Most ülj le rögtön és bűnbánóan nézz magadba: Szültél már? Többször is? Ejnye-bejnye! Használtál legalább valamit, hogy ne legyen striás a bőröd, a combod a feneked? Mi? Hogy nem vált be? Olyan nincsen! Ne lennél ilyen igénytelen, akkor még most is úgy festhetnél, mint tizenéves korodban! Szép feszesen, ropogósan, kívánatosan!
A fél ország Schorbert Norberten röhög vagy éppen bosszankodik, aki nem átallott kifejteni, hogy a házasságok csúfondáros befejezésért vagy „csak” a megcsalásokért a szülés alatt meghízott nők tehetők felelőssé. Egyértelműen. Merthát szegény szerencsétlen férfi hadd keressen már valami vékonyabb, fiatalabb, zsírtalanabb nőt, akihez jobban vonzódik!
Szerencsére nekünk, nőknek nem probléma, ha a férjünkre felgurul 5-10-20 kiló az évek folyamán, mi kedvesen szemet tudunk hunyni az emberi gyarlóság felett, és Tom Hardyt vagy Chris Hemsworth-öt természetesen bottal piszkálnánk ki az ágyunkból, mert nem ismerjük a lelküket, és úgy nem tudnánk velük mit kezdeni.
Szóval ha 70 kiló fölött egy nő be mer sétálni a hálószobájába, az onnantól legyen tisztában azzal, hogy merényletet követel a férje, élettársa, pasija ellen. Tudja most már meg, hogy mennyi pornót kell néznie szegény hímnek hogy legalább ÚGY TEGYEN, mint aki megkívánja őt.
Ha felszedett egy anya 20-30 kilót, akkor egyenes út vezet tehát a váláshoz, a csonka családhoz, a gyerekek életének romba döntéséhez, merthát figyelt volna oda jobban, hogy mit töm magába terhesen. Kívánósság? Ugyan! Ez csak valami kitaláció, amit sok-sok évvel ezelőtt már eleve a dagadt nők találtak ki, hogy jó sokat zabálhassanak a várandósság alatt!
Igaz, senkit ne zavarjon, hogy Magyarországon a férfiak 65%-a túlsúlyos, a nőknek ugyanez csak a 60%-áról mondható el. Az sem gond, hogy itthon egymillió embernek napi 434 Ft jut étkezésre (ez végülis hetente több, mint 3.000 Ft!), így nyilván nem okoz problémát a megfelelő, kiegyensúlyozott táplálkozás beiktatása a hétköznapokba.
Szintén nem gond, hogy minden ötödik nőt rendszeresen bántalmaz a férje, és lassan minden napra jut egy hír: egy férfi leszúrta a feleségét, vagy elvágta egy nő torkát.
Természetesen az is mellékes, hogy a válások java részét a nők kezdeményezik – minden bizonnyal azért, meg meglöttyedt, zsíros testüket nem kívánja már apu, és ezért inkább friss hús után nézett (fogyott volna le rendesen még időben! ugye?!).
Szó se róla: Magyarországon tényleg többségben vannak az elhízott emberek, de nem csak a nők, sőt! Elsősorban a férfiak rendelkeznek több pluszkilóval. De tényleg azonnal formába kellene lendülni szülés után? A gyereket akárkire hagyni, futni az edzőterembe, formásodni, fehérjét enni, kalóriát számolni? Mert a nőnek csak a szépsége, a csinossága számít?
Egy szó mint száz, ha belőled is ilyen 70 kilós tehén lett, akkor rohanj azonnal a futópadra, vagy legalább ugrálj otthon napi 30-60 percet, mert különben (HA MÉG NEM VÁLT EL TŐLED) a férjed nem sokáig fog már megtűrni otthon!
Mert már nyilvánvalóan elfelejtette az átröhögött éjszakákat, a milliónyi emléket, amit veled közösen élt át, és amúgy is szerencséd van, hogy valaki éppen szóbaállt veled. Azt pedig, hogy életet adtál a gyermekének (gyermekeinek) sajnos nem fogja tudni értékelni.