Az osztály vesztese – Gyerek kezébe nem való

2017-01-02

Szerző: Végvári Ági

Mindig óvatosan bánok a „túlreklámozott” könyvekkel, mert ami a csapból is folyik, az mindig gyanús. A Pagony marketingesei jó munkát végeznek, nem volt az elmúlt időszakban olyan könyvekkel foglalkozó oldal, ahol ne jött volna szembe Wéber Anikó Az osztály vesztese című könyve. Kíváncsi voltam rá, ezért nem olvastam el előre semmit róla – még a fülszöveget sem - szerettem volna bármiféle előzetes információ nélkül elolvasni.

Oxigén hotel
hirdetés

Valószínűleg emiatt zavarodhattam össze a könyv elején egy kicsit, időbe telt rájönnöm, hogy a negyedik fejezetnél már a negyedik különböző gyerek fejében lévő monológokat és az általuk átélt dolgokat olvasom, na, akkor egy kicsit rendet kellett tenni a fejemben. A könyv - mint akkor kiderült - tíz különböző ötödikes gyerek szemszögéből mutatja meg egy konkrét szituáció és vele együtt az iskolai ötödikes hétköznapok és a gyerekek egymáshoz fűződő viszonyainak pozitív – és árnyoldalait.

Wéber Anikó nem lacafacázik, kegyetlen tettel indítja a cselekményt. Egy gyermeket az iskolában a sötétség leple alatt brutálisan megvernek, kezét hátrakötözik, fejébe maszkot húznak (tudjuk, miféle beteg elmék agyszüleményei az ilyen kínzási módszerek – sajnos nem tudok nem párhuzamot vonni).  Majd a magatehetetlen gyereket „Az osztály vesztese” felirattal lefényképezik és feltöltik egy közösségi oldalra. Szuper. 2016-ot írunk, a valóság beszivárog a mindennapjainkba, és már az ifjúsági irodalomba is.

A könyv hátralévő fejezeteiben az osztálytársak bemutatásán keresztül megpróbálhatunk rájönni, ki tette és miért, kinek mi lehetett az indíttatása, hogy egy társát ilyen módon megalázza és nevetségessé tegye. Egy-egy gyerek sorsán keresztül képet kaphatunk arról, kinek milyen családi háttere van, mi vihette rá, hogy a zaklatást elkövesse.

A kegyetlen terrorizálás (modern kifejezéssel éve bullying, amely most szomorúan aktuális téma az iskolai zaklatások kapcsán) nem is a legzavaróbb motívum a könyvben. Azzal, hogy a szerző a mű végén nem kínál megoldást, ezáltal feloldását ennek a nyomasztó szituációnak, hatalmas hibát követ el. Őszintén remélem, hogy ilyen nem történik, nem történhet valójában egy iskolában sem, hiszen egy hasonló tett büntetőjogi eljárást is kellene vonjon maga után -  normális esetben – erről azonban a könyvben szó sincs… Csak egy teljesen egyedül hagyott kisfiút látunk, aki végül inkább magára vállalja a rajta elkövetett rémtettet, minthogy vesztesként az apja szemébe kelljen néznie.

A regénynek emiatt rossz az üzenete. Számomra, felnőtt ember számára azt üzeni, hogy a bántalmazott kisfiú teljesen magára van hagyva, segítségre nem számíthat, senkivel, még a saját családjával sincs olyan viszonyban, hogy el merje mondani, mi történt vele. Ha nem oldjuk fel ezt a szituációt – márpedig a könyv nem oldja fel, – akkor ezt a példát követendőként állítjuk a könyvet olvasó gyerekek elé, és a megoldás híján még azt is legitimáljuk, hogy ez így tökéletesen rendben van. Szerintem az óriási hiba. Előre félek attól, hogy egy kamasz milyen tanulságot von le a könyvből az elolvasása után. Egy kamasz, aki amúgy is bizonytalan, labilis, keresi a helyét, a fogózkodókat, rossz üzenet azt sugallni neki, hogy a zaklatást el kell tűrnie, ne adj’ Isten hazudnia is kell a látszat fenntartása érdekében. Pontosan emiatt egy fejezet nekem nagyon hiányzik a végéről…

A Kiadó a könyvet 11-18 éves gyerekek számára ajánlja. Én óvatosan adnám 18 év alatti gyerek kezébe. Mert bár a regény alapgondolata nem rossz ötlet (mindenkinek megvannak a saját gondjai, még azoknak is, akikről álmunkban sem gondolnánk), de a megvalósítás sajnos nem sikerült.


Kapcsolódó cikkek

Tetszett? Oszd meg az ismerőseiddel: