Quantcast
Kezdőlap Aktuális Iskolán belüli erőszakkal az iskolai erőszak ellen?

Iskolán belüli erőszakkal az iskolai erőszak ellen?

Kovács Móni

Nemrégiben nyújtotta be Dr. Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes Az iskolai erőszak megszüntetése és megelőzése érdekében szükséges egyes törvénymódosításokról című törvényjavaslatot. Ha alaposan végigböngésszük a teljes dokumentumot, amit ITT lehet egyébként megtenni, kiderül, hogy az elsődleges cél a pedagógusok és az iskolai dolgozók védelme. Amit az elmúlt években megnövekedett, pedagógusok ellen a diákok illetve a szüleik által elkövetett testi erőszak fényében helyénvalónak is gondolok. DE.

Természetesen ebben a törvényjavaslatban is maradt kiskapu, ami nem is olyan kicsi, hiszen egészen nyíltan és nyilvánvalóan felhatalmazza az iskolaőröket arra, hogy alaposan megruházzanak egy önmagából egyébként is kifordult gyereket. Jogosultak ugyanis „az önveszélyes állapot vagy a személyeket, vagy az anyagi javakat közvetlenül fenyegető veszélyhelyzet megszüntetése érdekében megtenni a veszélyhelyzet elhárításához, megszüntetéséhez haladéktalanul szükséges intézkedéseket”. Aha. Hát az meg ki tudja, hogy micsoda. Alkalmazhatnak testi erőszakot, MEGBILINCSELHETIK a gyereket, és a GUMIBOTOT is használhatják! Mást ugyan nem, de őszintén? Egy 12-18 éves gyerek „ellen” mégis mi mást kellene bevetni? Majd, ha a gyereket jogerősen is bűnösnek kiáltják ki, a családtól még a családi pótlékot is megvonják egy évre.

Azért mindannyian tisztában vagyunk vele, hogy sokszor – bár nem minden esetben – a nehéz sorsú, egyébként is a gyermekeit szóban vagy akár tettekben is bántalmazó szülők gyermekei viselkednek az iskolában is tiszteletlenül, esetleg erőszakosan. (Hangsúlyozom, hogy ez sem magától értetődő! Elképzelhető, hogy a terrorizált gyermekek magukba fordulva, depressziósan élik mindennapjaikat, és éppen az iskola biztosítja a számukra a nyugalmas, békés környezetet!)

Meg kell-e fékezni a tanárokat és diákokat rettegésben tartó fiatalokat? Igen, hogyne! De nem bilinccsel, gumibottal, ordibálással, megszégyenítéssel. Ha a gyerek bajba kerül, és miatta még a családi pótléktól is elesik a család, vajon milyen büntetés jár érte otthon? Vajon milyen hatást ér el a büntetés – főleg ha ilyen mértékű?

Vizsgához kötnék

Mégis pozitívum, hogy az iskolaőri pozíciót ellátó rendőröknek pedagógiai és pszichológiai vizsgát is kell tenniük, a fizikai alkalmasságukat is rendszeresen ellenőrzik, így elvileg képesek lesznek megfelelően kezelni a felmerülő, gyakran idegtépő, veszélyes helyzeteket.

Nem csak a gyerekek erőszakos viselkedése miatt

Több esetben előfordult az is, hogy felbőszült szülők érkeztek az intézménybe, ahol számon kérték vagy megverték a pedagógust a kiosztott érdemjegyek miatt. Az új törvényjavaslat az intézmények területén meggátolhatná a jogosulatlan belépést is, ami a feljebb említett szituációk megszűnéséhez is hozzájárulhat.

Nem kötelező

Nem kötelező minden iskolában az iskolaőrség felállítása, az adott intézményvezető dönthet arról, hogy igényli-e a szolgáltatást, illetve arról, hogy hány iskolaőr tudná megfelelően ellátni a rendvédelmi feladatokat.

Nincs több lógás

Az iskolaőr nyakon csípheti az iskola területét jogosulatlanul elhagyó diákokat is, és egyenesen az igazgatói irodába kísérheti őket, ezáltal megszűnhetnek a régi szép időkben még könnyebben kivitelezhető „lógások”.

A családon belüli erőszak azért nem olyan nagy baj?

Érdekes ellentmondás, hogy a gyerekeket saját otthonukban senki nem védi meg erőszakos szüleiktől, míg vér nem folyik. Semmilyen segítséget nem kapnak, viszont ha emiatt esetleg az iskolában vezetik le az érthető módon felgyülemlett feszültséget, akkor szociális munkás, iskolai segítő, iskolai pszichológus helyett gumibottal „magyarázzák majd el”, hogy merre van az arra.

Ti mit gondoltok? Milyen érzésekkel fogadtátok a hírt? A ti sulitokban előfordult már ijesztő eset, fizikai bántalmazás?

Ez is tetszeni fog