportnevek. Mi pedig már azt hittük, hogy elég csak a Tik-Tok-ot figyelni, ha a legfiatalabb generációról van szó. Nem. Nagyon nem.

Mit tehetsz, hogy elkerüld, hogy a gyermeked online vagy akár személyes bűncselekmény áldozata legyen?

1. Kommunikáció és nevelés

Nyílt párbeszéd: Az első és legfontosabb lépés, hogy szülőként nyíltan és őszintén beszélgess gyermekeiddel az online veszélyekről. Fontos, hogy tudják, hogy az interneten nem mindenki az, akinek mondja magát, és hogy milyen kockázatokkal járhat az ismeretlenekkel való kommunikáció.

Oktatás az internetes biztonságról: Meg kell tanítanod a gyermekeidet az alapvető internetes biztonsági szabályokra, például arra, hogy ne osszanak meg személyes adatokat, és soha ne találkozzanak személyesen olyan emberekkel, akiket csak az interneten ismertek meg.

2. Felügyelet és ellenőrzés

Szülői felügyeleti eszközök használata: Használj különféle szülői felügyeleti eszközöket és szoftvereket, amelyek segíthetnek nyomon követni a gyermekeid online tevékenységeit, blokkolni a veszélyes webhelyeket és alkalmazásokat, valamint figyelmeztetnek, ha valami gyanús történik. Például a legjobb, ha a Facebook applikáció egyáltalán nincs telepítve a gyerek telefonjára, és amint felkerül, le is tiltod.

Közösségi média felügyelet: Fontos, hogy szülőként ismerd és rendszeresen ellenőrizd gyermekeid közösségi média fiókjait. Ez magában foglalja a profilok beállításainak és a kapcsolatoknak az ellenőrzését, hogy biztos legyél benne, hogy csak olyan emberekkel kommunikál, akiket valóban ismer és megbízik bennük.

3. Határok és szabályok felállítása

Időkorlátok bevezetése: Vezess be időkorlátokat az online tevékenységekre, hogy biztosítsd, hogy gyermekeid ne töltsenek túl sok időt a képernyők előtt, különösen a közösségi médián. Ez segíthet minimalizálni az online zaklatás esélyét is.

Tiltott webhelyek listájának használata: Készíthetsz egy listát azokról a webhelyekről és alkalmazásokról, amelyek nem megfelelőek a gyermekek számára, és megakadályozhatod, hogy hozzáférjenek ezekhez a platformokhoz.

4. Figyelmeztető jelek felismerése

Viselkedésbeli változások: Figyelned kell gyermekeid viselkedésére. Ha visszahúzódóvá válik, szorong, vagy hirtelen változik a hangulata, az jele lehet annak, hogy online zaklatás áldozata lett.

Hirtelen érdeklődés az új online barátok iránt: Ha hirtelen nagyon érdeklődik az új online barátok iránt, vagy sok időt tölt olyan emberekkel beszélgetve, akiket nem ismersz, érdemes ezt alaposabban megvizsgálni.

5. Kapcsolattartás és támogatás

Bizalmi kapcsolat kiépítése: Fontos, hogy a gyerekeid érezzék, hogy fordulhatnak hozzád, ha bármilyen problémájuk van az interneten. A bizalmi kapcsolat erősítése segíthet abban, hogy a gyermekek nyitottabban beszéljenek tapasztalataikról.

Támogató közösség keresése: Csatlakozhatsz olyan támogató közösségekhez és csoportokhoz, amelyek segíthetnek abban, hogy jobban megértsd az online veszélyeket és megoszd tapasztalataidat más szülőkkel.

6. Jogsegély és bejelentés

Kapcsolatfelvétel a hatóságokkal: Ha azt gyanítod, hogy gyermeked online zaklatás áldozata lett, fontos, hogy kapcsolatba lépj a megfelelő hatóságokkal és jelentést tegyél a történtekről., hogy megvédj más gyerekeket is.

A mai digitális világban a szülők szerepe elengedhetetlen az online biztonság biztosításában. Azáltal, hogy tudatos és aktív lépéseket tesznek, a szülők jelentősen csökkenthetik annak kockázatát, hogy gyermekeik online szexuális zaklatás áldozataivá váljanak, és megvédhetik őket a rájuk leselkedő veszélyektől.

A csoport nevét és képeket, bejegyzéseket a csoportból szándékosan nem osztunk meg a benne lévő gyermekek védelme érdekében, illetve azért, hogy nehogy a Te gyermeked megtalálhassa.

Ez is tetszeni fog