Húsz éve láttam utoljára apámat – és most unokája született

2017-06-28

Szerző: fater.hu

Kezemben gömbölyödik a feje – pont belefér a tenyerembe. Megmosolygom, ahogyan teljesen elernyednek a tagjai. A kis lábai úgy lógnak lefelé, mint egy ejtőernyősnek. Csak annak felfelé (és nem lógnak), mert zuhanás közben hátracsapja a végtagokat a menetszél. Akkorka a kislányom, mint egy nagyobbacska kenyér.

Babaágynemű mobil
hirdetés

Nézem a töklámpa félhomályában, amint átadja magát az alvásnak és nekem. Néha rezzen, de ha a másik tenyerem a hasára helyezem, kisebb az esélye, hogy saját rezdüléseitől felébredjen. Gyönyörűségemre van a pici. Annak a töklámpának a fényében vizsgálgatom a vonásait, amit még édesapám készített. Egy tetszetős darab a múltamból, amikor még én magam sem léteztem, csak gondolatként szüleim fejében. Az éjszakai fényt hozó lámpást édesanyámtól kunyeráltam el kamasz koromban. Érzékeltem némi aggályt a tekintetében. Úgy nézett rám, mintha latolgatta volna, hogy adja-e vagy sem. Talán meg akart óvni a saját fájdalmaitól, vagy attól, hogy fölöslegesen mélyedjek el ő és apám közös múltjában, amiből sok nem lett, csak én és egy válás.

Tartogatom a csemetémet a kezemben, mint egy maréknyi kincset. Nem is sejtettem egészen a megszületése felejthetetlen pillanatáig, miféle büszkeség is egy újszülöttet dédelgetni. A töklámpa félhomályt csihol. Esténként bekapcsoljuk, reggel ki. Egy éve cseréltem benne égőt. Még az eredeti lakott benne egészen a hetvenes évekből: tulajdonképpen egy időkapszula. Ha feltöröm, beszippanthattam volna a gyártósori levegőt a hetvenes évekből. Gyerekkoromban szinte soha nem kapcsoltuk be. Csak ott porosodott a diófaszekrény tetején.

Az apám által hátrahagyott tárgyakra – így a lámpásra is – más szemmel néztem. Titokzatosnak tűntek. Úgy éreztem, elhallgatnak előlem valamit. Történeteket, melyeket szívesen bebarangolnék. Távolba láttak, ahová elvágytam. Oda, ahol apa és anya együtt élnek és szeretik egymást. Már akkor is világosnak tűnt, hogy a szeretet a fordulópont, nem pedig az együtt. Az „együtt” a szeretet következménye csak. De ha nincs szeretet, akkor mi van helyette?

Eltelt kislányom születése óta nyolc hét, mire kilogikáztam, hogy a lányom egyben édesapám unokája is.

Unokája született apámnak.

Vajon miként örülne neki? Pocsék egy kérdés… Miként örülök én a kisgyermekemnek? Van mikéntje az őszinte örömnek?
„Bazdmeg, **** kivan, lányod született! Mennyire örülsz? De most komolyan… Mennyire?” Találomra bementünk egy kocsmába áldomást inni, mert így szokás, ha beüt a gyermekáldás. A néhányadik pohár után nekem szegezték a kérdés: „Mennyire örülsz?” Ha a pálinka fokmérője 54%, akkor ez a születésnyi öröm túltelítettséget jelent? Vagy ez az öröm adja az öröm egységnyi alapját? Egy gyermeknyi öröm az indexe minden örömnek egy adott skálán? Ha így van, akkor pontosan ennyire örülök neki.

Apámnak unokája született, de ezt a gondolatot most nem szeretném teljesen végigvezetni. Nem akarok kamaszosan belereszketni, letüdőzni és felokádni. Húsz éve találkoztam vele utoljára és azóta elfelejtettem számolni. Addig folyton számoltam a heteket, hónapokat, éveket. Akkor még évszakokra bontottam az évet is. Azóta nem számolom és nem bontom. Csak most, mióta kislányom született. Röhejes, de visszakaptam tőle a matematikai érzékemet – gúnyolódom magamban. Remélem, létezik egy kevésbé szarkasztikus gondolatjel. Nem írásjelre gondolok, hanem arra a kényelmes és intuitív megoldásra, hogy csak így, töklámpa árnyékából átküldöm a jeleket, a biztos jeleket. Csupán gondolati síkon. Az örömhírt. Apámnak. Mert a születés mindig egy cseppnyi evangélium. Talán jó volna, ha tudná. Talán… De nem tudom kiszámolni, mennyire volna jó, és hogy annak a második jónak lehet-e fokmérője ugyanaz az egy gyermeknyi születés. De ha az egy gyermek az öröm fokmérője, akkor nincs kizárva, hogy van egy másik jelentése is. Egy elvontabb. Gyakorlatibb síkra vetítve, ez annyit jelent, mintha a hatvan perccel nem csak az idő hatvan percegységnyi múlását fejeznénk ki, hanem valami reciprok érétket is. Hatvan elmúlt, illetve hatvannal kevesebb van hátra valamiből – valahogy így. Csak ilyenformán nem igen használjuk, mert megzavarodnánk a végeredmény hiányában.

Úgy tűnik, most megbosszultam a töklámpa titkait, amiket nem árult el gyermekkoromban. Megint lát valamit, amit nem fog elárulni, ez a töklámpa. De, hogy mindez jól van-e így, azt nem tudom.

Ha tetszett a cikk, kattanj www.fater.hu oldalára, ahol az apaság és gyermeknevelés alternatív kérdéseivel és más »faterságokkal« is találkozhatsz. Várunk szeretettel!


Címkék: unoka , nagyszülő , születés

Kapcsolódó cikkek

Tetszett? Oszd meg az ismerőseiddel: