A gyerekmesék hatása a nemi identitásra

Amiről szó lesz: okos tévézés, nemi identitás és nemi sztereotípiák, pomoszexualitás, transzszexualitás és elektromos bébiszitter.

2014-ben a Médiatudományi Intézet által kiadott tanulmánykötet(ek)ben (amely a Média és identitás címet kapta) fellelhető megállapítás szerint az elmúlt néhány évtizedben – főként, ami az utóbbi 20-30 évet illeti – döbbenetes mértékben megnövekedett a bennünket „érő információs impulzusok száma”(írta Papp Z. Attila Philip Elliott Media Organization and Occupation c. tanulmányára hivatkozva).

Ebben a mediatizált és technologizált atmoszférában az információáradat sokszor kéretlenül jut be otthonainkba. A nézhető (tévé)műsorok sokasága minden korosztályhoz eljut, ekként óhatatlanul is befolyásolja a mindennapi élet ritmusát, új dimenziókat tár fel előttünk.

Médiahatás

Én már találkoztam olyan idős hölgyekkel, akik – nem túlzok – nyugtatókat szednek egy-egy szappanopera nézése közben, alátámasztva azon nézetet, mely szerint a médiának kétségtelen az érzelmekre gyakorolt erős hatása. Láthattunk már mindannyian gyermekeket, akik a tegnap esti gyerekmese impulzusára a kedvelt meseszereplő szófordulatait, mozdulatait utánozva nyilvánultak meg (szerepjátékok, öltözködés, viselkedés, gesztusok stb.)

A különféle tévécsatornák által közvetített mesefilmek (avagy maga a televízió) sokhelyütt úgynevezett „elektromos bébiszitter” szerepet töltenek be (a kifejezés Csáky-Pallavicini Zsófia klinikai gyermekpszichológustól származik, akivel a Gondola  2011 júliusában interjút készített A rajzfilmek hatása a gyerekekre címmel.

Habár nem célom a klisékkel dobálódzás, mégis elkerülhetetlen megemlíteni a tényt, mely szerint posztmodern korunkban a szülők, nagyszülők (ellentétben a tradicionális segítő-támogató nagycsalád-modelljeivel) gyakran túlságosan elfoglaltak, fáradtak, túlterheltek munkájuk miatt, ezért nagy megkönnyebbülésnek érzik, ha a tévé időközönként átveszi a gyermeknevelés feladatát.

Nem a tévézés kiiktatását szándékozom hirdetni megjegyzésemmel, ám fontosnak tartom a következőt: az „okos” jelzővel büszkélkedő elektronikus berendezések, innovációk korának polgárai számára talán nem elvetendő az okos tévézés igénye, attitűdje sem.

Úgy vélem, hogy amennyiben szülőként aktív mese-szelekcióba (tévéműsor-szortírozásba) kezdünk, és olyan mesék nézését engedélyezzük a gyermekeknek, amelyek nem csupán szórakoztatnak, hanem fejlesztik a szóbőséget, emellett a tudás gyarapítását sem utolsó tényezőként léptetik életbe, valamint gondolkodásra serkentik a (kis) nézőket, nagy lépést tehetünk az okos tévézés felé.

A gyerekmesék és a nemi identitás kérdése

A nemi identitás (önazonosság) kérdésében fontosnak tartom megemlíteni Czibere Ibolya Gender ABC című munkájának idevonatkozó részeit:

