„Majd anya megoldja.”
Ismerős mondat?
Sokszor jó szándékból mondjuk. Szeretetből. Féltésből. Tapasztalatból.
A „helikopter szülő” kifejezés azt a működést írja le, amikor a szülő folyamatosan a gyereke felett „köröz”: figyel, ellenőriz, előre megold, beavatkozik. Az újabb elnevezés, a „curling szülő” még képszerűbb: elsöpri az akadályokat a gyerek elől, hogy sima legyen az út.
Fontos kimondani:
ez nem rossz szülőséget jelent.
Hanem sokszor túl sok kontrollt – szeretetből.
A kérdés nem az, hogy segítsünk-e.
Hanem az, hogy mikor nem engedjük már el.
Mikor természetes a segítség – és mikor érdemes fokozatosan hátralépni?
6–8 éves korban (alsó tagozat eleje)
Teljesen normális, hogy:
-
mi nézzük a Krétát
-
mi tartjuk a kapcsolatot a tanítóval
-
mi szervezzük a programokat
-
mi segítünk megfogalmazni, ha konfliktusa van
Itt még tanítunk.
Mintát adunk.
Kereteket építünk.
Az önállóság alapjai most rakódnak le.
9–11 éves korban (alsó vége – felső eleje)
Itt kezdődik az átmenet.
Már bevonhatjuk:
-
nézze meg velünk együtt a feladatait
-
próbálja meg ő elmondani, mi bántja
-
csomagolja be részben a saját táskáját
-
egyeztesse ő a barátjával a programot
Még ott vagyunk.
De már nem mi csinálunk mindent.
Ez a „gyakorlóterep”.
12–14 éves korban (felső tagozat)
Itt már fontosabb a fokozatos felelősségátadás.
Például:
-
ő tartsa számon a beadandókat
-
ő kérdezzen rá a tanárnál, ha nem ért valamit
-
ő beszéljen az edzővel
-
ő kezelje a kisebb konfliktusait
Természetesen, ha komolyabb helyzet van, bevonódunk.
De az első lépést jó, ha megpróbálja ő megtenni.
15+ éves korban (kamaszkor közepe-vége)
Itt már a felnőtt működés alapjait gyakorolja.
Ha még mindig:
-
mi írunk minden e-mailt
-
mi intézünk minden ügyet
-
mi vállaljuk a következményeket
akkor a felelősség még mindig nálunk marad.
És ez nem azért történik, mert nem képes rá.
Hanem mert nem kap lehetőséget.
A helikopterkedés nem az alsó tagozatban kezdődik.
Hanem ott, amikor a gyerek már képes lenne egy lépést önállóan megtenni –
de mi nem engedjük.
Az elengedés nem egyik napról a másikra történik.
Hanem életkoronként, apró lépésekben.
Mit mutatnak a kutatások?
A túlzott szülői kontroll kamaszkorban:
-
növelheti a szorongást
-
csökkentheti az önálló döntési bátorságot
-
gyengítheti a belső motivációt
-
erősítheti a külső megerősítés-igényt
Ez felnőttkorban így jelenhet meg:
-
nem mer egyedül dönteni a munkahelyen
-
minden apróságra visszakérdez
-
pánikol a hibáktól
-
kerüli a konfliktust
Nem azért, mert nem okos.
Hanem mert nem gyakorolta eleget a felelősséget.
Az önállóság nem 18 évesen kezdődik.
Hanem jóval korábban, apró helyzetekben formálódik.
5 mondat, amit gyakran jó szándékból mondunk – és amit mondhatnánk helyette
1. „Majd én beszélek a tanárral.”
Helyette:
„Szeretnél először te beszélni vele? Segítek átgondolni, mit mondj.”
2. „Add ide, megcsinálom gyorsan.”
Helyette:
„Megmutassam, hogyan lehetne? Aztán próbáld meg te.”
3. „Hagyd, majd megoldom.”
Helyette:
„Mi lehetne az első lépés? Gondolkodjunk együtt.”
4. „Ne aggódj, majd elintézem.”
Helyette:
„Értem, hogy izgulsz. Szerinted mit tudnál most tenni?”
5. „Majd szólok helyetted.”
Helyette:
„Mit szeretnél mondani? Gyakoroljuk el együtt.”
Miért olyan nehéz hátralépni?
Mert gyorsabb megoldani.
Mert mi már látjuk a következményeket.
Mert fáj nézni, amikor küzd.
De a küzdés az önállóság gyakorlóterepe.
Az elengedés nem közöny.
Hanem bizalom.
Néha én is gyorsabban megoldanám.
Mert egyszerűbb.
Aztán eszembe jut:
egy nap nem mellettem fog állni.
Hanem egy munkahelyen.
Egy párkapcsolatban.
Egy saját döntés előtt.
Nem az a cél, hogy könnyebb legyen neki.
Hanem hogy magabiztosabb és önállóbb legyen.