Kezdőlap KedvencekTerméktesztek Végre a kisautók között is elérhető a plug-in hibrid – Berlinben vezettem az új BYD Dolphin G DM-i-t

Végre a kisautók között is elérhető a plug-in hibrid – Berlinben vezettem az új BYD Dolphin G DM-i-t

Spuriga Dóra

A plug-in hibridek eddig többnyire a nagyobb családi autók világát jelentették. Ha valaki városi méretű autót keresett, általában le kellett mondania erről a hajtásláncról, vagy jóval mélyebben a pénztárcájába kellett nyúlnia.

A BYD most ezen próbál változtatni.

Berlinben mutatták be a Dolphin G DM-i modellt, amely az első olyan plug-in hibrid a B-szegmensben, amely akár 105 kilométert is képes megtenni tisztán elektromosan, miközben a teljes hatótávja meghaladja az 1000 kilométert. A kisebb akkumulátoros változat körülbelül 40 kilométeres elektromos hatótávot kínál, az ára pedig 8,9 millió forintról indul.

A számok jól hangzanak, de engem mindig jobban érdekel, mit mutat egy autó a való életben. Éppen ezért vártam a tesztvezetést, ahol a narancssárga, nagyobb akkumulátoros változatot próbálhattuk ki Berlin környékén.

Közel két órát töltöttünk az autóban városban és országúton is. A teszt végére pedig az volt az érzésem, hogy a Dolphin G DM-i legnagyobb erőssége nem egyetlen kiemelkedő tulajdonságában rejlik, hanem abban, hogy nagyon sok mindent jól csinál egyszerre.

Screenshot

Kényelmes volt vezetni, könnyű volt megszokni, a hajtás pedig csendesen és finoman dolgozott. Nem kellett hozzászokni, nem kellett tanulni. Egyszerűen beültem és mentem vele. Sok autó szeretne különleges lenni, a Dolphin G DM-i viszont inkább arra koncentrál, hogy a hétköznapokban legyen jól használható.

És valószínűleg pont ez a célközönsége is.

Azok, akik reggel munkába mennek, délután gyerekért mennek az iskolába, este bevásárolnak, hétvégén pedig elindulnak a nagyszülőkhöz vagy egy rövidebb kirándulásra.

Ami nekem különösen tetszett, az a praktikussága volt.

A 425 literes csomagtartó ebben a kategóriában kifejezetten nagynak számít. Kívülről nem tűnik hatalmas autónak, mégis meglepően sok helyet kínál. Anyaként rögtön az jutott eszembe, hogy mennyi minden férne bele: bevásárlás, sporttáska, iskolatáska vagy akár egy hosszú hétvége csomagjai.

A másik kedvencem a hatalmas panorámatető volt. Tudom, hogy nem ez alapján választunk autót, de ettől az utastér sokkal világosabbnak és tágasabbnak érződik. Nekem legalábbis végig az volt az érzésem, hogy nagyobb autóban ülök, mint amit kívülről látok.

A fogyasztás is érdekes kérdés. A gyári adatok szerint a nagyobb akkumulátoros változat lemerült akkumulátorral is körülbelül 4-4,5 liter körüli átlagfogyasztást tud, ami egy családi használatú autónál kifejezetten kedvező érték. Ha pedig valaki rendszeresen tölti és a napi útjai beleférnek az elektromos hatótávba, a benzinkúttal is jóval ritkábban találkozhat.

Persze találtam olyan részletet is, ami nekem hiányzott. A csomagtérajtó nem zárható elektromosan. Nem egy sorsfordító dolog, de amikor tele van a kezed bevásárlószatyrokkal vagy a gyerek sportcuccával, az ilyen apróságokat gyorsan megtanulja értékelni az ember.

A berlini út azonban nem csak az autóról szólt.

A második napon egy nagyszabású sajtóeseményen vettünk részt, ahol rengeteg Dolphin G DM-i sorakozott egymás mellett. Az egyik autóban spontán karaoke alakult ki, ahol Görög Zitával és Autósámánnal együtt töltöttük az időt. Pontosabban ők énekeltek, én pedig inkább a tátika szerepét vállaltam magamra, mert olyan jó hangjuk volt, hogy nem mertem beszállni.

Az egész két napnak olyan hangulata volt, mint egy osztálykirándulásnak felnőtt verzióban. Sok nevetés, rengeteg új impulzus, érdekes beszélgetések és közben egy olyan autó, amely szerintem sok család számára lehet érdekes alternatíva.

A BYD Dolphin G DM-i nem akar sportautó lenni, és nem is akar mindenáron kitűnni a tömegből. Viszont végre elhoz egy olyan hajtásláncot a kisautók közé, amely eddig szinte csak a nagyobb és drágább modellek sajátja volt.

És lehet, hogy éppen ez lesz a legnagyobb erőssége.

Hamarosan pedig láthatjátok az Autósámánnal közösen készített videónkat is, ahol részletesebben is megmutatjuk, mit tud a gyakorlatban a BYD legújabb modellje.

Ez is tetszeni fog