Quantcast
Kezdőlap Aktuális Gyermeknap

Gyermeknap

Pöttyöslabda
gyermeknap

Ha gyereknap, akkor lufik, körhinták, játékok, élmények, és persze a nélkülözhetetlen gyerekzsivaj. Mindenki arra törekszik, hogy ezen a napon a legkisebbek kerüljenek előtérbe. A szülők  (van, aki szó szerint) mindent megtesznek, hogy a gyerekek jól érezzék magukat. Talán nem is gondolnád, de a gyermeknapot először Törökországban tartották meg még 1920-ban (egészen pontosan április 23-án). De biztos van még néhány dolog, amit nem tudtál erről a vidám, színes ünnepről.

Néhány érdekesség a gyereknapról

  • Az ENSZ közgyűlése 1954-ben javasolta (836(IX). határozat), hogy minden országban tartsák meg az egyetemes gyermeknapot. A cél az volt, hogy felhívják a figyelmet gyermekek jólétéért folytatott küzdelemre, és a világ gyermekeinek testvériségére.
  • Magyarországon már 1906 (!) óta rendeztek hasonló rendezvényt, amelyen egyre több település vett részt.
  • A 30-as években gyermekhét volt, ahol a hét minden napja a gyerekekről szólt.
  • Ausztráliában a mai napig gyermekhetet tartanak!
  • Japánban gyereknapon (Kodomo no Hi) speciális ételeket is készítenek: az egyik a kasivamocsi , ami vörös bab lekvárral töltött tölgyfalevél. A másik a csimaki, amely olyan rizspaszta, amit bambusz- vagy íriszlevélbe csavarnak be.
  • Magyarországon 1953-tól minden május utolsó vasárnapja a Nemzetközi Gyermeknap.

Miért is fontos a gyereknap?

Bár sokak számára a gyerekek elkényeztetéséről, kívánságainak leséséről szól ez a nap, érdemes elgondolkodnunk azon, hogy vannak a világon olyan helyek, ahol a mai napig létezik a gyermekmunka: a kicsiket küldik le a bányába, ők dolgoznak veszélyes vegyi anyagokkal, és sok helyen az ő keresetükre is szükség van ahhoz, hogy a családnak jusson étel a tányérjába. Sok luxuscikkről kellene lemondanunk egyik napról a másikra, ha hirtelen beszüntetnék a gyermekmunkát. Nem is gondolnánk, hogy mennyi terméket használunk, amelyet kis kezek munkája készített vérrel és verítékkel.

Nem szabad elfeledkeznünk a gyerekek elleni családon belüli erőszakos cselekményekről sem. Akár fizikai, akár szexuális, vagy lelki bántalmazás: a gyerekek jogaira és jólétére nem lehet elégszer felhívni a figyelmet. Bár létezik a gyermekjogok világnapja is (november 20.), fontos, hogy minél többször és több helyen beszéljünk ezekről a témákról, hogy a gyerekek számára könnyebb lehessen a jövő.

Élmény, vagy ajándék?

Gyereknapra a legjobb, amit a gyerekeinknek adhatunk, az a teljes figyelem, és persze minél több élmény. A legtöbb család ilyenkor (szerencsére) a nyakába veszi a világot, és elindul kirándulni, vagy a lakóhelyhez közeli gyereknapi programra látogat el. Sok helyütt biztosítanak az önkormányzatok ingyenes rendezvényt, ahol általában népi játékokat próbálhatnak ki a kicsik.  Hogy hová mehettek? Budapesten és környékén számos jobbnál jobb program közül választhattok, de ezen a linken rengeteg országos programot is találhattok.

Ha nem akartok elmenni programra

Ha inkább otthon maradnátok, akkor is érdemes megemlékezni a gyereknapról valamilyen formában, hogy érezzék a gyerekek, ez a nap most tényleg róluk szól. Ehhez szeretnénk néhány olyan egyszerű ötletet adni, amelyet bárki könnyedén megvalósíthat.

„Fordított nap” – ezt a napot már az iskolában is nagyon szerettük. Ideje, hogy egy napra a gyerekek vegyék át az irányítást. Ők mondják meg mi lesz a reggeli, milyen házimunkát kell elvégeznünk, illetve természetesen azt is, hogy mit játszunk. Kicsit mi is elengedhetjük magunkat, elvégre ezen a napon a gyerekeké minden felelősség ;).

„Irány a szabadba!” – Van, akinek néhány lépés az erdő, mások tóparton, vagy folyó mellett laknak, megint mások a hegyekben kirándulhatnak, a végtelen síkságon élők pedig könnyen indulhatnak kerékpártúrára. Pakoljatok be pár plédet, enni és innivalót, és irány egy jó kis piknik. Óriási előnye, hogy tulajdonképpen akkor táboroztok le enni, amikor csak kedvetek szottyan, és addig maradtok, ameddig akartok. Ha beraktok néhány játékot (frizbi, tollas, sárkány), akkor még jobban eltelik majd az idő! Védekezzetek a kullancsok és a napfény ellen!

Benti kalandok – Ha esik az eső, vagy csak nincs kedvetek kimozdulni, otthon is számos lehetőségetek van felvidítani a gyerekeket. Diavetítés, mozis este, közös sütisütés, kézműveskedés.

Mindegy mit csináltok, a lényeg, hogy telefon elnémít, letesz, és csak a gyerekre figyeljetek, hiszen ez az, amire mindennél jobban vágynak. Nem csak gyereknapon!

Sok nevetést és élményekben gazdag gyereknapot kívánunk Nektek és családjaitoknak is!

Ez is tetszeni fog