Alapvetően optimistának tartom magam, vagyis inkább olyan realistának, aki felméri a valós helyzetet, és a lehetséges negatív következményekkel is tisztába kerülve tudatosan a pozitívakra koncentrál (vagy csak magában mantrázza: „Ez is elmúlik!”)
Azok közé tartozom, akik nem vették komolyan a vírushelyzetet, röhögtek a mémeken, és meg voltak győződve róla, hogy ez javarészt pánikkeltés, mert persze, hogy könnyebb az embereket irányítani (megvezetni), ha félelemben tartják őket.
De most már kevésbé vicces a tény, hogy holnaptól home office-ban dolgozom, az elsős kisfiam távoktatásban folytatja az iskolát, és a kicsi se megy elővigyázatosságból óvodába, a boltokban pedig szemmel látható a liszt-élesztő-olaj hiányának bermuda háromszöge. A férjemmel tervezett színház és a barátnőimmel várt koncert is elmaradt, és már nem számít, hiszek-e a koronavírusban, mindenkinek kihúzták a lába alól a talajt.
De nézzük a jó oldalát:
A home office-ban az a jó,…
…hogy nem kell olyan korán kelni. Ha a telefonomon beállított ébresztőmhöz hozzáadom a megspórolt utazás idejét, azt, ameddig a kisfiamat elviszem az iskolába, beleértve, a „hol az iskolatáskám? – nem te hoztad?!” – pánikperceket, valamint a „mit vegyek ma fel?”, sminkelés, „itthon ne hagyjam a telefonom!” – időtartamát, akár a hőn áhított 8 órás alvásomra is szert tehetek végre.
Ja, nem, mert a gyerekeknek tudvalevő, hogy hétvégeken ébresztő nélkül is kipattan a szemük a hétköznapi felkelés időpontja előtt 10 perccel, és ez igaz minden iskolai szünetre, így a rendkívüli otthon töltött hétköznapokra is.
De fő az optimizmus: a korai kelés mellett is megengedett a pizsamában, félálomban kóválygás, mire leér a kávé – amit a munkahelyen kevésbé néznek jó szemmel, a gyerekek viszont a hétvégi napokról már jól ismerik ezt az arcunkat is.
A nincs már lisztben az a jó,…
…hogy talán egy kicsit egészségesebben fogunk étkezni – kivéve persze azokat, akik miatt elfogyott a fehér liszt és cukor. Amikor majd mindenki rájön, hogy hiába vett 10 kiló lisztet, fogalma sincs, hogy kell kenyeret sütni, vagy ha sikerül is, a gyerekek fintorogva tolják el a tányért, akkor jöhetnek az egészséges alternatívák. Puffasztott rizsből például nincs készlethiány (bár most, hogy ezt elárultam, már nem biztos, hogy így is lesz…). Amellett, hogy tovább friss marad, mintha most táraznánk be szeletelt kenyérből, az újdonság varázsát nyújtja. A mi gyerekeink szeretik kenyér helyett, felvágottal, sajttal, zöldségekkel, szóval nem biztos, hogy vesződni kell a dagasztással. Lehet, hogy a péksüteményeknél sokkal egészségesebb zabkását is bevezetjük reggelire.
A nincs programban az a jó,…
…hogy végre szerét ejthetjük a tavaszi nagytakarításnak, ha már a Föld is nagytakarítást tart. Elolvashatjuk a karácsonyra kapott könyveket, és a költséges színház-koncert-mozi-étterem-wellness-fitness-shopping programok helyett itthon fogunk társasjátékozni, legózni, kártyázni, rajzolni, kreatívkodni.
Körülbelül 3 napig, ami után jön majd a „nem tudok így dolgozni”, „nézzenek inkább TV-t”, egymás idegeire megyünk – epizód. Ezt már ismerjük az iskolai szünetekből, mennyi tervvel indulunk neki, és mennyi idegszállal (kevesebbel) érünk a végére.
De a tény, hogy végre tavaszodik, és kijárási tilalom nincs (még), okot ad a töretlen optimizmusra: ha már nem bírjuk 4-en a 4 fal között, mehetünk kirándulni!
A kirándulásban az a jó,…
…hogy kint lehetünk a friss levegőn, a természetben töltekezhetünk, a napsugaraktól erősödhetünk, és a mozgáshiányos gyerekeinknek se a nappali közepén kell tornaórát tartanunk. De azt olvastam, hogy még a szabadban is jobb nem csoportosan nyomulni, nálunk a nagy játszóteret is lezárták. Találni kell egy olyan helyet, ahol nem botlunk lépten-nyomon szabad levegőre szomjazó turistákba, és szendvicset is elegendőt kell magunkkal vinni (feltéve, hogy sikerült a kenyérsütés), különben „éhes vagyok, fáradt vagyok, menjünk haza” – kántálás kíséri majd visszautunkat.
Talpra, magyar!
Emlékezetesek a március 15-ék, csináltunk forradalmat, iskolai ünnepségeken a legszebb blúzunkba örök nyomot lyukasztottunk a biztosító tűs kokárdánkkal, szavaltunk hazafias érzelmekkel. 2013-ban a hófúvásban mi is majdnem átültünk egy másik kocsiba az M7-esen, mert épp aznap indultunk síelni, láttunk keresztbe fordult kamionokat, és úsztuk meg épségben az utat 9 hónapos gyerekkel.
De ilyen még nem volt, hogy minden ünnepséget lefújnak, hogy a nemzeti egység most egész másban kell, hogy megnyilvánuljon.
A magyarságban az a jó, hogy sok nehézséget túléltünk már, a leleményességünk átsegít a nehézségeken, hiszünk a pálinka mindenható erejében és a magyarok istenében. Tudunk viccet csinálni a saját nyomorunkból.
Összetartunk – mármint a széthúzó, egymással szembenálló csoportok külön-külön legalább összetartanak.
A történelem során sokszor veszítettük el, és vívtuk ki a szabadságunkat. Ezúttal úgy szerezhetjük vissza, hogy átmenetileg önként vállaljuk a rabságot.