„Mindig is lányos anyukaként képzeltem el magam. Fel sem merült bennem más.
Amikor gyerekként családost játszottam, csak a lány babák voltak az én gyerekeim. Lány testvérem volt, az anyukámmal sok közös programunk, és rengeteg barátnőm. A lányokat értettem. Értettem, mi motivál minket, mitől leszünk vidámak, mi bosszant fel, és hogyan kommunikálunk egymással.
A fiúk furcsák voltak. Idegen lények, akiket bírtam, de nem értettem.
Amikor terhes lettem, még akkor sem merült fel bennem, hogy esetleg nem lányom lesz. Amikor az orvos megkérdezte, hogy szeretném-e tudni a baba nemét, mondtam, hogy persze.
Erre közölte, hogy fiam lesz.
Hogy mi? – kérdeztem vissza. Fiam?
Mit fogok kezdeni egy fiúval? A férjemen kívül nem volt szorosabb kapcsolatom fiúkkal, de még ő is összezavart, például soha nem értette meg, hogy mennyi jelentése van, ha azt mondom, „jó, persze”. Egy olyan kis emberkét fogok nevelni, aki nem érti ezeket a mögöttes jelentéseket? Egy fiút?
Aztán megszületett a kisfiam. A kezembe fogtam, elképzelhetetlenül boldog voltam, hogy minden rendben van vele. Énekelni kezdtem neki. Nem is gondoltam, hogy énekelni fogok, kíváncsian vártam, mivel lepem még meg magam.
És mint kiderült, azóta is minden nap egy meglepetés. Még mindig állandóan elcsodálkozom azon, hogy a fiúk milyen odaadással tudják szeretni az anyjukat. Mintha lenne bennük egy eredendő késztetés arra, hogy óvjanak és megvédjenek, mintha te lennél mindig az első gondolatuk.
Annyira szeretnék, ha büszke lennél rájuk.
Hozzádbújva szeretnének lenni még akkor is ha, már érzik, hogy túl nagyok.
Erősebbek, és ez többször meg is nyilvánul, mint gondolják.
Érzelmesebbek és édesebbek, mint gondolják.
Elképesztő energia van bennük állandóan, izegnek-mozognak, nincs egy vacsora, amit a fiam végigült volna. Piszkos lesz, de bújik, fingik egyet, de közben ölel és mondja, hogy mennyire szeret.
A legelvetemültebb dolgokat próbálja ki állandóan, és sokszor csak a szerencse műve, hogy nem töri el valamijét. Miközben fél perc alatt le tud venni a lábadról, bármikor.
Olyan szeretet ez, amire nem is számítottam. És nagyon hálás vagyok, hogy megtapasztalhatom.
Tüneményesek, és pár perc alatt ki tudják facsíratni a szíved. Amikor megvigasztalják a hugukat, aki beütötte magát. Amikor olyan erősen ölelnek, ahogy csak tudnak. Amikor mozdulatlanul lecövekelnek, mikor a magasságukat mérik, és látod a szemükben a koncentrációt, hogy a lehető legnagyobbak legyenek.
Amikor váratlanul megfogja a kezed, miközben sétáltok.
Most már tudom, milyen csodás érzés ez. Tudom, milyen egy fiú anyukájának lenni, és nem cserélném el semmiért.”
Forrás: ScaryMommy