Olyan károsultaknak működtet jogsegélyszolgálatot az Állampolgári Bizottság az Emberi Jogokért Alapítvány, akik egy pszichiátriai kórházban, intézetben szenvedtek sérelmet: egészségkárosodást, megaláztatást, igazságtalan kényszerkezeléseket vagy akár egy szeretett családtag elvesztését.
Pöttyöslabda
-
-
Magyarországra érkezik a világrekorder, LEGO® kockákból felépített terepasztal, amelyet május 18-19. között a Budapest Comic Con-on mutatnak meg a nagyközönségnek. Az óriás modell megépítése egy nagyváradi apa-fiú páros terve alapján…
-
Hamarosan itt a nyári szünet, egyre több szülő forgolódik álmatlanul éjszaka, hogy hogyan oldja meg a gyerekek 2 hónapnyi nyári felügyeletét. A tábor lehet megoldás, de már annyiba kerül, hogy…
-
Bár az ország fővárosa egész évben fantasztikus programokat nyújt, ahogy igazán nyáriasra fordul az az idő, úgy indul be az egyre nagyobb zsongás a belvárosban. Végeláthatatlan koncert-és színházi élmények, jobbnál-jobb…
-
Harmadik alkalommal hirdetett nyerteseket az Alkoss szabadon művészeti pályázata. A három korosztályban versenyző fiatalok közül az első helyezettek egy-egy Rómába szóló utazással lettek gazdagabbak, de további 19 fiatal is értékes…
-
Egyelőre tartja magát a nyárias, de azért tavaszi idő. Még nem kell napégéstől tartanunk reggel 7-kor, de azért nagyon jó meleg van a kora délutáni órákban. Szuper az idő a…
-
Nem tudom jártatok-e már úgy – én igen! – hogy utazáshoz bepakoltatok egy csomó játékot. De tényleg. Társast, kisautókat, mesekönyveket, építőkockát, kislapátot, homokozószettet, motort, villogó, világító játékokat, és mindent, amiről…
-
Szinte egy szempillantásnyi idő alatt jutott el a társadalom a „nők helye a konyhában van” állapottól a „bármi lehet belőled anyaként is” állapotába. Részben ez szuper, hiszen (látszólag) tényleg eltűntek…
-
Nem tudom, hogy Te hogy vagy vele, de én úgy vágtam bele a gyerekvállalásba, hogy „majd lesz valami”. Eleinte bőven elég volt a sokk, hogy akkor most tényleg kisbabánk lesz.…
-
Május a Lyme Disease Awareness Month, a Lyme-kór hónapja, amikor is a kutatók, a szakorvosok, a betegek és szeretteik a betegség ismertségét igyekeznek növelni. A megelőzésre, a tünetek felismerésére, a…