• ennek kapcsán előbb az egzisztencialista filozófusnő, Simone de Beauvoir, Második nem könyvét szükséges beemelnem, amelyben sztereotípia-döntögetésre kerül sor. Ugyanis Beauvoir nevétől mára már szinte el-, ill. leválaszthatatlan lett a gender kifejezés (tudniillik a biológiai nem társadalmi nemtől való megkülönböztetése)
• Czibere Ibolya szerint a gender fogalmának elsődleges célja az volt, hogy megkérdőjelezze azoknak az elméleti magyarázatoknak az érvényességét, amelyek a nemek közötti egyenlőtlenségeket a természettől való, vagyis biológiai okokra vezették vissza, mindezek következtében sorsszerűnek és determinisztikusnak, egyben megváltoztathatatlannak ítélve azt (Idézet: Czibere Ibolya)
• posztmodern korunkban a konvencionális családi, iskolai, közösségi stb. szocializáció mellé bekerül a médiaszocializáció is
• a tradicionális szocializációs struktúráknak betudhatóan a fiú és lány gyermek neméhez igazodó nevelésben részesül (lásd már csecsemőkorban a színhasználat mibenlétét öltözetben, példaképpen rózsaszín, kék színek használata; játéktípusok; nevelési viszonyulás: fiúknál nagyobb az önállóságra, függetlenségre nevelés szándéka, mint a lányok esetében)
• az iskolai tankönyvek is hozzájárulnak a nemi sztereotípiák életben tartásához: Erősítik a sztereotípiákat az iskolai tankönyvekben megjelenő ábrázolási technikák is (…) hagyományosnak tekintett női és férfi tevékenységek jelennek meg hagyományos szereposztásban
• ám mindemellett elmondható, hogy a tudomány még nem adott választ arra a kérdésre, hogy a hagyományos szerepmodell helyett milyen értékeket közvetítsen az iskola és a média, hogy meddig érdemes és szabad a hagyományos szerepeket fellazítani, megváltoztatni és milyen új értékek szolgálják a jövő generációk eredményes szocializálódását (Czibere Ibolya).

Mi fán terem a pomoszexualitás?

Érdekes lehet az ún. pomoszexuális nézet (másszóval a posztmodern nemi identitás) médiával, individualizmussal-szubjektivizmussal történő összehasonlítása is. Nemrég olvastam egy izgalmas cikket Bácskai Balázstól, amelynek Transzszexuális mesekönyv svéd óvodásoknak volt a címe. Igaz, hogy a cikk már lassan három éve jelent meg, de még mindig figyelemre méltónak minősülhet sokak számára. Ha érdekel a cikk, itt olvashatod: https://888.hu/article-transszexualis-mesekonyv-sved-ovodasoknak

Röviden: egy Hasten és Husse nevű nem hétköznapi szereplőpárosról olvashatunk benne. Egy női ruhába öltözött férfiről és egy magát kutyának képzelő lóról van szó a történetben. Az írónót Susanne Pelgernek hívják, akiről többek között megtudhatjuk, hogy biológiából és genetikából doktorált.

Az lehetsz, ami csak lenni akarsz?/!

Az írónő üzenete a gyermekolvasók felé nem egyéb, minthogy: azok lehetnek, akik csak lenni akarnak.

Az egyik megunhatatlan mesefilm, amellyel biztosan Ti is találkoztatok: a ZOOtópia nyuszihősnője is ezt az üzenetet közvetíti, aki egy répatermelő nagycsaládból származó parasztlányként nem kívánja szülei mesterségét folytatni – és a nyusziszülők nyomatékos és fáradhatatlan lebeszélései ellenére –, rendőr akar lenni. Elkerülve álmai városába, legjobb barátja egy róka lesz (stb.)

Czibere Ibolya szerint a média, mint kulcsponti szocializációs tényező, hangsúlyos szerepet játszik a gyermekek és a felnőttek életében egyaránt, és a maga szterotip közvetítéseivel nagyban hozzájárul a nemek közötti viszonyról kialakított és fenntartott képhez.

Gyermekkor és fantázia: meseolvasás vs. mesenézés? Is-is, esetleg vagy-vagy?

Egy Mikszáth Kálmán által közzétett karcolatban olvastam, amely A fantázia és a mesék kapcsolatát tárgyalja (1910-es írásról van szó, de még mindig tartalmaz aktualitásokat). Mikszáth ebben arról ír, hogy polémia alakult ki két tanférfiú között, akik afölött vitatkoztak, hogy az iskolai olvasókönyvbe érdemes-e egyáltalán beilleszteni meséket. A fantáziaellenes úr szerint a mesék a gyerekek fantáziáját hízlalják, holott annak zsugorítása volna kívánatos. Mikszáth a következőképpen véleményezte az előbbi gondolatokat: ez a legveszélyesebb állítás, mióta a könyvnyomtatást feltalálták, hiszen az emberiséget a legpraktikusabb találmányaiban a fantázia segítette.

