Quantcast
Kezdőlap Ajánló Rutkai Bori koncertjével folytatódik a nagysikerű Családi Akvárium

Rutkai Bori koncertjével folytatódik a nagysikerű Családi Akvárium

pottyos

Idén is rengeteg család látogatott már ki az Akvárium Klub vasárnap délelőttönként tartott programsorozatára, amely hétről hétre a gyermekek (és szülők) legnagyobb kedvenceit vonultatja fel. Ezen a vasárnapon sem lesz ez másképp, hiszen Rutkai Bori és zenekara áll színpadra május 24-én az Akvárium Klubba!

 

 

Idén is rengeteg család látogatott már ki az Akvárium Klub vasárnap délelőttönként tartott programsorozatára, amely hétről hétre a gyermekek (és szülők) legnagyobb kedvenceit vonultatja fel. Ezen a vasárnapon sem lesz ez másképp, hiszen Rutkai Bori és zenekara áll színpadra.

 

rutkai bori b

 

Az énekesnő és bandája a Vacka Rádió mesejátékával tett szert hírnevére, első lemeze 2009-ben jelent meg Vacka dalok címmel. Második albumuk tavaly nyáron jelent meg Sárkányjárgány címmel, amely azonban jóval több, mint egy szimpla gyereklemez: tartozik ugyanis hozzá egy „kaland-dalokat” tartalmazó mesekönyv is. Ezen keresztül képzeletben bejárhatjuk a Föld és az Ég mesetájait: leszállhatunk egy tengerparti játszótéren, tovább repülhetünk az ázsiai pázsitok felett, Afrikában Nap papával és Hold mamával bújócskázhatunk, és felfedezhetjük a Palánta planétákat is. A képzőművészetben is elismert művésznő maga festette az illusztrációkat, a humorral teli, sziporkázó dalszövegekhez az egész családot megtáncoltató vidám zenék társulnak.
A gyerekkoncerteken saját kezűleg készített bábjaival, kellékeivel kelti életre a mesedalokat. A művésznő gyakran színházi vagy kabaré elemekkel színezi koncertjeit, így gyermekműsora is ötletes, játékos és interaktív. Ezúttal egy nagy közös zenélésre invitálja kicsikből és nagyokból álló közönségét, így nem érdemes üres kézzel érkezni, jöhet bármi, ami csörög-zörög, sípol vagy harsog.
A zenés előadás mellett természetesen ezúttal is sok színes és interaktív programmal várja a gyerekeket a Bookline játszóház. Az Aqua Bistro pedig gyermek és felnőtt ebédmenüvel is készül a családok számára.

A Családi Akvárium vasárnaponként reggel 10 órakor nyitja meg kapuit és invitálja egy varázslatos délelőttre a minőségi szórakozásra vágyó szülőket és virgonc lurkóikat. Az eseményekre Erzsébet Kártyával limitált számban kedvezményes jegyek válthatóak!

 

 

 

https://www.facebook.com/events/482053458611897/

 Belépő: 700 Ft
A belépés 0-3 éves korig INGYENES!

Online jegyvásárlás: http://akvariumklub.hu/program/5523b09ae9780d01cabec1a4

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

2015. 05. 20.

Ez is tetszeni fog