Quantcast
Kezdőlap Könyvajánló Vissza a természethez a meséken keresztül

Vissza a természethez a meséken keresztül

Pöttyöslabda

A mese fejleszti az érzelmi intelligenciát, a mese felolvasása közben pedig minőségi időt tölthetünk el a gyermekeinkkel. A mesére nevelés már akkor elkezdődik, amikor a magzatnak mesélünk, majd folytatódik a ringatókkal, altatókkal, állatmesékkel, rímekkel, és 4-5 éves kortól pedig már a varázslatos történetek, tanító szándékú mesék is megértésre lelnek. Csodákkal teli időszak ez, melynek részeseként ráismerhetünk saját, már-már feledésbe került varázsvilágunkra is.

Magam is szeretem a mesekönyveket. Elmondhatom, hogy szenvedélyem az írás és a legkedveltebb időtöltésem az olvasás. Nemcsak a gyerekeimnek vásárolok mesekönyveket, hanem magamnak is. Szeretem a szépen illusztrált, kedves kis történeteket, ennek a felnőtt létem sem vetett véget. Azt hiszem, hogy legbelül élénken él a gyermek bennem, mai napig rácsodálkozom a világ nagyszerűségére, képes vagyok megállni és a pillanat örömét megélni, ha csak tehetem, a természetben töltöm az időmet. A gyermekeimet is a természet szeretetére, önmaguk megismerésére és önálló, kreatív gondolkodásra nevelem. Szeretném, ha egy napon ők is hasonló lelkesedéssel olvasnának fel saját gyermekeiknek szebbnél szebb történeteket.

“Az olvasás segít élni, életben maradni, növeli az empátiát, a másik ember és a világ megértését.” (Vekerdy Tamás)

A digitális kor gyermekeinek sokszor gondot okoz az elmélyülés, az egy dologra figyelés és az önmagukban töltött idő megélése, a fantázia fejlődése. Éppen ezért döntöttem úgy, hogy olyan mesekönyvet írok nekik, amely a szavak és a képek útján tanítja őket. A főszereplőkkel való azonosulás nyomán pedig maguk is cselekményeket szőhetnek, elmélyíthetik érdeklődésüket a világ dolgai iránt. Így születtek meg a Nimo és kicsi Zen kalandjai.

Az első kötetek az erdőben játszódnak, céljuk megtanítani a gyermekeket a természet szeretetére, az élőlények és a környezetük megóvására és a szabadban eltöltött idő fontosságára. Értékek ezek, amelyekhez való visszatérés elengedhetetlen a fejlődéshez.

Az eddig megjelent kötetek:

Nimo és kicsi Zen kalandjai – Az idegen szarvasbogár

Nimo és kicsi Zen a szomszédos erdőből rejtélyes körülmények közepette érkezett szomorú szarvasbogárnak a segítségére siet a Nimo és kicsi Zen kalandjai mesekönyvsorozat I. kötetében. Miért landolt a szarvasbogár a sárga falevél alatt? Pontosan honnan érkezett, és hogyan juthat haza? A válaszokat a mesekönyvben megleled.

Nimo és kicsi Zen kalandjai – Az elkóborolt őzgida

Nimo és kicsi Zen egy forró nyári napon őzgidát talál a bokrok sűrűjében. Vajon mit tesznek egy ilyen helyzetben? Hogyan tudnak segíteni, hogy az őzgida ismét a családjával lehessen? A Nimo és kicsi Zen kalandjai mesekönyvsorozat II. kötetében választ kapsz a kérdésekre.

Ajánlom a könyveket mindazoknak, akik szeretnék kifejleszteni gyermekükben az empátiát és a természettel való azonosulás képességét. 2-8 éves kor közötti gyermekek biztosan örömüket fogják lelni a mesekönyvekben, a kisebbeket a minden oldalon jelen lévő színes illusztrációk, a kicsit nagyobbakat maguk a történetek is érdekelni fogják. A www.nimoeskicsizen.hu weboldalon további információk érhetőek el a mesekönyvekről, illetve meg is rendelhetőek.

Ez is tetszeni fog