Quantcast
Kezdőlap Aktuális Védd magad!

Védd magad!

Kovács Móni

Világjárvány van, a félelem szinte tapintható a tömegközlekedési eszközökön, az oviban, a munkahelyen vagy az orvosi rendelőben. Életemben először látok pozitívumot abban, hogy a magyar emberek notórius orvoslátogatók, és egy „csipetnyit” hipochonderebbek bármely más nemzet tagjainál. Úgy tűnik, hogy egyelőre a lakosság messze a kormányzat előtt jár megfontoltságban, megelőzésben, felelősségvállalásban – persze nem az ordítva köhögő embertársaimra gondolok. Már mindenki jól tudja, hogy kell kezet mosni, hogyan kell könyékhajlatba vagy zsebkendőbe köhögni, hogy kerülni kell a tömegrendezvényeket, de van még egy csomó más dolog, ami talán eszünkbe sem jut, mégis nagyban csökkentheti a fertőzés veszélyeit.

Minden nap tisztát!

Otthon minden nap cseréljétek le a kéztörlőket, este simán elkering a 90 fokos mosás meseolvasás, fürdetés és vacsora ideje alatt. Minden reggel friss törülközővel kezdjétek a napot. Eszméletlenül sokat számít. Szüntesd meg a „holnap ez még jó lesz” elvet, minden menjen egyenesen a szennyes kosárba, és kevés várakozási idő után a mosógépbe. Sajnos most ez van, extra sűrű mosással megelőzhető hogy a ruhán megtelepedett bacik vagy vírusok kárt tegyenek benned vagy a családodban.

Vitaminok, immunerősítés

Nem kell vad felvásárlásba kezdeni, gondolom legtöbbünk egyébként is szed valamilyen vitaminkészítményt, ahogyan a gyerekeinkről is gondoskodunk. Az óvodások még bőszen kapják a D-vitamint, amit jó, ha magunknak is beszerzünk, ugyanis kiválóan működhet ezekben az influenzás, beteges időszakokban. Immunerősítésre annyifélét használunk, ahányan vagyunk. Béta-glükán tartalmú immunerősítő vagy grapefruit magolaj, propolisz – mindenki mást használ, használjátok most is, ha eddig nem tettétek volna meg, és persze igyatok sok folyadékot.

Szellőztetés, kirándulás

Bár a karanténok lényege az, hogy bezárva tartják az embereket, amíg nem kerülünk ilyen helyzetbe töltsetek odakint annyi időt, amennyit csak lehet. Nem csak azért, mert szabadlevegőn nehezebb elkapni a vírust, hanem azért is, mert a mozgás, a napfény mind stresszoldó és immunerősítő hatású. Arról már nem is beszélve, hogy elég jó idők járnak mostanság, a gyerekekkel is könnyebben lehet bírni ha hazaértünk. Otthon pedig nyugodtan tárjátok ki az ablakokat, szellőztessetek sokat ez minden betegség terjedését lassíthatja.

„Tiszta szoba”

Mivel én beteg vagyok és a férjem is kezd köhécselni, a gyereket legalább éjszakára elszeparáljuk – most nincs együtt alvás, ha éjjel mégis felébred és hív, akkor bemegyek hozzá, amíg visszaalszik, de utána mindenki külön folytatja az alvást. A gyereknek „fenntartott” szobába most egész egyszerűen nem megyek be napközben, csak addig, amíg szellőztetek vagy fertőtlenítek, felmosok, így próbáljuk megvédeni egymás egészségét.

Fertőtlen mobilok, villanykapcsolók, póráz

Állandóan fogjuk, nyomkodjuk, így nem kérdés, hogy megéri minden nap munka után fertőtlenítő kendővel áttörölgetni a kütyüket. Ugyanez érvényes a billentyűzetre, villanykapcsolókra, kilincsekre, kontrollerre, még a kutya pórázára is, de nagyjából mindenre, amit a kezünkkel használunk, és nem csak mi, hanem a velünk egy háztartásban élők is megfoghatják.

Én villám, te villád

Ne edd most meg a gyerek maradékát. Ne hagyd, hogy beleigyon a poharadba és vica versa. Minden pohárhasználat után nyugodtan mehet a mosogatóba a szennyesnek egyáltalán nem tűnő edény, evőeszköz. Sokkal jobb, ha van mosogatógép, így minden egyszer használt (!) eszközt azonnal bepakolhatsz, és 60-90 fokon elmosogat helyetted a masina. Win-win helyzet. Ha nincs mosogatógép, akkor elő az ecettel, használd most bátran, nyugodtan áztathatod benne a mosogatnivalót öblítés előtt. Az is elég jól teszi majd a dolgát.

A nem kapaszkodás művészete

Egy ideje űzöm ezt a korántsem veszélytelen sportot, miszerint igyekszem NEM kapaszkodni a tömegközlekedési eszközökön, és mindig arccal az ablak/tükör felé nézni, hogy véletlenül se köhöghessen, tüsszenthessen arcon senki. A maszkot maximum akkor használom, ha én vagyok köhögős, tüsszentős beteg (ami éppen vagyok, de nyugi betegszabin tolom itthon…). Még jobb, ha sok szabad hely van és egymástól tisztes távolságban le tudnak ülni az emberek. A nem kapaszkodást csak kiváló egyensúlyérzékkel rendelkező, fitt társaimnak ajánlom.

Győzd meg a férjedet/párodat!

Nálunk ez sem egyszerű, a férfiak hajlamosabbak félvállról venni a betegségeket, aztán persze ha elkapják „véletlenül”, bele akarnak halni. Tegnap mélységes komolysággal beszélgettem a férjemmel arról, hogy nagyon figyeljen magára, fertőtlenítse a kezét és ne köhögjön szanaszéjjel a lakásban, legyen szíves komolyan venni ezt a helyzetet. Úgy érzem átment az üzenet.
„A WHO és kínai tudósok által nyilvánosságra hozott adatok alapján a fertőzésgyanús esetekre nézve a nők esetében 1,7%, a férfiak esetében viszont 2,8% a halálozási arány, a fertőzést biztosan elkapóknál viszont már 4,7% a férfiak és 2,8% a nők esetében a halálozási mutató, még úgy is, hogy a fertőzések számát nézve nagyjából egyenlő a megbetegedő nők és férfiak száma.” – írja az index.
A nők jobban figyelnek magukra, egészségesebben étkeznek, többet sportolnak, ez most megtérülni látszik, de a férfiakra is vigyázzunk, beszélgessetek sokat arról, hogy ez a játék most tényleg nem babra megy.

Kommandó-fertőtlenítés

Mivel itthon vagyok betegen, gondoltam fogok egypár fertőtlenítő kendőt, és lefertőtlenítem vele a lift gombjait, az ajtó fogókáját, illetve a lentebbi részeket ahol jó eséllyel kisgyerekek taperolják a liftajtót. A bejáratnál a kaputelefon billentyűit, a bejárati ajtót belülről nyitó gombot, és a fogantyút is lefertőtlenítettem. Összefutottam a takarítónővel, akivel összemosolyogtunk, elmondtam mit művelek, ő megnyugtatott, hogy minden nap fertőtlenít, de persze soha nem lehet elégszer. Ha te is társasházban vagy panelban élsz, nyugodtan beszállhatsz a fertőtlenítős buliba, nem esett le az ujjamról a gyűrű, és mivel minden nap használjuk mi is ezeket az eszközöket, én is egy icipicit nyugodtabb lettem.

Pedig már megvannak a jegyek…

Én könnyen beszélek, az intorvertáltak népes csoportját gazdagítva igencsak ritkán járok bulizni, koncertre, tüntetésre. Természetemből adódóan kerülöm az embereket, így nem nagy érvágás, ha nem jön a Pearl Jam, vagy elmarad a VOLT fesztivál. Ha te már tűkön ülve vártad valamelyik bulit, akkor is jobb, ha ezt most szépen elengeded, mert hidd el, hogy nem akarod, hogy a gyereked, férjed, apukád, anyukád néhány hét múlva esetleg kórházba kerüljön. Mit éreznél? Hogy éreznéd magad, ha csak egyetlen egy emberről is kiderül, hogy miattad halt meg? Pláne ha családtagról van szó.

Ne röhögj ki másokat!

Talán érthetetlenül állsz a lisztet, cukrot felhalmozó emberek viselkedése előtt, pedig nincs benne semmi ördöngösség: félnek. Ugyanígy félnek (vagy esetleg immunbetegek) a maszkot viselő emberek, a mániákus kézfertőtlenítők. Viccesnek tartod őket? Egyáltalán nem azok. Talán éppen nekik köszönheted majd, hogy nem fertőződsz meg, vagy legalábbis jut kórházi ágy, ha bekerülnél. Nem kell őket megszégyeníteni, beszólni nekik, mindenki másképp küzd meg ezzel a helyzettel. Hagyd őket békén, hadd védekezzenek a számukra legjobb, legmegnyugtatóbb módon, cserébe ők is megígérik, hogy nem röhögnek ki, ha kórházba vagy karanténba kerülsz.

Vigyázzatok magatokra, mert ha ti nem kapjátok el a vírust, akkor azzal máris életeket menthettek meg!  Így lehetünk mindannyian valóságos szuperhősök! Felelősséggel, tudatosan, nem a pánikot, hanem a megoldásokat keresve.

Ez is tetszeni fog