Mikszáth főként a népmesék nélkülözhetetlenségére hívta fel a figyelmet, mondván, hogy a népmese mindenütt a nép lelke, fantáziája, érzés- és gondolatvilága él abban (…) A népmeséken kell kezdeni és a gyereken, amelyek segítségével a gyermek képes lesz arra, hogy fölszívja nemzete lelkét és észjárását.

A Média és identitásban szembesülhetünk a médiahatás jelenségével, amelynek következtében a megszállott televíziózás és az emberek világképe között szoros kapcsolat van, a televízió a „társadalmi mesemondó” szerepét tölti be.

Egy másik nézet szerint a média nem a mit gondoljon a tévénézőre fekteti a hangsúlyt, hanem arra, hogy miről gondolkodjon. Ám  a miről gondolkodás tényezője óhatatlanul is befolyásolja a hogyan gondolkodás mibenlétét, így képbe lép a körülhatárolás (ami manipulálja a kognitív-vagyis a megismerő, a gondolkodáson alapuló szférát).

Ugyancsak a média és identitás relációt górcső alá helyező tanulmánykötet ecseteli James Tankard médiakeret elméletét. E szerint négy ún. szervezési elv működik a híranyagban (esetünkben mesefilm, animációs film, gyermekmese), amelyek a következők:

1. kiválasztás
2. hangsúlyozás
3. kirekesztés
4. elaboráció (avagy a kidolgozottság, feldolgozási mód).

Kérdés: Ti hogyan látjátok? Az együtt mesélés (interaktív rajzolás, bábozás, kérdezz-felelek lehetőségét is nyitva tartó attitűd) helyét átveszi az együtt tévézés? Ennek árnyalatai (avagy az is-is, esetleg a vagy-vagy megoldási lehetőségek kerülnek szerintetek inkább előtérbe? Hol van/van-e középút?

Korlátlan nemi vágy vagy korlátlanság iránti vágy?

Dr. Ferenczi Sándor A mese lélektana c. tanulmányában arra hívta fel a figyelmet, hogy a freudista nézettel ellentétben, mely szerint a mesékben a korlátlan nemi vágy teljesedése kerül előtérbe, valójában arról van/lehet szó, hogy egyrészt: a mesében a korlátlanság utáni vágy teljesüléséről beszélhetünk inkább, amely világban a szexualitás maga is szimbólum csupán (mondhatni egy szimbólum a sok közül, hiszen amennyiben elfogadjuk, hogy a mese a teljességet célozza meg, abban az esetben a nemiség-szexualitás kérdése is csak parciálisként kezelendő téma).

Ferenczi szerint továbbá a mese mint műfaj: visszatérést jelent az énnek korlátlan, mindenható állapotához…

Mintegy összecseng az előbbi Ferenczi-féle állásfoglalással Bárdos József (2014) Szexualitás a tündérmesékben c. írása, amelyben azt írja a szerző, hogy: a mesék éppen azért nagyszerűek és pótolhatatlanok, mert az élet teljességét mutatják már a gyermekeknek is, elhallgatások és hazugságok nélkül. Ezért jelenik meg bennük öröm és bánat, születés és halál és persze a szerelem, párválasztás, a szexualitás is (…) A meséből (…) pedig mindenki annyit ért meg, annyi szintet tud a szimbólumrendszerből dekódolni, amennyire életkora, pillanatnyi lelkiállapota képessé és nyitottá teszi.

Bruno Bettelheim (2008) A mese bűvölete és a bontakozó gyermeki lélekben ugyanakkor azt ecsteli, hogy: a mese nemcsak szórakozást nyújt a gyermeknek, hanem fejleszti önismeretét, és elősegíti személyiségének fejlődését.

Melyik a legjobb válasz? Egyáltalán van olyan, hogy a legjobb? Vagy talán: nincs olyan, hogy a nagybetűs válasz, csupán válaszok vannak?

Kép forrása: http://babystepstoreading.com/