Vegyes érzések kavarognak bennem, mikor július végén megjelennek a szupermarketekben az iskolakezdési akciók: füzetek, táskák, az évnyitóra ünneplő ruha és lakkcipő…
Egyrészt: miért kell már most az iskolával nyomasztani a gyerekeket, mikor a nyári szünetből még több mint egy hónap hátravan?
Másrészt: van ebben egy kis jóleső nosztalgia, hiszen azért sok jó emlék is kötődik az iskolás évekhez.
„Vajon ki mennyit változott az évzáró óta?”, „Idén kaphatok háromemeletes tolltartót, sokszínű tollat, szagos radírt?”, „Mit írjak majd a nyári élményeim – fogalmazásba?”
Aztán visszaránt a jelen: elröppent 30 év, és idén már két fiamat kísérhetem szeptember elsején az iskola kapujába. A nagy harmadikba megy, ő már magabiztosan, és még örömmel várja a becsöngetést. A középső fiunk viszont elsős lesz.
Most egészen más kérdések foglalkoztatnak:
„Hogy fogja bírni?”
A mi időnkben még korosztályos bontás volt az óvodákban, nagycsoportban már az iskolára készültünk.
Most pedig a vegyes csoportokban az óvodapedagógusoknak nem sok ideje, figyelme jut a nagyok felkészítésére, hiszen ott a sok kis hároméves, akit még öltöztetni, segíteni, vigasztalni kell. Van ugyan napi 1-2 óra foglalkozás, de az idő nagy része szabad játékkal telik, a délutáni alvás – csendes pihenő pedig egyenesen kötelező.
A mi gyerekeink gyakorlatilag átmenet nélkül kerülnek egy sokkal szigorúbb szabályokkal teli rendszerbe, sokkal nagyobb szellemi-fizikai terhelésnek alávetve.
A legtöbb szülő azt se tudja, a gyereke képes lesz-e egyáltalán végigülni 45 percet egy helyben, arról már nem is beszélve, hogy közben még figyelnie is kellene.
Az iskolaérettségi vizsgálat, ami esetünkben egy nagyjából fél órás futószalag-felmérést jelentett, nem fog erre biztos választ adni.
A második gyerekünknél viszont már sokkal nyugodtabb vagyok.
Mindezt ugyanis jól tudják a pedagógusok is, és ha sikerült elég jó tanító néniket / bácsikat választani, ők biztosítani fogják az átmenetet, és az első hetekben még játékosan vezetik rá a gyerekeket a tanulásra, fokozatosan növelve a terhelést.
„Hogy fog beilleszkedni?”
Legalább annyira aggasztó kérdés szülőként, hogy a gyerekünk be tud-e majd illeszkedni az új közösségbe, mint az, hogy a tanulással miként boldogul.
Ha sok ismerős van a leendő osztályban, könnyebb a helyzet. Nálunk viszont úgy alakult, hogy az óvodai csoportjából egyedül kezd majd az osztályában a fiunk, csak néhány gyereket ismer távolabbról, a többi ovis csoportból.
Amikor a nagyfiunk volt nagycsoportos, az iskola szervezett bemutatkozós, ismerkedős, játékos alkalmakat, amikor megismerhették a gyerekek és a szülők is az intézményt, egymást, a leendő tanító néniket, még a beiratkozás előtt, hogy segítsék a döntést.
Ez idén a vírushelyzet miatt elmaradt, illetve online valósult meg.
A gyerekek szeptember elsején fognak először belépni az épületbe, találkozni a pedagógusokkal, és a közösség nagy része is idegen lesz.
Emiatt elkezdtünk szervezni egy kötetlen találkozót nyár végére egy közeli parkba vagy játszótérre, ahol a gyerekek és a szülők is megismerkedhetnek egymással és a tanító nénikkel.
Így sokkal barátságosabb lesz a gyerekeknek az új közösség, amibe belecsöppennek.
„Mi lesz, ha közbeszól a COVID?”
Egyelőre nincs hír arról, hogy ne indulna ősszel normális módon az oktatás, de az elmúlt másfél évben megszokhattuk, hogy ez bármikor változhat.
Nagyfiunk az első és a második osztály egy részét is távoktatás, online oktatás formájában végezte, és bár nem volt könnyű tavaly home office mellett írni-olvasni tanítani, se idén újszülött babánk mellett gyakorolni a szorzótáblát, de megoldottuk.
A pedagógusok profi módon gondoskodtak arról, hogy a távoktatás is hatékony és élményteli legyen, egy gyerek se maradt le az osztályból emiatt, és közösségépítés is volt az év végi osztálykiránduláson.
Sajnáltam a fiam, hogy ebben a nehéz helyzetben kellett teljesítenie az első két osztályt, viszont ezek a gyerekek ebből is sokat tanultak. Az alap készségek mellett az alkalmazkodó képességüket, önállóságukat is fejlesztették, és a digitális eszközhasználatban is előrehaladtak.
Minden helyzetből ki lehet hozni a legjobbat, bárhogy is alakul.
Bevásárlás közben, a sorok között megpillantva a tanszereket, beszippantva azt az összetéveszthetetlen illatot, remélem, nem a szorongató bizonytalanságot, hanem az új életszakasz izgalmát érzitek majd meg ti is!