Esetleg mindkettő, vagy egyik sem?
Augusztus végén a szülőknél már vékonyodik az a bizonyos cérna, és újra felütik a fejüket a vicces mémek az iskolakezdéskor pezsgőt bontó felnőttekről. Ezeken idén is jót mosolygok.
Aztán az efféle hozzászólásokon is, hogy:
“Jaj, dehogy örülök a szeptember 1-nek, hiszen én szeretem a gyerekeimet! (Nem úgy, mint ti, gyarló többiek, akik vágytok egy kis csendes magányra, 2 és fél hónap 0-24-ben együtt a család után.)”.
“Jaj, de kár, hogy vége a nyári szünetnek, annyira csodálatos volt 11 hét együtt! Mindennap strandoltunk, kirándultunk, kreatívkodtunk… Kiabálás?! Nálunk csak a musical daloktól zengett a ház, melyeket a mesebeli életünkről énekeltünk vigyorogva, együtt takarítás közben.”
Vannak, amiken kevésbé mosolygok: a “minek szült az ilyen, más örülne, ha lenne gyereke, vagy ha otthon lehetett volna vele egész nyáron”, stb. Mintha nem lehetne elfáradni abban, amit egyébként szívesen csinálunk. Vagy nem lehetne rossz napunk, migrénünk, vagy bármi bajunk olykor, ami miatt nem csak a gyerekekkel, hanem egyébként is szenvedünk.
Legyünk őszinték: mindennél jobban szeretjük a gyerekeinket, de azért 2,5 hónap nyári szünet – akár úgy, hogy dolgozunk közben, akár úgy, hogy 1-2-3 vagy több gyerekkel nonstop otthon vagyunk – fárasztó. Ezt kicsit félve írom le. De van egy ismerősöm, akinek a másfél éves gyereke még egy éjszakát se aludt át. A 8 és 10 éves nagyfiai pedig igazi jó testvérek. Vagyis a “Te vagy a legjobb tesó!”-tól az “Utállak és többé nem játszom veled!”-ig az érzelmek teljes skáláját végigzongorázzák a nyári szünetben. Minden. Egyes. Nap.
A saját élethelyzetemmel való kísérteties hasonlóság persze csakis a véletlen műve.
Aztán van a másik kedvenc képem: amikor tévedésből(?) egy élelmiszer áruház boros polca fölé került az “Iskolakezdésre ajánljuk” – felirat.
Valljuk be, tényleg elég stresszes tud lenni a szeptember eleje. Kezdjük azzal, hogy vasalni kell. A gyerek nem is akar ünneplőt felvenni. Mi az, hogy kinőtte? Az évzárón még jó volt! Elsején nem tud időben felkelni, mert megszokta, hogy 8-9-ig heverészik, és a nagy izgalomtól nem tudott este korábban elaludni. Aztán szülői értekezletre kell menni. Mikor azt hittük, hogy már mindent beszereztünk, kiderül, hogy venni kell még ezt-azt, ötezer. Osztálypénz, tíz. Be kell kötni a könyveket, elsőben szétvágni a betűket (mellesleg tudja valaki, miért nem árulják eleve darabonként?! örömmel fizetnénk érte többet!). El kell tervezni, milyen különórákra járjon, ki mikor tud érte menni, nehéz döntéseket hozunk meg… Na, és akkor fehéret vagy vöröset?!
Érthető, hogy az iskolakezdés is némi szorongással tölt el, és ez még csak a “basic” csomag volt, sztrájk, COVID és rezsiemelés nélkül. Ki tudja, mi lesz még itt a pedagógusokkal, a járvánnyal, a tantermek hőmérsékletével…
Mióta iskolások a gyerekeink, egy normális tanévük se volt. Távoktatás, digitális oktatás, maszkviselés, félve köhögés, osztály karantén, kapuig kísérés, elmaradt tanításon kívüli programok és kirándulások.
Mégis: várják az iskolát (igaz, alsó tagozatról van szó, a kamaszkori hozzáállásról pár év múlva tudok nyilatkozni). Ja, és nem azért, mert nem szeretnek minket, nem szeretnek otthon lenni, vagy ne lett volna jó nyaralni, strandolni, későn kelni. De egyrészt a jó élményekkel is lehet telítődni. Tavaly a legnagyobb fiam naplót írt a nyári szünetben, és volt pár hét, mikor annyi jó dolog történt egymás után (utazás, születésnap, sok-sok izgalmas program), hogy már nem tudta feldolgozni, abba is hagyta az írást. Akkor megtanultuk, hogy jóból is megárt a sok, nem érdemes nagyon besűríteni a programokat.
Másrészt jó az osztályközösség, várják az újra találkozást, az új kihívásokat és sikerélményeket is.
A nyári szünet se lenne olyan izgalmas, ha örökké tartana.
Aztán pár hét, és visszasírják persze.
Felőlem mindenki lehet ideges, megkönnyebbült, szorongós vagy borongós, de akár fülig érő szájjal is várhatja a tanév kezdetét, a lényeg, hogy legyünk megértőek. Fogadjuk el, hogy mindenki másképp élte meg az elmúlt heteket, és másként érez.
A vicces képeken pedig merjünk bátran mosolyogni, mert akárhogy is alakul a következő időszak, humorérzékkel biztosan könnyebb lesz elviselni – elfogadni.