Az oviban, suliban fertőzés- és vírusveszélyre elszántan felfegyverkező, egymást elővigyázatos alapossággal figyelmeztető szülők minden eshetőségre kiterjedően megteszik a szükséges óvintézkedéseket. Ha netalántán egy-egy lankadóbb figyelmű szülőtárs toppan be a közegbe, számtalan „vigyázz, mert…” és „te tudtad, hogy…”, avagy a „ti sem ússzátok meg otthonmaradás nélkül” féle szócsokorral találja szembe magát.
Később, amikor a gyerek esetében ténylegesen realizálódnak a fent ecsetelt váteszi állapotok, az ember lánya azon a méltatlankodó töprengésen és hümmögésen kapja magát, hogy meglehet: ha nem hallotta volna e szavakba öltöztetett félelem-megnyilvánulásokat, nagy eséllyel elkerülhette volna a rettegett betegség beköszöntének idejét. Szómágia vagy vonzás törvénye ide vagy oda, valóban felelőtlennek érezheti magát, hiszen mert kételkedni a védettségben, a biztonságban, ezért lassan repedezni kezd a maga köré tudatosan, nagy odafigyeléssel felépített pozitivitás-burok. Akár megfelel a valóságnak, akár képzelgés mindezen morfondírozó állapotelemzése, maga a tény, hogy egyáltalán felmerült benne ez a kérdés, nehéz szívvel tekint vissza a közelmúltbéli, gyerekére várakozó, a félelem és aggodalom szilánkjaival megsebzett, aggódó szülők akaratlan jövő-varázsoló szózáporaira. Melengeti keblén a „mi lett volna, ha…” gondolatot és e gondolatok lassan belerágják magukat a lelkébe, ahol könnyen önváddá transzformálódhatnak, esélyt sem adva az „ennek így kellett történnie” marcang-csillapítók közbelépésének.
Te melyik szülőcsoporthoz tartozol?
Nos, eddigi tapasztalataim és sokak véleménye szerint, jobb, ha egyelőre a csendes, konfliktus-kerülő csoporthoz tartozónak vallom magam, mivel átesve a ló túlsó oldalára nem sokan ismernek rá az amúgy pozitívnak ismert lényemre. Ugyanakkor a hol-állás aktuális státusza fluktuálhat, időközben módosulhat, hiszen szerepcserék történhetnek… mivel Murphy törvénye nagyszerűen funkcionál, próbára téve az eleve kócos szülői türelmeket.
Tényleg nem az én hibám volt, hogy a gyermekem megbetegedett ? vs. !
Egy aggódó szülő néha a szokottnál is veszélyesebbnek látja a gyermeke körül forgolódó világot, ahol minden bokorban a gyerekbetegségek „szatírjai” sunyítanak, lecsapásra készen. A gyereke egészsége miatt túlzó mértékben szorongó szülő baktériumtelepeket vél felfedezni a játszótéri csúszda belsejében, fertőzésveszélyt észlel, valahányszor kilincsekre tapad a keze, ezért nem meglepő, ha a gyerekvilág immár nem egy varázslatokkal teleszőtt Alice-meseként, hanem az Elm utcából előlépett rémálomként tárul szemei elé.
Baktériumok mindenhol vannak, a gyerek immunrendszere pedig meg kell edződjön – tudja, mégis azon rágódik, hogy mindennek ellenére, illetve mindezek tudatában tehetett volna-e többet annál, amit megtett? Vajon rá kellett volna adjon még egy pulcsit, amikor a kertbe készült játszani a gyerek, netán a heti gyümölcs-zöldség adagot, ha kissé megemelte volna, megelőzhető lett volna mindez?
Amikor a családi élet optimális rendezettségéből ideiglenes zűrzavar lesz
Az esti altatással még nem feltétlenül ér végéhez az anyanap, hiszen arra kódoltak bennünket, hogy a holddal együtt pulzálva eggyé váljunk az éjszaka apró rezdüléseivel, és Szemünk Fénye jólalvása érdekében – jó esetben, egy kis szerencsével – a napközbeni fáradtság sem mindig aktiválódik.
Minden erőnkkel, energiánkkal azon vagyunk, hogy a munkára, a pénzkeresetre is jusson a behatárolt idejű napból. A házat sem hagyhatjuk disznóóllá vedleni és a gyerekkel is foglalkozni szeretnénk, hogy elviselhetőbbé tegyük az itthonülős, négy fal közé szorult, barátoktól távoleső időszakot.
Végre…
Amikor végre a betegségből kilábaló gyermekünk ragyogó szemmel, túlcsorduló elevenséggel szétszedi a házat, örömkönnyekkel a szemünkben mustráljuk a földre szórt játékokat, a néhány pillanat alatt csatatérré váló családi fészket, és a kis viháncoló, ugrándozó Kincsünk minden hanglejtése klasszisokkal túlhaladja, felülmúlja kedvenc együttesünk néhai koncertélményét, melyet relikviaként őriztünk emlékgyűjteményünkben.
Kép forrása: https://www.kveller.com/